Szántód – Továbbra is zárva a Balaland közforgalom elől el nem zárható parti sávja

A Balaland a köz elől elzárt sétánnyal és a lakók számára külön pénzért biztosított napozóhelyekkel - Fotó: Győrffy Árpád

Továbbra is zárva tartják előlünk a Balaton egyik legszebb panorámájú partszakaszát a szántódi Balaland üdülőcentrum tulajdonosai, működtetői, pedig a jog szerint szabadon és ingyenesen sétálhatnánk a parton. Ráadásul úgy zártak ki bennünket, hogy még 6400 millió forintunkat is megkapták, amit a nevünkben osztottak nekik a közösből.

Az elmúlt három évben többször is foglalkoztam a szántódi révtől néhány száz méterre megvalósuló Balaland apartmantelep, luxus szálloda és családi élménypark építésével. A nádpusztítás és a közpénzfelhasználás mellett a legfontosabb visszatérő téma az volt, hogy az üdülőkomplexum előtti, közel 500 méter hosszú parti sávot 10 méter szélességben nem zárhatják el a köz elől – tehát előlünk.

Szántód érintett részének belterületi szabályozási terve (a kék színű feliratokat és a piros nyilakat én rajzoltam rá a jelmagyarázat szerint a jobb áttekinthetőség érdekében – gyá)

Tavaly augusztusban írtam arról, hogy az apartmantelep elkészült, és ezzel párhuzamosan a lakók strandolásra, napozásra kezdték használni a parti sávot, de előlünk azt továbbra is kerítéssel zárják el. Akkor az Appeninn Nyrt. azzal a nevetséges válasszal magyarázta meg a kizárásunkat, hogy „A megkeresésében szereplő partszakasz jelenleg munka- és balesetvédelmi szempontból építési területnek minősül…” Írták ezt úgy, hogy közben a lakók már használhatták ugyanezt a területet, amit kerítés zár el a valódi építési területtől.

Az állítólagos építési területen napozó, fürdő lakók tavaly augusztusban – Fotó: Győrffy Árpád

Vizvári Attila szántódi polgármester ugyanakkor azt írta: “Szántód Község Önkormányzata a község szabályozási tervének megfelelően ha kell, jogi úton érvényt szerezve ragaszkodik a 10 méteres parti sáv kinyitásához az építkezés hivatalos befejezése után (előreláthatólag, 2022. nyara)”

A tavasszal az apartmanok tulajdonosaitól arról kaptam hírt, hogy a parti területet fix napozószettekkel telepítik be, amiket ők csak akkor vehetnek igénybe, ha a víztől való távolságtól függően akár több millió forintot bérleti díjként kifizetnek. Azt mondták, korábban erről nem volt szó, amikor megvették a lakásokat. A fentiek alapján márciusban levélben tettem fel kérdéseimet a Balaland működtetőinek.
“A lakások tulajdonosaitól hozzánk eljutott információk szerint a terület tulajdonosai megkezdték a napozóhelyek közép- illetve hosszútávra szóló bérbeadását.
Arra szeretnék választ kapni, hogy a partvédőműtől milyen távolságra jelölik ki a telepített napozóhelyek első sorát.
Választ szeretnék kapni arra is, hogy
– a közforgalom elől el nem zárható parti sávot mikor nyitják meg a közforgalom előtt
– lesznek-e olyan időszakok, napszakok, amikor a köz elől elzárják a közforgalom elől el nem zárható parti sávot
– ismereteim szerint a lakások tulajdonosai fürdésre is fogják használni a Balaton part előtti részét. Megtehetik-e ugyanezt azok a külső személyek, akik a közforgalom el nem zárható parti sávot igénybe veszik? Amennyiben nem, milyen jogszabályi indok alapján tiltják meg számukra a fürdést ott, ahol mások fürödhetnek, és milyen módon fognak érvényt szerezni ennek a tiltásnak?”

A kérdéseimre mostanáig nem érkezett válasz. A tavasz óta több alkalommal személyesen is megnéztem a helyzetet. Legutóbb június 20-án jártam a Balalandnál. A köz elől el nem zárható sávba nyíló ajtó továbbra is zárva volt, miközben a napozószettek már ott sorakoztak a parton.

A rendezési tervben gyalogútként szereplő 3 (?) méteres sáv, ami a jog szerint nyitott parti sétányhoz vezet – Fotó: Győrffy Árpád

A gyalogút vízparti végén a köz elől el nem zárható 10 méter széles partszakaszt elzáró kerítés és ajtó. Nem csak az ajtó van zárva. A lakók által több millió forintért bérelhető napozószettek első sora is bőven belelóg a 10 méteres sávba – Fotó: Győrffy Árpád

Jobbról a Balaland és a vízhez vezető gyalogút. Balról az árnyékban a Csobánc utca vége, ami most egyedüli fürdési lehetőség a Szántód keleti részén lakóknak, nyaralóknak és az arra kirándulóknak – Fotó: Győrffy Árpád

A “Csobánc utcai strand” – ez a 10 méter széles kijárat jut Szántód keleti részén a köznek, ha valaki sétálni szeretne a parton, vagy megfürödne a Balatonban – Fotó: Győrffy Árpád

Megnéztem az önkormányzat honlapját is, de nem találtam semmi olyan bejegyzést, ami szerint a képviselő-testület vagy a polgármester a tavalyi ígéret szerint valóban lépéseket próbálna tenni a szabad parthasználati jogunk biztosításáért.

Gondolom, április 3-a a korábbinál is erősebbé tette az érintettek hitét abban, hogy nekik ehhez (is) joguk van, a köznép pedig úgyis szó nélkül tűrni fogja.

Győrffy Árpád

Kapcsolódó írásaink

Szántód – Balaland – Úgy tűnik, mégis kizárják a pórnépet a Balaton használatából

Szoba kiváltsággal – A Transparency International a turisztikai pénzosztásokról

Szántód – Szabad lesz a part a Balaland előtt, de még sokat kell aludni addig

Szántód – Jól halad a BalaLand Hotel és élménypark építése olvasóink segítségével

Ötcsillagos luxusszálló és familypark a kisgyerekes családoknak egy csomó közpénzzel

Balatoni időjárás – A klímaváltozás hatása tagadhatatlanul eljutott ide is

A kutatók szerint beruházások veszélyeztethetik a Balaton ökológiai épségét

Szálláshely támogatás – A pályázók egy százaléka vitte a pénz több mint harmadát

Ha érdekesnek találta, egy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a gyorffyarpad.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár