Azok a 60-as, 70-es évek – Amikor a legjobb balatoni szabadstrandok születtek

Ötven-hatvan évvel ezelőtt készült rendkívüli légi felvételek, régi és mai fotók, korabeli tudósításokból gyűjtött információk segítségével próbálom bemutatni, hogyan alakultak ki a Balaton-part ma legforgalmasabb strandjai, sétányai. Több más mellett Boglár, Földvár, Zamárdi, Fonyód és nem utolsósorban Siófok parti szakaszának változását követhetjük lépésről-lépésre látványos formában.

Bármennyire furcsa a mai korból nézve, a magyar történelem során voltak olyan időszakok, amikor a hatalmon lévők elsősorban a közvagyon gyarapításán, nem annak magánosításán, ellopásán dolgoztak. A Balaton történetében ilyen aranykor volt az 1960-1980 közötti időszak, amikor “a Balaton mindenkié” jelszó jegyében a fő cél a tó közös használatának kiterjesztése, a köz javára történő használat megerősítése volt. Ekkor teremtették meg a napjainkban is meghatározó üdülési feltételeket, a szállodák, kereskedelmi egységek, vendéglátóhelyek jelentős része mellett a legjobb strandokat, parti sétányokat.

Az alábbiakban elsősorban azoknak a déli parti strandoknak a kialakításával foglalkozok, amelyek többségét ma is ingyenesen lehet használni. A történet azért is aktuális, mert ötletet, példát adhat ahhoz, hogy a világ jobbra fordulása után hogyan szerezhetjük legalább részben vissza az elorzott javainkat. S egyúttal a jelenlegi haszonélvezőket is figyelmeztetheti arra, hogy mi történhet egy ilyen fordulat esetén.

A leeresztő zsilip volt az egyik alapfeltétel

A Balaton-part szabályozását, s ezzel a strandok, a parti szállás- és vendéglátóhelyek kiépítését a siófoki leeresztő zsilip százhatvanegy évvel ezelőtti megépítése, és az erre épülő további fejlesztések sora tette lehetővé.
“A Sió 1863 előtt zsilip nélkül szabadon torkollott ki a Balatonból. A víz lefolyását az előtte levő nádas, sásos, homokturzásos part akadályozta. Magasabb balatoni vízállásoknál igyekeztek vezérárkot ásni a Sió előtt, de a finom szemű homok hamarosan összefolyt, s az árkot betemette. A Déli Vaspálya Társaság és a Balaton menti parttulajdonosok kívánságára a Balaton magas vízállásának megakadályozására 1862-ben elhatározták, hogy Siófokon közvetlenül a közúti híd alatt vízleeresztő zsilipet építenek, a hozzávezető medret kiássák…” – mutatta be az indulást Fejér Vilmos, a Közép-dunántúli Vízügyi Kirendeltség korábbi vezetője egy 1997-ben tartott előadásban.

A zsilipnyitóról a magyar régészet atyjaként is számon tartott bencés szerzetes, Rómer Flóris tudósított a lapban. “A Balaton lecsapolása különösen kettős nagy haszon tekintetében nagy fontosságú. Először, mert majdnem 50.000 hold földdel gazdagítja hazánkat, mely a lecsapolás által a hullámoktól megmentve, gazdag kalászokkal jutalmaz egykor. Másodszor a közlekedést tetemesen előmozdítva, az egész vidék kereskedésének könnyítésére nem kis befolyást gyakorol. A Siócsatorna által – mely Siófoktól Ozoráig majdnem egészen újra van ásva -, a Balaton a Dunával jött kapcsolatba, s köztök most a hajókon való közlekedés lehetséges; továbbá roppant hasznára, könnyebbségére szolgál a Balaton partjain elnyúló déli vasútvonalnak is” – írta többek között.

Bár a lecsapolással a tó korábbi felületét egyharmadával csökkentették, a “gazdag kalászok” jutalma nem igazán jött be a mezőgazdasági művelésre nem nagyon alkalmas talajjal. Sőt az is hamar kiderült, hogy a fából készített első zsilip és a Sió-meder szűkre szabott átbocsátó képessége kevés a tó szintjének biztonságos szabályozásához. Nagy előrelépést jelentett az 1891-ben épített betonzsilip, de még ez is kevés volt. Az igazi szabályozási lehetőséget az 1947-ben átadott, és egészen 2023-ig működő vízeresztő zsilip és hajózási zsilip hozta el a Sió-meder ezzel párhuzamosan elvégzett rendezésével, bővítésével.

Mafirt Krónika8 – 1947. október – A 8 hónap alatt elkészített siófoki zsilipek átadása a Mafirt hiradójában – Forrás: Magyar Nemzeti Filmarchívum

A partot “elnyaló” hullámokról

A vízszint megfelelő szabályozása csak az egyik feltétel volt a balatoni tömegturizmus elindításához. Biztosítani kellett a part hullámoktól való védelmét is. Igaz, a szél nem csak bontott, épített is, de az egyenleg a bontásról szólt. Korabeli tapasztalatok szerint a tó évente átlagosan egy métert vett el a partból. Nem beszélve azokról a károkról, amit olykor a partra zúduló jég okozott. Ez évezredeken át nem jelentett problémát, de a “déli” vasút megépítése, majd a parti területek felparcellázása, értékesítése, beépítése után az új tulajdonosoknak már minden centi “megrövidítés” számított.

A jellemzően észak-északnyugati irányból fújó erős szelek által keltett hullámok elsősorban a déli partot rombolták, ahol jelentős területeken nem tudott megfelelő nádas kialakulni, így a munkára is főleg itt volt szükség.

Így kesergett 1935-ben dr. Lukács Károly a balatoni telektulajdonosok sanyarú sorsáról: “A Balatonpartnak az utolsó tíz esztendőben nagy arányokban megindult parcellázásával kapcsolatban a somogyi oldalnak – úgyszólván – minden fürdőhelyén a telektulajdonosok jórészét érte a minden tavaszon fájdalmasabban észlelt veszteség, hogy drága pénzen vásárolt kis parti birtokukból újabb meg újabb sávokat nyalt el a Balaton. Sokan pedig csak akkor eszméltek rá nagy károsodásukra, amikor az elmosott telekrész visszafoglalása már majdnem annyi költséget rótt ki rájuk, mint amennyibe annak megszerzése eredetileg került. E sorok írója is saját kárán okult, amikor négy évig – 1924-től 1928-ig – tétlenül szemlélt kárvallása után, amely idő alatt boglári parti telkéből több mint tíz méter széles sávot nyalt le a Balaton, végre partvédő művet létesített olykép, hogy egyidejűleg az elmerült terület nagyobb részét feltöltés útján „saját Balatonjából” visszahódította” – írta Lukács a Természettudományi Közlöny 1935. márciusi számában.

Az első lépések a part megvédéséért

Az első komolyabb partvédelmi rendszert Balatonföldváron építették ki 1904-ben Kvassay Jenő “vízmérnök”, miniszteri tanácsos tervei alapján. “Balaton-Földvár Somogy vármegye egyik legszebb fürdőhelye, mint nekünk onnét írják, örvendetesen szépül és fejlődik. Újabban egy kilométer hosszú kőpartot csinálnak a Balaton szélén, ahol remek sétányt rendeznek be, azonkívül csatornázzák a fürdőhelyet” – tudósított a Somogyi Hírlap éppen 120 évvel ezelőtt, 1904. május 7-én.

Igazán jelentős partvédelmi munkák az első világháború után indultak az érintett üdülőtulajdonosok összefogásával, hogy megvédjék a telkeiket, sétányaikat a partot “elnyaló” Balatontól. Három évvel ezelőtt a balatontipp.hu egyik olvasója, dr Hajtó Ödön mérnök megtisztelt azzal, hogy közlésre átadta a balatonőszödi Apadás-dűlő partjának megerősítéséről, feltöltéséről készített, Partépítés az őszödi fürdőtelepen 1936-37-ben című írását. A cikket a szerző saját készítésű mai fotóival és dr. Haintz Ödön korabeli képeivel illusztrálta.

Hasonló munkákat terveztek a második világháború előtti években több más déli parti településen is. Az Új Nemzedék című lap 1937. december 4-ei száma “Hatalmas partvédőművet létesítenek a Balaton partján Balatonzamárdi nagyközségnél” címmel írt tudósítást. “A 6 és fél kilométer hosszúra tervezett partmű, amely a vízmosás és az évről-évre pusztító jégtorlódás ellen védené a földeket, közel egymillió pengőbe kerül. A partvédmű szélső határa lenne egy 16 méter széles és 6 és fél kilométer hosszú sétánynak, amely nem a jelenlegi part mentén, hanem beljebb, a Balatonban épülne meg. A hatalmas gátat az új védmű és a jelenlegi part közötti terület anyagából – amelyet kotrógépek emelnének ki a Balatonból -, töltik majd fel. Az ilyen módon, nyert területek parcellázása nagyjából fedezné a partvédműnek és a feltöltési munkálatoknak költségeit. Ez a megoldás azonban lényegesen érinti a parti tulajdonosok magánjogait, nem utolsó sorban vízjogait, amiért is a partvédelmi érdekeltségi kör december 8-án du. fél négy órára, Budapesten, a Széna téri Budavár kávéházba gyűlést hívott össze, amely tisztázni fogja a partvédmű létesítésének még vitás kérdését” – írták. A terv csak évtizedekkel később valósult meg közel ilyen méretben.

A két világháború közötti partvédőmű építési, partfeltöltési tervek többnyire nagyon lassan valósultak meg. Problémát elsősorban a pénz összeadása és a “parti tulajdonosok magánjogainak, nem utolsó sorban vízjogainak” rendezése okozta. Balatonfenyvesen például 1937 szeptemberében jelentették be, hogy “Balatonfenyves partterületének egy harmadát 141.000 költség keretében a legmodernebb partvédőművel kívánják ellátni, s e védőmű mellett végig strandokat, sétányokat, parkokat létesítenek, nagyszabású fásítást végeznek, s a kényelem és higiénia minden tehető kellékét megvalósítják” – olvasható az Új-Somogy 1937. szeptember 4-ei számában.
Akkor valódi előrelépés valószínűleg nem történt, mivel két évvel később, 1939. március 8-án ismét arról írtak a Somogyi Újságban, hogy “Elhatározták a balatonfenyvesi partvédőmű létesítését – Közel fél kilométer hosszú lesz és 135.000 pengőbe kerül a nagyjelentőségű védőmű. Az összes érdekeltek a megvalósítás mellett foglaltak állást.”
Újabb két év eltelte után szinte ugyanaz a hír jelent meg, csak az összeg változott. “Balatonfenyes másfél kilométeres vasbeton partvédőművet épít. A Balaton-kultusz lelkes ápolói erre a célra külön érdekeltségi kört alakítottak. Egyhangúlag hozzájárultak a szükséges 280.000 pengő költség személyi rész viseléséhez” – olvasható az Új-Somogy 1941. augusztus 30-ai számában.
Újabb két év elteltével azonban továbbra is csak arról olvashatunk az Új-Somogy 1944. március 6-ai számában. “A balatoni kikötők felügyelősége által elkészített tervek és műszaki leírás szerint a 902 m hosszúságban elkészíteni szándékolt partvédőmű a költségelőirányzat szerint 265.000 pengőbe fog kerülni”.

Visszavennék az elrabolt területeket

A balatoni partfeltöltés kérdése 1956 nyarán jelent meg újra a sajtóban. Ekkor már állami ügyként foglalkoztak vele, és a part megvédése mellett fontos céllá vált a szabad parti területek növelése. Az nem igazán volt kérdés, hogy az addig partig érő telkek tulajdonosait elvágják a víztől.
A központi pártlap, a Szabad nép július elején arról írt, hogy területeket kell visszavenni a Balatontól. “A Balaton déli partja mentén a laza szerkezetű, kavicsos talajból a víz az utóbbi ötven év alatt mintegy ötszáz holdat rabolt el. A vízügyi hatóságok az idén nagyarányú partvédőmű megépítéséhez fogtak, s az ötéves terv végére a nyaralótelepeknél átlagosan 15 méterrel viszik előbbre a part vonalát. Siófoknál másfélmillió forintos költséggel csaknem 500 folyóméter partvédőmű épül. Itt a mostani parttól 15 méterre a vízben építik a sáncokat, majd az elzárt területet feltöltik és füvesítik. Fonyódon, Fenyvesen, Bogláron és Fonyódbélatelepen több mint egy kilométer hosszú partvédőmű épül meg ebben az évben” – írták.

Az 1953 őszen felállított Országos Vízügyi Főigazgatóságot(OVF) a munka folytatására 1959 júliusában meghirdette a „Balatoni partvédőmű” tervpályázatot. Közben a közvetlen irányítást, és részben a kivitelezést végző vízügyi szervezetet is a feladatokhoz igazították. 1960 tavaszán létrehozták a Balatoni Vízügyi Kirendeltséget az addigi siófoki szakaszmérnökség helyett. Ligeti László, a BVK vezetője a Vízgazdálkodás 1961 szeptemberi számában az alábbi számokkal érzékeltette, hogy milyen feladatokat szeretnének megoldani: “Jelenleg a Balaton 195 km hosszú partjából 51 km hosszúságban van partvédőmű, amelynek 70%-át a vízügyi hivatalok építették. A védetlen 144 km hosszú partból mintegy 90 km előtt nádas van, tehát 54 km part van a víz és jég rongáló hatásának kitéve” – írta többek között

Strandnak, sétánynak, szállodáknak csinálnak helyet

Az első igazán nagy feltöltés 1961-ben kezdődött Siófokon. Ekkor már a korábbi 15 méter helyett 250 méteres szélességben gondolkodtak. “A keskeny és messze elnyúló üdülőterületen a centrális főközponton kívül két alközpont létesítését irányozza elő az általános terv. Az egyik a Siótól Ny-ra kb. 2 km-re, Széplakon alakul ki, ahol a régi partból elmosott, kb. 1,7 km hosszú, 250 m mélységű terület feltöltésre kerül. Az így nyert értékes parti területen egységes, nagyvonalú beépítési terv szerint, nagyüdülők épülnek, távlatban mintegy 4000 fő befogadóképességgel, az épületek parkszerű zöldterületben, szabadon állnak, előttük végigmenő parti sétánnyal. Az üdülőkhöz kapcsolódóan az alközpont éttermeket, cukrászdákat, üzleteket, strandot, mozit, kishajó-kikötőt stb. tartalmaz. A másik alközpont Tisztviselőtelepen létesülne, szintén sekély vizű terület feltöltésével” – írta Farkas Tibor, a Balaton főépítésze a Vízgazdálkodás 1963 júniusi számában a már két éve zajló széplaki munkáról. A Tisztviselőtelep előtti rész, a későbbi Aranypart feltöltése csak tíz éves késéssel kezdődött.

A Balaton feltöltésével nyert Ezüstpart területe Siófok fontos részévé vált. A rendszerváltást követő privatizáció következményeként az egykor mindenkit szolgáló szakszervezeti és vállalati üdülők helyén ma már magán apartmanházak állnak. De a közel két kilométer hosszú parti sáv sétányként és szabadstrandként ma is nyitott mindenki előtt.

A jogi rendezéssel kicsit megcsúsztak

Már javában zajlottak a feltöltések, amikor rendezni kezdték a feltöltések jogi hátterét. Egy kormányhatározat 1969 augusztusában rögzítette, hogy “Ha a Balaton partvonalának végleges rendezése során végzett mederfeltöltés folytán a) valamely eredetileg és jelenleg is vízparti fekvésű ingatlan elvesztette a vízparti jellegét, emiatt a tulajdonos jogszabályban megállapított mértékű kártalanítást igényelhet; b) jelenleg vízparti fekvésű olyan ingatlan vesztette el a vízparti jellegét, amely korábban az előtte levő ingatlan mederré válása folytán lett vízparti, a tulajdonos kártalanítást nem igényelhet”. Decemberben ehhez még azt tették hozzá, hogy “A kártalanítás mértéke a földrészlet forgalmi árának 10%-a. Az ezzel kapcsolatos viták eldöntése a bíróság hatáskörébe tartozik”.
Kimondták azt is, hogy a “Vízügyi Alap terhére végzett mederfeltöltésből nyert földrészleteket a tanács végrehajtó bizottságának a rendelkezésére kell bocsátani, a Vízügyi Alap részére azonban meg kell téríteni a mederfeltöltés és az ezzel kapcsolatos partkialakítás költségeit”.

Az északi oldalon csak kisebb munkák voltak

Az ezüstparti munkákkal párhuzamosan a Balaton több pontján is hasonló akciók indultak. Az északi parton jellemzően csak strandok kialakítása, bővítése volt a cél, de itt is készültek nagyobb, például kempingek létesítésére alkalmas területek is. A Napló 1961 áprilisában például arról tudósított, hogy a balatongyöröki tanács a tsz és a lakosság segítségével partfeltöltéssel bővíti a strandot.

A Balaton északkeleti partvidéke, az balatonakarattyai térség védettebb volt a déli partnál, de a jó fővárosi elérhetőség itt is arra ösztönözte az illetékeseket, hogy bővítsék a parti sávot. A Somogyi Néplap 1966. december 20-ai számában például arról jelent meg hír, hogy Akarattyánál “125 000 négyzetméteres területet töltenek fel, itt lesz az első nagyobb hídfősáv“.

A kempingeknek és strandjaiknak is így teremtettek helyet

Ahogy korábban is írtam, az igazán nagy átalakítások a déli parton zajlottak. A Kisalföldben 1963 augusztusában jelent meg először hír arról, hogy “Balatonföldváron a nemzetközi campingnek építenek új strandot, amelyhez 425 méter hosszú partvédőművet létesítenek”. A Somogyi Néplap 1967. áprilisában írt arról, hogy “Késedelemmel, de a főszezonra elkészül a balatonföldvári kempingstrand. Itt több mint ötmillió forintos beruházással a nemzetközi tábor vendégeinek teremtenek korszerű fürdőhelyet”.

A Kvassay sétánytól délnyugatra lévő terület mai formája egy nyolc évvel később elvégzett újabb feltöltésnek köszönhetően alakult ki, amivel helyet csináltak az ifjúság üdültetésére szánt Express Hotel Fesztivál megépítésének.

1967-ben Fonyódon, pontosabban Bélatelepen adtak hírt nagyobb munkákról. A Somogyi Néplap április 16-ai szám szerint a “Fonyódi Bélatelepen az ütemezésnek megfelelően épül a kempingstrand. Ezen a szakaszon 360 folyóméter új partvédőművet építenek, és mintegy 11 000 négyzetméternyi területet nyernek vissza a tótól”.

A siófokihoz mérhető nagyságú átalakítás Zamárdiban

Zamárdi is feltöltéseknek köszönheti a területének jelentős részét. Az 1937-ben tervezett 6 kilométeres feltöltés jelentős része 35 évvel később valósulhatott meg. 1966 decemberében a Somogyi Néplap adott hírt arról, hogy “Zamárdi partjainál pedig a régi kemping területét kétszerezték meg ugyancsak feltöltéssel”. Négy hónappal később pedig ugyanitt arról írtak, hogy “Zamárdiban a MÁV-üdülőnek rabolnak vissza egy nagyobb elmosott területet”.

Zamárdiban az igazán nagy átalakításra az 1970-es évek első felében került sor. “…A tó negyedik ötéves tervének programja már ez utóbbi irányba mutat, Zamárdin a községi strand és a kemping közötti partszakaszon 50 hektárnyi terület kerül feltöltésre kiemelt beruházásként. Az így nyert sávon strand, vállalati és társasüdülők és kisebb részben magánüdülők építésére lesz lehetőség” – olvasható a Magyar Nemzet 1971. augusztus 25-ei számában megjelent balatoni összeállításában. A cikkből egyúttal az is kiderül, hogyan is zajlanak ezek a munkák: “Az építésre előkészített területek értékesítéséből származó bevételeket a tanácsok kapják, azzal a feltétellel, hogy a telekeladásból, illetve a közművesítési hozzájárulásból eredő visszatérüléseket ugyanezen területek további teljes kiépítésére fordítsák”.
A Somogyi Néplap 1976. márciusában írt arról, hogy “Hamarosan befejezik a zamárdi Balaton-part feltöltésének utolsó munkáit. Mintegy két és fél kilométeres szabad partszakasz kiképzésével 40 hektár új építési területet nyertek“.

A balatonboglári öbölháború

Balatonbogláron a mai Platán strand kialakítása valamikor az 1970-es évek elején zajlott. Legalábbis erre lehet következtetni egy 1967-es és egy 1976-os légi fotóból. Az elsőn a kikötő mólójától jobbra még nyoma sincs a mai, sétautakkal behálózott füves területnek, ott a Balaton öble látható. Kilenc évvel később azonban már egy része száraz területként jelenik meg.

A két légi fotó készítése közben robbant ki az “öbölháború”. A Somogyi Néplap 1974. július 17-ei számában tudósítottak ezzel a címmel az öböl feltöltéséről terjedő hírek miatt kialakult konfliktusról. Mint írták, az öböl “rendben tartásával senki sem törődött, igaz, a strandéval sem, ugyanilyen elhanyagolt állapotban van. Egyszer csak arról értesül a lakosság, hogy tisztítás, kotrás helyett sok millió forintért feltöltik az öblöt, mert büdös, és mert bővíteni kell a strandot. Különböző mendemondák keltek szárnyra: Szállodasor épül az öböl helyén, eltakarja a kilátást, nem lesz Bogláron egyetlen hely, ahonnan a látogató (ha ugyan nincs parti villája) megtekintheti a Balatont… Vita, futkosás szövetségesek után, tiltakozások sora, végül panaszbeadványok a párt Központi Bizottságához is, több mint száznyolcvan aláírással”.
A háború végül tartós békével zárult. “A helyi párt- és tanácsi vezetők, okulva az őket ért bírálatból, valamint a helyes döntés megalapozása érdekében 1974. augusztus 12-én tanácsülést hívtak össze. A tanács megtárgyalta az öböl feltöltésének, és a strand korszerűsítésének ügyét, és egyhangúlag úgy döntött: az öblöt fel kell tölteni, a községi strandot az elkészült beruházási program szerint meg kell valósítani, valamint az öböl területére tervezett szállodát el kell hagyni, éppen a megfelelő kilátás biztosítása érdekében” – számolt be a fejleményekről Furulyás István megyei főépítész a Somogyi Néplap 1974. szeptember 17-ei számában.

A Somogyi Néplap 1978 májusában már a munka befejezéséről adott hírt. “Balatonbogláron feltöltéssel bővítették a strandot. Mintegy 20 ezer négyzetméteres zöldterületet és hatvanhelyes autóparkolót építettek körülbelül 1 millió forintos költséggel” – írták. Persze ez még csak a terület kialakítását jelentette. Arra még több évig várni kellett, hogy a feltöltéshez használt iszapos homok kiszáradjon, tömörödjön, és a növények megtelepedjenek rajta.

Akali – A mai nádpusztítás előzménye is feltöltés volt

Ahogy korábban írtam, a nagy kiterjedésű feltöltésekkel elsősorban a déli parton teremtettek lehetőséget a strandoláshoz és más üdülési funkciókhoz, de az északi parton is zajlottak ilyen munkák. Például Balatonakali keleti részén, a Sósi-földek nevű területen a boglári Platán stranddal egy időben alakították ki a későbbi Holiday kemping helyét. “A szezonban megszorult idegenforgalmi szervek azt kérték a kotróktól, hogy az idén fejezzék be a balatonakali sósi földek feltöltését. Az idén itt csak négymillió forintos munkát terveztek, de tízmillióig jutottak, s nemsokára befejezik az egészet. Az 500 méteres partvédőművel 40 ezer négyzetméter területhez jutottak, kemping lesz itt” – írták a Somogyi Néplap 1978. november 23-ai számában.

Siófok központja sem úszta meg a partigazítást

A körképet zárjuk a legnagyobb balatoni strand, sétány és üdülősor, a négy kilométer hosszú siófoki Aranypart létrehozásának történetével. De még ez előtt pár szó a siófoki part középső részéről is. Az Ezüstpartról északkeleti irányba haladva, az újhelyi településrészen is feltöltéssel növelték a strandot az 1960-as években. Ahol nem volt központilag szervezett munka, ott az érintett telektulajdonosok építettek valamilyen partvédőművet. Nádas csak mutatóban maradt néhol ezen a vidéken.

A mólótól keletre lévő Rózsakert, az Isztria sétány és a Nagystrand az 1970-es években nyerte el mai formáját, méretét, amikor közel nyolcszáz méter hosszan, 40-80 méter között változó szélességben feltöltötték a part előtti területet. Nem sokkal ezután négyszáz méter hosszú és közel 50 méter széles sávval bővítették a “szállodasor” előtti részt is a Balaton rovására.

Aranypart – csak fele lett az eredeti tervnek

Siófok és egyben a Balaton legnagyobb feltöltése a város keleti felén, a ma Aranypartként ismert részen valósult meg. A Nagystrand és a szállodasor előtt futó Petőfi sétány keleti végétől kereken négy kilométer hosszan építettek partvédőművet, majd töltötték fel a Balatonból levágott részt, és alakítottak ki sétányt, szabadstrandot, szállodák, üdülők építéshez területet. Az indulásnál kétszer ilyen hosszú feltöltést terveztek, de különböző okok miatt csak ennyi valósult meg belőle.

A nagyobb munkák megkezdéséről 1971-ben jelentek meg az első hírek. “A tó ötéves tervének keretében új szakaszba lépett a Balaton-fejlesztés”, olvasható a Magyar Nemzet augusztus 25-ei számában, ahol részletes leírást adnak a tervekről. “Siófoktól keletre, az Európa-szállótól Szabadi felé folyamatosan épül a partvédőmű és a feltöltés. Mintegy 8 kilométer hosszú szakaszon a tó medrében alakítják itt ki a partszegélyt – leszelve az elsekélyesedett, elnádasodott sávot -, s a védművek mögött mintegy 150 hektárnyi beépíthető területet alakítanak ki, ahol majd 4200 új ágyférőhely és 4000 fős strandférőhely létesíthető. Az új területen a feltöltés és a közművesítés teljes költségét a leendő használók és tulajdonosok a vételárral megtérítik. Tengerparti lídókhoz hasonlóan képezik ki ezt a hosszú új partszakaszt. A közvetlen parti sávot 30 méter szélességben meghagyják közterületnek, ahol fákkal, díszcserjékkel betelepített, padokkal ellátott, virágos, gyepes sétányt hoznak létre. A szabályozással javítják a fürdési lehetőségeket is, a strandolóknak kisebb utat kell majd megtenniük ahhoz, hogy úszásra alkalmas vizet találjanak” – írta Antalffy Gyula, aki cikkeivel végigkísérte a Balatonnál ebben az időben zajló munkákat.

A Népszava, 1975. szeptember 11-ei számában – már az 1972-től használt Aranypart nevet említve – a tóból kikanyarított rész feltöltésének befejezéséről írnak. De itt már csak feleakkora hosszúságú területről beszélnek, mint amekkorát négy évvel korábban terveztek. “Új üdülőtelep épül Siófok és Balatonszabadi között, mintegy négy kilométer hosszúságban. Az Aranypart a balatonszéplaki Ezüstparthoz hasonlóan javarészt feltöltött területen létesül. Ezzel a munkával már elkészültek, és 30 méter széles partsávon szabad strandot alakítottak ki. Az Európa-szállótól keletre levő 1737 méteres területet, az Aranypart első építési szakaszát nagyrészt már közművesítették és előkészítették. Az építkezés első ütemében 1978 végéig fokozatosan háromezer ember üdülését biztosítják, a későbbiekben pedig ez a szám megduplázódik. A 22 hektáros területen”.

Az építkezések első ütemének 1978-as befejezéséről szóló jóslás túl optimistának bizonyult. “A Balatonfejlesztési Tárcaközi Bizottság, valamint a Siófoki Városi Tanács VB úgy határozott, hogy üdülőtelepekkel és az üdülőket kiszolgáló létesítményekkel kell a visszahódított földet benépesíteni, s ki kell alakítani a régen nélkülözött sétányt is. A feltöltött terület hasznosítására a Középülettervező Vállalat három ütemben megvalósítható beépítési tervjavaslatot készített. Az első ütem megvalósítására vonatkozó tervjavaslatból részletes beépítési terv készült, amelynek alapján – a mintegy 1730 méter hosszúságú feltöltött területen -, 3140 üdülőférőhely alakítható ki úgy, hogy a jelenleg érvényben levő rendeletek, utasítások előírásainak megfelel” – olvasható többek között a Magyar Vízgazdálkodás 1978 decemberi számában az “Épül a Balaton Aranypartja” című cikkben. Az aktuális helyzetről pontos képet az írás mellett közölt fotó ad.

Az egykori Tisztviselőtelepen végzett munkához hasonló zajlott a város központjától távolabb, az Aranypart északkeleti részén, a szabadifürdői partszakasz előtt is. Ezt a részt ma leginkább a Galerius fürdőről, a zárt pályás vízisíről és a tavalyi szezon előtt lebontott csúszdáról ismerik sokan.

Ahogy korábban írtam, az eredeti elképzelések szerint az Aranypart 8 kilométer hosszúsággal Balatonvilágosig tartott volna. A második négy kilométerből nem lett semmi. Pontosabban egy 140 méter hosszú, 80 méter széles feltöltés mégis készült, hogy a sóstói rész is megfelelő strandhoz jusson.

Szaporodó tiltakozások, romló pénzügyi lehetőségek

A siófoki Aranypart létrehozása a nagy balatoni feltöltési program hattyúdala lett. Ez részben az ország romló gazdasági helyzete miatt elfogyó pénznek, részben az egyre erősödő ellenérzéseknek volt köszönhető. A lapokban már a 70-es évek elején megjelentek olyan olvasói levelek, amikben a feltöltés után éveken át “pihentetett” területek rendezetlenségét, riasztó látványát, bűzét, és az innen kirajzó rengeteg szúnyogot kifogásolták. Sok per is indult, mert a telektulajdonosok közül sokan nem akartak belenyugodni a korábbi közvetlen vízpart elvesztésébe. Mások azt nem tartották elfogadhatónak, hogy úgymond üzleti haszonszerzés érdekében vesznek el területeket a Balatontól. És egyre többen félteni kezdték a természetet is.

Mindez odavezetett, hogy 1979-ben hivatalosan is leállították a nagyszabású feltöltési munkákat. Egy, a Balaton üdülőkörzet regionális rendezési tervének jóváhagyásáról szóló 1979-es minisztertanácsi határozat kimondta, hogy “a tó vizének felületét csak kis mértékben, a vízminőség-védelem és a legfontosabb – üdülést szolgáló – közterületek érdekében szabad csökkenteni”.
“Rájöttek, hogy a „Balaton mindenkié” jelszó nem jelentheti a tó betonteknőbe ágyazását, nyílegyenes generálpartszakaszok kialakítását. Leállnak tehát a partfeltöltéssel, a hátralevő munkák kiigazításra, valamint a korábbi feltöltések lezárására korlátozódnak” – vázolták a kialakult helyzetet a Magyar Nemzet 1981. március 14-ei számában

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság felállításának 60. évfordulóján Szabó Mátyás nyugalmazott igazgató mondott ünnepi megemlékezést a szervezet, és annak részeként működő Balatoni Vízügyi Kirendeltség addigi munkájáról. Beszélt az 1960-as, 70-es években feltöltéssel nyert területekről, s ezen belül az Ezüstpart és Aranypart kialakításáról is. “Természetesen jogállami keretek között ez egy vitatható akció volt, de aki ma ezeken a már beépített és rendezett területeken jár, talán nem kérdőjelezi meg ezek létre jöttének értelmét és szükségét, és ma ezek Siófok legértékesebb és léglátványosabb részeinek számítanak…” – fogalmazott.

Ennyi volt?!

Normális körülmények között ma szinte elképzelhetetlen lenne egy olyan átalakítás, amilyen 50-60 évvel ezelőtt zajlott. Ha más nem is, a környezetvédők biztosan keresztbe feküdnének egy ilyen ötlet előtt. Bár ebben is változhat a világ. Nyolc évvel ezelőtt hosszabb cikket írtam arról, hogy a kiszáradás megelőzése érdekében átlagosan 1,3 kilométer szélességben feltöltik a Balaton medrét a déli parton. Így csökkentve 15-20 százalékkal a párolgási veszteséget. Ezt akkor április 1-ei tréfának szántam, de ahogy a klímaváltozás halad, még akár Nobel-díjas ötlet is lehet belőle.

Megfelelő politikai klímaváltozás esetén rövidebb távon sem zárnám ki annak a lehetőségét, hogy az utóbbi évtizedben elorzott közterületek előtt hasonló módon teremthetnénk újra mindenki számára nyitott Balaton-partot, ahogy 50-60 éve csinálták.

Ilyen lehet például a Balatonvilágoson az egykori MSZMP üdülő Aliga II. nevű részének, és a kapcsolódó uszoda előtti résznek a partszakasza. Az akkori tulajdonossal kötött 2013-as megállapodás szerint ezt a területet sétányként és szabadstrandként lehetett használni. A jogot egy Orbán Viktor által 2020 augusztusában aláírt jogszabály vette el, ami kimondja, “az érintett parti telken, illetve az abból telekalakítással létrejövő telkeken parti sétány, közhasználat céljára szolgáló terület, közhasználat elől el nem zárható terület nem alakítható ki, illetve nem állhat fenn”.

Ugyanez lehetett volna a visszavétel módja a fonyódligeti gyermektábor előtti, egykor feltöltéssel létrehozott szabad partszakasznál is. Ezt szintén Orbán Viktor közreműködésével akarták az önkormányzattól alapítványi kézbe juttatni.

Hosszan lehetne sorolni azokat a területeket, amiket egykor a köz számára alakítottak ki a Balatonnál. Legyen szó akár szabadstrandról, sétányról, szakszervezeti-, intézményi-, vállalati üdülőről, vagy működtették köztulajdonban lévő kempingként, ahogy a balatonakali Sósi-földek partján. De lehetett akár más is a terület funkciója, a tópart használatának egykori “alaptörvénye”, a Balaton üdülőkörzet regionális rendezési tervét jóváhagyó 1013/1979-es minisztertanácsi határozat kimondta: “a Balaton-part rendezését és a part menti területek közcélú felhasználását akadályozó létesítmények megszűnése esetén felszabaduló, továbbá a még be nem épített ilyen területeket folyamatosan közcélra kell felhasználni, s az összefüggő beépítést zöldterületekkel kell elválasztani”.

Ahogy a bevezetőben is írtam – de talán nem is kell emlékeztetni rá -, az egy másik kor volt.

Győrffy Árpád

A régi újságcikkek forrása a Biszak Sándor és családja által létrehozott, működtetett Arcanum Újságok adatbázis, ahol az utóbbi 250 év szinte minden magyar lapja megtalálható kereshető formában
Külön köszönöm egy siófoki telektulajdonos, Fehér István segítségét, aki olvasói hozzászólásával felhívta a figyelmemet a témára, és sok információt adott.

A balatoni szabadstrandok legnagyobb és legfrissebb gyűjteményét ide kattintva éred el!

Ha érdekesnek találtad az írásomat, segíts azzal, hogy megosztod, ajánlod ismerőseidnek is!

 

Iratkozz fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradj le semmiről! A feliratkozással hozzájárulsz adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatomat és tájékoztatómat itt olvashatod)