Balatongyöröki túraajánló – Pap-hegyi séta a Szépkilátó kimaxolására

Balatongyörök Batsányi-kilátóA balatongyöröki Batsányi-kilátó a tanúhegyekkel és a fonyódi dombokkal - Fotó: Győrffy Árpád

Tiszta időben bármikor kellemes sétát, gyönyörű látványt kínáló úticél lehet a györöki Pap-hegyen lévő Batsányi-kilátó. Talán csak a sáros, jeges időszakokban kell elhalasztani a túrát szebb időkre.

Mi először kicsit félve választottuk célpontnak, mivel mindenhol azt írták róla, hogy 448 méter magasan van, ami azért túlzás lett volna a rövid őszi napokon. Szerencsére csak egy személy tévedése, és a többi honlapszerkesztő másoló módszere miatt nőtt meg ennyire, az egyébként csak mintegy 270 méter magas Pap-hegy. Így nagyobb fáradtság nélkül feljutottunk, sőt két irányból is megpróbáltuk, hogy mások akár választani is tudjanak.

A talán mindenkinek kedvesebbnek tűnő, de egyes szakaszokon kicsit nehezebb útvonal a Szépkilátóból, illetve annak parkolójából indul. A szintkülönbség a két végpont között 135 méter.

Szépkilátóból Szigliget Badacsony

Már a kiindulóhelyen, a Szépkilátóban is csodálatos kilátásban volt részünk a szigligeti hegyekkel és a Badacsonnyal – Fotó: Győrffy Árpád

Túratérkép Szépkilátó Batsányi-kilátó

Mintegy 135 méteres szintkülönbségre számíthatunk a Szépkilátó és a Batsányi-kilátó között az 1,2 kilométeres útvonalon – Google Earth-Balatontipp

A parkolóból észak felé indulva előbb átkelünk a 71-es főúton, majd a Paphegyi úton végigmegyünk a büfésoron, ahol talán járvány idején is találunk nyitott, persze csak elvitelre dolgozó üzletet.
A büfésor északkeleti végén balra letérünk a Magyarágyi utcába. Ha az igekötő nem az utak alá- vagy fölérendeltségét jelezné, pontosabb lenne a feltérünk kifejezés, mert innen komoly emelkedő kezdődik, ami gyakorlatilag a kilátóig tart.

Az utca elején érdemes egy pillantást vetni az első ház telkének végében kialakított magán Szabadság-szentélyre. És a ház tűzfalán egy kereszt alakú nyílásban gyűrűn tornászó férfialak is érdekes asszociációkat indíthat el a feszületen szenvedő Jézust idéző formájával.

Emlékhely és feszületre emlékeztető érdekes kompozíció

Emlékhely és feszületre emlékeztető érdekes kompozíció – Fotó: Győrffy Árpád

A Magyarágyi utcából 200 méter után enyhén jobbra fordulunk, és a Magyarágyi közön teszünk meg újabb 150 métert, amíg egy kapu nem állja utunkat. Itt balról egy kis karóra erősített tábla jelzi, hogy a bokrok közé felkúszó ösvényen kell tovább mennünk.

Balról a bokrok között folytatódik az utunk – Fotó: Győrffy Árpád

A Magyarágyi köz végétől változatos erdei szakaszokon haladunk a kilátóig – Fotó: Győrffy Árpád

Innen már végig erdőben haladunk a hátralévő mintegy 500 méteren, amíg el nem érjük a kilátót. Ha délutáni órákban megyünk fel, akkor nagyon szép lesz a kilátás a Tapolcai-medence tanúhegyeire és a Balaton túlsó partjára.

A Batsányi-kilátó az ösvényről

A Batsányi-kilátó az ösvényről – Fotó: Győrffy Árpád

A Pap-hegyi Batsányi-kilátó északkeletről

A Pap-hegyi Batsányi-kilátó északkeletről

Batsányi kilátó Balatongyörök

Túrázók a balatongyöröki Batsányi-kilátóban – Fotó: Győrffy Árpád

Kilátás a tanúhegyekre a Batsányi-kilátóból

Kilátás a tanúhegyekre és a Szigligeti-öbölre a Batsányi-kilátóból – ez lenne a Szépkilátó kimaxolása – Fotó: Győrffy Árpád

Keszthelyi-hegység magaslatai

Kilátás a Batsányi-kilátóból a Keszthelyi-hegység magaslataira – Fotó: Győrffy Árpád

Garga-hegy Bél Mátyás-kilátó

Kilátás a délnyugat felé lévő 2011 méteres Garga-hegyen álló Bél Mátyás-kilátóra – Fotó: Győrffy Árpád

Ha valaki a fentinél is kényelmesebb útvonalat szeretne, annak a településtől északra, attól 1,4 kilométerre található Bélapi pihenőt javaslom kiindulópontnak. Ezt autóval a körforgalmú csomópontot északi irányban elhagyva, a Mogyorós utcán át közelíthetjük meg. Mivel az első változathoz képest magasabbról indulunk, csak mintegy 120 méteres lesz a teljes szintkülönbség. Annak ellenére is, hogy az út egy szakasza magasabban halad a kilátónál.
Az út végig széles, különböző nagyságú, minőségű zúzott kővel van borítva. Néhol a víz csatornákat vájt bele, vagy laza a szerkezete, ezért figyelnünk kell, hogyan lépünk.

Bélapi pihenő

A Bélapi pihenő nem csak kiindulásra jó, piknikezőhelyként is kellemes – Fotó: Győrffy Árpád

Útvonal a Bélapi pihenő és a Batsányi-kilátó között

Útvonal a Bélapi pihenő és a Batsányi-kilátó között – Google Earth-Balatontipp

Az útvonal egyik szakasza – Fotó: Győrffy Árpád

A györöki golfpálya Balatonnal és a fonyódi dombokkal a Szépkilátóból

A végállomás – A györöki golfpálya Balatonnal és a fonyódi dombokkal a Szépkilátóból – Fotó: Győrffy Árpád

Bárhonnan is indulunk, érdemes a túrát a Szépkilátóban zárni, ahol borász kifejezéssel szólva, visszakóstolhatjuk, egy másik szögből újra megnézhetjük a fentről már megcsodált tájat.

Mobilos navigációhoz innen lehet letölteni kml formátumban a Szépkilátó-Batsányi-kilátó, innen pedig a  Bélapi pihenő-Batsányi-kilátó útvonal GPS állományát.  Arról pedig itt olvashat, hogyan lehet használni telefonján a fájlokat: Navigálj a mobiloddal a táblák helyett!

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatongyöröki túraajánló – Pap-hegyi séta a Szépkilátó kimaxolására" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár