Balatontipp Hírlevél – 2021.11.30.
Kedves Olvasó! Több hónapos szünet után jelentkezek újabb hírlevéllel. Mostanra összegyűlt annyi írás, amivel talán érdemes foglalkozni. Persze van közöttük olyan, ami közben kicsit porossá…
Kedves Olvasó! Több hónapos szünet után jelentkezek újabb hírlevéllel. Mostanra összegyűlt annyi írás, amivel talán érdemes foglalkozni. Persze van közöttük olyan, ami közben kicsit porossá…
Az Arcanum Digitális Tudománytár anyagában búvárkodva találtam egy 65 évvel ezelőtti cikket a balatoni turizmus helyzetéről. Talán érdekes lehet másoknak is, milyen problémákat, feladatokat látott a cikk szerzője egy olyan korban, amit utólag nem épp a felhőtlen szórakozásról ismerünk. A Képes Magyarország cikkéhez a Fortepan.hu oldalról válogattam 1950-63 közötti fotókat.
Trianon után 101 egy évvel egyeseknek útjába került a nemzeti múltunk egyik legszomorúbb pillanatára emlékeztető első világháborús katona szobra Badacsonytomajon. Az 1938-ban közadakozásból emelt emlékművet a főtérről az eldugottabb helyen lévő Hősi-ligetbe száműznék, hogy a helyére egy Szentháromság-oszlopot állítsanak a katolikus vallás dicsőítésére. Mindezt sok közpénzből.
Törölték a nyomvonalból a Balatoni Bringakör legrégebbi szakaszának 950 méteres részét, hogy csendesebb útvonalra irányítsák a bicikliseket. Közben egy komoly konfliktusforrást is beépítettek az új balatonalmádi szakaszba.
A balatoni turizmus forgalma még az idei nyáron is jelentősen elmaradt a járvány előtti utolsó “egészséges” nyár eredményeitől. Ugyanakkor a szállásdíjak emelkedése mintha a forgalom csökkenésének tükörképe lenne, derül ki a KSH adatai alapján készített számításokból.
A mencshelyi önkormányzat a nyár eleje óta táblákon figyelmezteti a látogatókat a Halom-hegy tetején, hogy levette a kezét a hat évvel ezelőtt uniós pénzből épített Kossuth-kilátóról. Látogatni még lehet, de minden felelősség a látogatóké. Mivel nincs pénzük a megfelelő karbantartásra, még a kilátó lebontásának lehetőség is felmerült.
Szeptember elején a kiadó szobáktól a luxus hotelekig mindenhová beköltözött a Nagy Testvér. Mostantól a magánéletünk újabb szeletéről, az üdülési szokásainkról is konkrét személyes információkat gyűjtenek, tárolnak a hatóságok. A cél a bűnmegelőzés, bűnüldözés. A munkához önkéntes rendőrként magukhoz kényszerítették a szállásadókat.
Kedves Olvasó! Az elmúlt hetek szerény termésével jelentkezek az ünnepen, amit én sokáig az alkotmány napjaként ismertem. Akkor József Attilával mindig az jutott eszembe, hogy…
Az idén már többször írtam a Balatoni Bringakör fejlesztéséről, felújításáról. Az alábbiakban a csopaki, a füredi, a Tihany-aszófői és a fenékpusztai szakaszon zajló vagy már le is zárult munkákról, változásokról, az új szervizoszlopokról, és a bizonyítvány szerzés feltételeinek megújításáról olvashatnak.
A balatoni turizmus két évszázados történetében rendkívül sok pozitív eredmény született olyan emberek összefogásából, akik azért dolgoztak, hogy másoknak is jobb legyen. Ma is sok példa van erre, de van olyan is, amikor egyesek a közös használatából kizárnak másokat.
A györöki Szépkilátó környékén élők, nyaralók és a balatoni bringakörnek ezen a szakaszán járók két év óta egy új fürdőhelynek örülhetnek. Igaz, a vízen, a rendezett parton és a gyönyörű környezeten kívül más szolgáltatás nincs, de pénzt se kér senki érte. S ez talán a következő években is így marad annak ellenére, hogy az önkormányzat másképp képzelte a rendet.
Az idei nyártól már vendégeket fogadnak a szántódi rév közelében 5,5 hektáros területen épülő Balaland luxustelep elkészült épületeiben. Megnyitották a strandot is előttük, de a külső érdeklődőket továbbra se engedik a parti sávba. Pedig nem így vállalták.
Idén Tihanyban is találkozhat a közönség a különleges formációval, a Nemzeti Ifjúsági Kórussal. Erdei Péter és Nemes László Norbert vezényletével a többek között hallhatják Szokolay Sándor, Kodály Zoltán, Orbán György, Gyöngyösi Levente szerzeményeit, és most hangzanak el először Bella Máté, Fekete Gyula és Tóth Péter a kórus számára komponált új művei.
Kedves Olvasó! Örömmel jelenthetem be a számomra is rendkívüli hírt, hogy elkészültem a Nagy Balatoni Vécétérképpel. Azt hiszem, ez már önmagában is megér egy hírlevelet,…
A népszerű északi parti üdülőhelyen az idén is megrendezik a hagyományos nyári fesztiválokat, a Villa Filip Napokat, a Country Music Festet és a Révfülöp Blues-t. Mellettük több más rendezvényre is várják a vendégeket. Az önkormányzat programjai 2021-ben is ingyenesek lesznek.
Most már biztosnak tűnik, hogy a tervezett június végi határidőre elkészülnek a révfülöpi kilátó újjáépítésével. A Fülöp-hegyen álló 21 méter magas, alul vöröskőből, felül fából készült torony felső része tavaly februárban égett le egy villámcsapás miatt.
Aktuális hírlevelünkben jó és rossz, sőt álhíreket egyaránt talál. Az utóbbi nem tőlünk származik, mi csak április 1-én szoktunk viccelődni, hogy mindenki értse. Úgy tűnik, másoknál ez nem így van. Néhány programajánlóval is jelentkezünk azokról a településekről, amelyek támogatásukkal az utolsó pillanatokig kitartottak mellettünk.
Máshol hiába keresné, a Balatontippen kiszámoltuk, milyen is volt az első coviddal sújtott nyár a balatoni magánszálláshelyeken. Ahogy az várható volt, legtöbb helyen nem tudták hozni a korábbi forgalmat, miközben az addig is csúcstartó Siófok még a korábbi, folyamatosan erősödő forgalmát is jelentősen túlszárnyalta.
A Balaton keleti felén az elmúlt hetekben kicsit javultak a kerékpározási feltételek, de Tihany környékén továbbra is nehéz a közlekedés a biciklis főszezon elején kezdett útépítés miatt.
Egy közel három évtizede elhagyott katonai megfigyelőtorony nyílik meg rövidesen mindenki előtt, hogy a Bakony és a Balaton-felvidéki hegyek találkozásánál a magasból is megcsodálhassuk a vidéket.
A balatoni halászat 2013-as betiltása óta nem kerülhetett igazi balatoni hal az üzletekbe, vendéglőkbe, mert a tóból csak a horgászok szerezhetnek zsákmányt, de ők nem adhatják azt másnak. A valóság azonban nem állhat az elhívatott emberek útjába. Újra van balatoni hal, sőt már európai szinten.
A nyári menetrend bevezetése előtt egy nappal, június 18-án hivatalosan is átadták a Szabadbattyán és Balatonfüred közti, villamos vontatásra átalakított vasúti szakaszt. Aki a 24 milliárd forintba kerülő fejlesztéstől a menetidő jelentős csökkenését, az üzembiztonság javulását, a hosszú távú fenntarthatóság erősödését várta, az csalódni fog.
2021. június 27., vasárnap – szabadtéri színpad és környéke Szezonnyitó és búcsú Helyszín Napközben kézműves kirakodóvásár 15.00 órától Kalandpark csúszda, „mini” légvár, 15.00 Brass show…
Július 15. és augusztus 19. között csütörtök esténként 20-23 óra között ingyenes jazzkoncertekkel várják a műfaj kedvelőit Balatongyörök egyik leghangulatosabb kis terén, a Kossuth utcában, a műemlék templom alatti kis téren, karnyújtásnyira a Balaton-parttól.
Állandó programok az Animációs Téren Kézműves foglalkozás: hétfő – vasárnap 15:00 – 18:00 Zumba Évával: kedd, csütörtök, szombat 17:00 Vizi torna Évával: szerda, péntek 11:00…
A közelmúltban felújított paloznaki Szent József Házban egy érdekes tárlattal, Zongor Gábor “közpiktor” Utazások című képválogatásával nyitották újra a kiállítótermet.
Megdöbbentő hírrel borzolta a Balaton vízét a Népszava: “egy év alatt nyolccal kevesebb lett a szabadstrand”, olvasható a Kevés a szabadstrand, tovább drágul a balatoni nyár című írásban. A cikkből hiányoznak a konkrétumok, és a közvetlen megkeresésre sem kaptam tényszerű információt a szerzőtől. Szerintem egy olyan durva álhírrel van dolgunk, amire még a nyári kánikula sem lehet mentség.
Új, a korábbinál biztonságosabb, kényelmesebb utaskosárral repül az idei szezonban a hévízi térségben működő Balaton Ballooning Kft. A társaság június közepén sajtóúttal mutatta be a megújult berendezést.
A Kálmán Imre Művelődési Központ 2021 nyarán is rendkívül változatos programokkal várja a vendégeit. Június végétől augusztus végéig a hét hat napján szól a zene és az irodalom este hét órától a megszokott helyszíneken, a művelődési központ belső udvarán és a Jókai parkban.
Balatonkenese fizetős strandjának bemutatása képekkel, szöveges információkkal, térképpel
A legújabb, s várhatóan utolsó ilyen összeállításunk is azt mutatja, hogy igazán továbbra sem indult még el a balatoni rendezvényszezon, de néhány érdekes programot így is találhatunk.
Kedves Olvasó! A héten folytatódott és lényegében lezárult a balatonalmádi bódéügy, és néhány rendezvény alapján is azt érezhetjük, hogy az idén is lesz balatoni nyár….
A friss ajánlónk is azt mutatja, hogy igazán nem indult még el a balatoni rendezvényszezon, de néhány érdekes programot így is találhatunk.
Csütörtökön egy radikális fordulattal lezárult a balatonalmádi bódéügy. A máshol talán hasznosabban funkcionáló építményt egy komppal elszállították az almádi mólóról, megkezdődött a helyreállítás, és rövidesen a leállított hajójáratok is újraindulnak.
A polgármester nem járult hozzá, hogy a hétvégén Food Truck gasztro-piacot rendezzenek a tihanyi hajóállomás előtti parkban, mert a község nem szeretne büfékocsikat fogadni közterületein – derül ki egy a napokban hozott határozatból.
Igazi magyar tengeri csatává kezd válni az almádi bódéügy. A Bahart vezetői gyorsan megtalálták a választ a mólóra telepített, de oda nem illő építmény ellen tiltakozóknak. Bizonytalan időre törölték a menetrendből az almádi kikötőből induló menetrendi és sétahajókat.
Jó és rossz hírek mellett több gyermeknapi programot is ajánlok a legfrissebb cikkekben. Talán talál Ön is érdekes témát közöttük. Jó olvasást, kellemes balatoni hétvégét kívánok mindenkinek!
Az elmúlt napokban több médiumban is szakértők nyilatkoztak arról, hogy az idén 5-6 fokkal hidegebb a Balaton víze az ebben az időszakban megszokottnál. A valóság kicsit mást mutat.
Az Együtt Balatonudvariért Egyesület és Balatonudvari Község Önkormányzata is sikeresek szerepelt az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében meghirdetett „Tisztítsuk meg az Országot” pályázaton, és el is végezték a vállalt feladatokat. Az illegálisan lerakott hulladék összegyűjtése mellett a további szemetelés megakadályozására is felkészültek.
Az alábbi programok egy részét közvetlenül kaptam, másokat a települések, művelődési intézmények oldaláról gyűjtöttem össze. A rendezvények többsége a gyermekeknek szól. Május 28-án délután úgy tűnt, mindegyik aktuális. Ha hasznosnak találja, és megosztja másokkal is, akkor a jövő héten is számíthat a frissített ajánlóra.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!