Tihannyal Tihanyba – Új kompon drágábban, gyorsabban és jobb kilátással

Autókra váró Tihany komp a szántódi révben január 13-án - Fotó: Győrffy Árpád

Balatoni jégnéző körutunk végén Szántódról komppal indultunk vissza az északi oldalra szombaton. Szerencsére nem fértünk fel az eredetileg tervezett járatra, ezért egy mentesítőn kaptunk helyet. Azért volt ez szerencse, mert így megismerhettük az első útjait járó Tihany kompot.

Az új komp története 2019 augusztusára nyúlik vissza, amikor az állam visszaszerezte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonjogának többségét a balatoni önkormányzatoktól. A kormányt képviselő Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője 2020-ban jelentette be, hogy “tervünk az, hogy 2030-ra a teljes személyszállító hajó- és komphajóflottát lecseréljük” (a Bahartnál). A nagy terv első lépéseként két új kompot és két új személyszállító katamaránt akartak üzembe állítani a Balatonon 2021-ben. “Legrosszabb esetben 2022-ben Szántód és Tihany közt már az új kompok fognak közlekedni” – nyilatkozta akkor Guller Zoltán.

Az egyik komp látványterve a bejelentés után – Forrás: MTÜ

A kettő 45 méteres komp és kettő 35 méteres katamarán gyártására a szlovákiai Komárno hajógyára nyerte el a megbízást 2021 januárjában 5,7 milliárd forintos áron. A cég a vállalása szerint 2022 márciusában el is készült a szállításra – úsztatásra – kész hajótestekkel, hogy azokat majd Siófokon készre szereljék. A Balaton alacsony szintje miatt azonban csak 2023 júniusában nyílt arra lehetőség, hogy a Sióba vizet eresszenek, és felúsztassák az új hajókat.
A Bahart műhelyében zajló munkák 2023 szeptemberében jutottak addig, hogy a Tihany komppal és a Tomaj katamaránnal nyilvános próbautat tegyenek. A Tihany komp a “végszerelés után 2023 végén került a BAHART tulajdonába, üzemeltetésébe”– olvasható a cég honlapján. Most mi ki is próbálhattuk.

Balról a középső és a felső szintre vezető lépcső, alatta egy mozgáskorlátozottak számára is használható illemhely. Középen a tágasabb “autóstér”, a hídon a két irányba néző kormányállás és az utasok kilátóterasza – Fotó: Győrffy Árpád

A zárt utastér a középső szinten – Fotó: Győrffy Árpád

A kormányállás a felső szinten az utasok kilátóteraszával – Fotó: Győrffy Árpád

A szántódi rév indulás idején a teraszról – Fotó: Győrffy Árpád

Autók a komp aktuális első részén. Balról lent a zárt utastér alatti bicikliparkoló – Fotó: Győrffy Árpád

Kilátás a felső teraszról Tihany felé – Fotó: Győrffy Árpád

Kilátás a “földszintről” a Tihany felé tartó Tihany kompról – Fotó: Győrffy Árpád

A Tihany komp 45 méter hosszú és 11,4 méter széles. A teljes magassága 16,46 méter. A hosszúsága 3,5 illetve 10 méterrel, a szélessége legalább fél méterrel meghaladja a korábbiakét. Az új komp mintegy 24 gépjárművet, 30 kerékpárt, valamint 120 utast képes egyszerre szállítani. Járművek nélkül a komp teljes befogadóképessége 500 fő.

Az új kompok 15-16 km/órás utazósebessége mintegy negyedével haladja meg a régiekét. Az eddig megszokott 8-9 perc helyett 6-7 perc alatt értünk át az északi partra. (A fotók készítési ideje alapján ez jött ki.)

A Tihany komp még indulás előtt, és a korábbi flotta legnagyobb tagja, az éppen beérkező Baross komp (talán) – Fotó: Győrffy Árpád

A címben olvasható drágább utazás persze nem az új komp miatt, hanem a Bahart január 1-étől érvényes 2024-es “rév díjszabása” miatt volt. Néhány fontosabb tétel változása a 2023-as díjhoz képest:

Felnőtt személy jegy 800 helyett 900 forint (+12,5%)
Személygépkocsi, tehergépkocsi 2 t össztömegig 2500 helyett 2700 forint (+8%)
Segédmotor kerékpár, motorkerékpár, quad 1400 helyett 1500 forint (+7,1%)
Kerékpár, roller 400 helyett 450 forint (+12,5%)

A korábbi bejelentések szerint már a Szántód kompnak is munkába kellene állni – azzal nem találkoztunk. A két új katamarán az idei hajózási szezon megkezdésekor, márciusban kezdi meg a szolgálatot az ígéretek szerint.

Győrffy Árpád

Kapcsolódó írás: Balatoni jégcsodák – néhol az ember is besegített a szobrászkodásba

Ha érdekesnek találta az írásomat, segítsen azzal, hogy megosztja, ajánlja ismerőseinek is!

 

Iratkozzon fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár