Milyen Balatont szeretnénk?

A száz évvel ezelőtt létrehozott Tihanyi Limnológiai Kutatóintézet, ami maga is közvetlen helye lehetne a természetátalakítási kísérleteknek - Fotó: Győrffy Árpád

Az utóbbi időben egyre hangosabb azok tábora, akik a tó környezetének “visszavadításával” akarják megmenteni a Balatont. Mielőtt elkezdjük szétverni a partfalakat, partvédőműveket, érdemes lenne végiggondolni, miért is készültek, mennyire lehet nélkülük fenntartani a Balaton elmúlt 100-150 évben kialakított rekreációs és gazdasági funkcióit.

A balatonalmádi önkormányzat közös mintaprojektet szeretne indítani a tihanyi limnológiai kutatóintézettel a beton partvédőmű elbontására, a part homokossá alakítására a város egyik strandján. A város polgármestere szerint erre azért vállalkoznának, mert a “kutatóintézet szakmai vágya, hogy a betonnal és kövekkel telepített, mesterséges partvonalak helyett – ahol csak lehet -, álljon vissza a természetes, lassan mélyülő struktúra” – nyilatkozta Bercsényi László polgármester az egyik strandon megtartott testületi ülés után, amin meghallgatták dr. Vasas Gábort, a tihanyi kutatóintézet vezetőjét is.

De hogyan is jutottunk ide, hogy ilyen kísérleti programokat hirdessenek?

Ma az összesen 228,6 kilométer hosszú balatoni partvonalnak kicsit több mint fele tekinthető természetesnek, ahol a víz közvetlenül érintkezik a parttal. A sekélyebb részeket itt többnyire nádasok és más növényi társulások borítják, csak nagyon kevés olyan rövid szakasz van, amit “fövenyesnek” mondhatnánk, mert a víz és a parti terület találkozását nem borítja magas növénytakaró.

A partvédőművek kiépítése előtt sokkal több volt a fövenyes partszakasz – Tehenek itatása a Balatonban 1932-ben Balatonföldváron – Korabeli lidós partszakasz, amit se partvédőmű, se nádas nem védett. Három évtizeddel később ezt is feltöltötték – Fotó: MMKM – fortepan.hu

Egy idillikusabb kép 1915-ből a balatonszemesi partról – Fotó: Flanek-Falvay-Kováts – Fortepan.hu

A teljes partvonal másik felét, összesen mintegy 107 kilométer hosszban betonból, kőből épített partfal szegélyezi, ami előtt többnyire hatalmas kövekből feltornyozott védősáv húzódik, hogy a hullámzás partbontó hatását, és az esetleg felszakadó, partra sodródó jég romboló hatását megakadályozzák.

Épített partvédőmű nélkül így védekeztek a hullámok romboló hatása ellen Bélatelepen az első világháború kitörése idején – háttérben a fonyódi hegyek – Fotó: MMKM – Fortepan.hu

A partvédőművek kiépítése mintegy 160 éve kezdődött a Balaton körül. Az első lökést ehhez a “Déli vasút” védelme adta, amit néhol közvetlenül a partra, sőt a korábban mederként funkcionáló területre építettek. Nagyon hamar kiderült, a vasúti töltéseket valahogy meg kell védeni, hogy a víz el ne mossa, a jég szét ne zúzza, ezért nagyszabású partvédőmű építésbe kezdtek.

A megrongálódott zamárdi Gecse-villa a viharok miatt partra torlódott balatoni jéggel a Természettudományi Közlöny 1935-ös számából

Az északi oldalon is a vasút védelme miatt indult meg a partfalépítés első nagyobb korszaka a huszadik század első évtizedében.

A partfalépítések két világháború közötti újabb jelentős üteme szinte a teljes Balatont érintette. Az ebben az időben kialakított strandokat, sétányokat, kikötőket, utakat akarták megőrizni eredeti formájukban, és a frissen parcellázott parti telkeket próbálták megvédeni a Balaton hullámaitól, jegétől.

Partfalépítés, partfeltöltés 1928-ban Tihanyban a somosi részen, hogy a Füredet és a révet összekötő “Tihanyi műútnak” helyet csináljanak – Fortepan.hu

A képen a balatonlellei kikötő építése 1930-ban. A partfal megépítése alatt fából készített szádfallal zárták ki a Balatont a munkaterületről – Fotó: MMKM-Bahart-Fortepan.hu

Erről a korszakról egy érdekes írás olvasható a Balatontippen: Dr. Hajtó Ödön – Partépítés az őszödi fürdőtelepen 1936-37-ben

A partvédőmű építés talán legnagyobb korszaka az 1960-as, 70-es években zajlott, amikor több helyen a folyamatosan változó tómeder rovására alakítottak ki új parti területeket a meder néhány száz méter széles sávjának lezárásával, feltöltésével. A Balatontól így elvett, néhol több kilométer hosszúságú sávokat vállalati, intézményi, szakszervezeti üdülők létesítéséhez, ifjúsági táborok, kempingek és más szálláshelyek építéséhez és strandok létrehozásához használták fel. (A főleg a déli parton zajló természet átalakításról sok képpel, térképpel illusztrálva olvashatsz A Balaton medréből elvett területen születtek a legjobb szabadstrandok  című írásomban.)

A Balaton máig tudomásul vette ezeket a változásokat, miközben nyaranta, és kicsit más évszakokban is évente emberek millióinak biztosított pihenési, felüdülési lehetőséget.

A siófoki Aranyparton ma álló szállodák, apartmanházak és a több mint 4 kilométer hosszú szabadstrand helyén 60 évvel ezelőtt még a Balaton hullámzott, vagy pocsolyás, mocsaras terület volt – Fotó: Győrffy Árpád

A építések ellenére a balatoni településeken nem adták fel azt az igényt sem, hogy a lehetőségeken belül visszaállítsanak egy keveset a természetesebbnek tekinthető állapotokból. Az uralkodó észak, északnyugati szélirány, illetve a szél által gerjesztett hullámok miatt ez különösen a déli parton jelentett nagy kihívást, mert a megnyitott, felhomokozott partot hamar elmosta – habolta – a Balaton.

A július 19-én 18 órára jósolt balatoni szélirányok és szélerők a Magyar Meteorológiai Szolgálat honlapján

A becsült hullámmagasságok ugyanebben az időpontban – Forrás: Magyar Meteorológiai Szolgálat honlapja

Ráadásul nem volt elég, hogy a természet erőivel meg kell küzdeni, ehhez még büntetés is jöhetett a “Balaton medrének szabálytalan átalakítása” miatt a jogszabályokat szigorúan betartatni akaró környezetvédelmi hatóságtól – ahogy ez például Balatonlellén történt többször is megtörtént a 2000-es évek elején.  Az alábbiakban fotókkal is bemutatom néhány település próbálkozásának eredményeit.

A 2004-ben “vissza fövenyesített” balatonlellei Napfénystrand 2008 augusztusában 94 centiméteres vízállásnál – Fotó: Győrffy Árpád

A hatóság mellett közben a természet is dolgozott – a lellei strand megfogyott homokkal, parttal 2013 júniusában 119 centiméteres vízállásnál – Fotó: Győrffy Árpád

A 2023 júniusában 120 centiméteres vízállásnál készített képen már a partvédő részleges újraépítése látható – Fotó: Győrffy Árpád

A kísérleti szereplőnek jelentkező Almádi legnagyobb strandjának partja 2010 májusában, a szabályozásban ma már alacsonynak mondható 112 centiméteres vízállásnál – Fotó: Győrffy Árpád

Néhány hónappal később, 2011 januárjában a szomszédos “Négy méteres” partszakaszon ilyen jéghegyet fogott meg a partvédőmű 118 centiméteres vízállásnál – Fotó: Győrffy Árpád

Újabb 9 hónap eltelte a után a játékos természet ilyen helyzetet teremtett a Wesselényi strandon 72 centiméteres vízállás – Fotó: Győrffy Árpád

A Wesselényi strandon később a sétányt kicsit megemelték, megszélesítették, egy részét pedig részben elbontották, hogy homokos öblöt alakítsanak ki. Így nézett ki 2024 májusában 121 centiméteres vízállásnál – Fotó: Győrffy Árpád

A balatonberényi községi strandon 2017 őszén alakítottak ki egy homokos öblöt. Két évvel később a Balaton ilyen lépcsőt mart a homokba a szezon előtt – Fotó: Győrffy Árpád

A balatonfenyvesi önkormányzat az elsők között bontotta meg a part több részét is. Az idillikus kép 2013 júliusában készült 115 centiméteres vízállásnál – Fotó: Győrffy Árpád

Ugyanaz a fenyvesi strandöböl így nézett ki 2025 októberében a maihoz hasonló, 66 centiméteres vízállásnál – Fotó: Győrffy Árpád

A balatoni lídósítás egyik legnagyobb projektje volt az előző évtizedben Fonyódon, a város központjában lévő Sándortelepi strand átalakítása. Az újra nyitás – fizetőssé tétel – után a Panoráma strand nevet kapta a fürdő. A 2015-ös szezon végére ilyen megviselt állapotba került a part a hullámoknak köszönhetően – Fotó: Győrffy Árpád

A strandokat működtető önkormányzatok persze igyekeznek fellépni a természet nem kívánt játéka ellen. Balatongyörökön például ilyen betonoszlopok lefektetésével próbálták csökkenteni a hullámok károsító hatását 2019 tavaszán – Fotó: Győrffy Árpád

Ahogy a korábban bemutatott szél- és hullámviszonyokból látható, a partvédőművek megbontását vagy akár meg sem építését az északi oldalon, s azon belül is az északnyugati sarokban lehet legkisebb problémák árán megtenni.

Lídós partszakasz egy mélyen benyúló öböl végén a szigligeti községi strandon 2020 júliusában – Fotó: Győrffy Árpád

A vonyarcvashegyi községi strand a nevét is a homokos partszakaszáról kapta – Fotó: Győrffy Árpád

A természet a gyenesdiási Lídó strand kialakításában is nagyobb együttműködést mutat a máshol megszokottnál – Fotó: Győrffy Árpád

Végül az igazán természetes képet mutató keszthelyi Libás strand, ami persze szintén nem magától ilyen. Az idén is több kocsi homokot terítettek el a “természetesség” megőrzése érdekében – Fotó: Győrffy Árpád

Ahogy a bevezetőben írtam, az almádi önkormányzat azt tervezi, hogy a tihanyi kutatóintézettel közös kísérleti projektként az egyik strandjukon lebontják a partvédőművet, és megnyitják a strand pázsitját a Balaton felé. Ahogy láthattuk, ez már részben korábban megvalósult a Wesselényi strand középső részén a partfal elbontásával és a meder homokkal való feltöltésével. Igazán érdekes az lenne, ha a 100 éve létesített Tihanyi Limnológiai Kutatóintézetet nem csak szakértőként, hanem kísérleti területként is bevonnák a programba. Az intézet előtt is el kellene bontani a partfalat, így a kutatók a valóságban is  percről-percre figyelemmel kísérhetnék, hogyan dolgozik a természet az általuk óhajtott partvédőmű nélküli világban. Ehhez meg lehetne nyitni mások előtt is az intézet partját, parkját, kikötőjét, hisz nem szerencsés, ha egy szűk kör sajátítja ki a Balaton egy szeletét. Hogy milyen eredményre számíthatunk, azt ChatGPT segítségével fotókon is be tudom mutatni.  Arra kértem, hogy az intézetről címképként látható fotót alakítsa át néhány lépésben.

Az első változaton a limnológiai kutatóintézet, illetve annak partja látható partvédőmű nélkül, felhomokozott parttal – Fotó: Győrffy Árpád – ChatGPT

Folytatásként arra kértem az AI-t, hogy mutassa be, hogyan változna meg a szép homokos part, ha egy hosszan tartó, nagy hullámokat gerjesztő vihar látogatná meg az intézet védtelenné vált parkját.

Ime a tihanyi kutatóintézet parkja a nagy vihar tombolása után – Fotó: Győrffy Árpád – ChatGPT

Ha mostanában egyre ritkábban is, de befagyhat a Balaton. Sőt évtizedenként legalább egyszer olyan hideg is tud lenni, ami akár 20-30 centiméteresre is felhizlalja a jeget. Ilyen tél legutóbb 9 évvel ezelőtt, 2017 januárjában volt. Legközelebb ez párosulhat egy olyan tél végi viharral, ami darabokra tördeli a vastag jeget, és kitolja a védetlen partra. Ennek is lehetne hatása a Limnológia parkjára.

A mesterséges intelligencia szerint így tarolná le a jég a kutatóintézet partját, ha a nagy hideg, a tél végi vihar összekapcsolódna a magasan tartott vízszinttel – Fotó: Győrffy Árpád – ChatGPT

Persze mindez csak feltételezés. Annyi azonban biztos, hogy a természet jelentős át- illetve visszaalakításának megkezdése előtt szerencsés lenne széleskörűen tájékozódni. Természetesen azt sem zárhatjuk ki, hogy a természet éppúgy tesz majd a zöldek, műzöldek átalakítási terveire, mint azok ellenzőire is, és maga jön elő valami teljesen új megoldással.

*

A Balaton jövőjéről szóló vitákban gyakran úgy teszünk, mintha választani kellene a természet és az ember között. Pedig a tó éppen attól vált szerethetővé, hogy a természeti értékek és az évtizedek alatt kialakított, jól használható épített környezet egymást kiegészítve szolgálják a pihenést. Nemcsak a nádasokat, a fákat és a part élővilágát érdemes megőrizni, hanem mindazt is, ami kulturáltan és emberléptékűen teszi használhatóvá a Balatont. A jövő feladata nem az egyik vagy a másik előnyben részesítése, hanem a kettő közötti egyensúly megőrzése.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találtad az írásomat, segíts azzal, hogy megosztod, ajánlod ismerőseidnek is!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár