Vonattal a Balaton körül – Spórolós kirándulás sok élménnyel, látnivalóval – 2022

A balatoni körüli vonatozás egyik szép szakasza Fonyód és Bélatelep között, ahonnan a tanúhegyek - a Badacsony, a Gulács, a Csobánc, a Tóti és az Örsi-hegy - ilyen látványt nyújtanak - Fotó: Győrffy Árpád

Willy Fog is megirigyelhetné azt a teljesítményt, amit a MÁV-val közösen egyik vasárnap összehoztunk. Igaz, nem a Földet jártam körül “csak” a Balatont, de azt négy órás vonatozással, egy órás vonatpótló gyaloglással és több mint hat órányi városnézéssel, Balaton-parti sétával.

Miközben politikusok és újságírók hetek óta azon járatják az agyukat, hogyan lehetne körbevonatozni a Balatont, én megtettem. Nem is először. 2022. júniusának utolsó vasárnapján kilenc átszállással és egy vonatpótló gyaloglással körbeutaztam a magyar tengert. A kirándulás az idén is nagyon kellemes volt, és nem került többe három lángos áránál, miközben ettem is, ittam is eleget.

Az alábbiakban rövid szöveggel és sok képpel megosztom a történetet. A fotóktól persze sokat ne várjanak, mert robogó vonatból, klíma miatt felhúzott ablakon át a megszokottnál is bizonytalanabb az eredmény. De talán így is kedvet adok másoknak is egy ilyen kiránduláshoz.

A vonatokon látható vasúti térkép szerint a szabadbattyáni állomáson lehetne a déli és az északi vasutat összekötni. Én inkább Balatonakarattya és Balatonaliga között gyalogoltam

A tavaly kipróbált módon, biciklivel indultam Nagyvázsonyból, de most Zánka helyett Balatonakaliban szálltam vonatra, mert így 6 perccel tovább aludhattam. A reggel 5 óra 40-kor induló bicikliút nagyon kellemes volt a kora reggeli fényekkel, a még hűvös időben.

Dörgicse reggeli fényben a sok temploma közül hárommal a Halomhegy oldalából – Fotó: Győrffy Árpád

A Balatonakali-Dörgicse néven jegyzett állomásra néhány perces késéssel, 6:42-kor érkezett a Levendula expressz Tapolcáról. Bár ez a vonat közvetlenül elvitt volna az első komolyabb megállónak tervezett Balatonakarattyára, a változatosság kedvéért csak Balatonfüredig mentem vele.

Az első vonatot egy dízelhajtású “Csörgő” húzta, ami 43 éve készült a Ganz-MÁVAG-ban, de később korszerű motort kapott – Fotó: Győrffy Árpád

Sajnos a vonaton tervezett kávézás elmaradt, mert zárva volt büfé. A kalauz azt gyanította, hogy elaludt a büfés, és Tapolcán lekéste az indulást. Ezt leszámítva a 17 perces út nagyon kellemes volt. Amennyire lehet, lestem, fotóztam a tájat. Persze a sínek mellett álló fák miatt csak ritkán számítsunk igazi panorámára.

Épülő házak Balatonakaliban az egykori Holiday kemping területén. A hely a kiirtott nádas miatt lett ismert néhány éve – Fotó: Győrffy Árpád

A fövenyesi – egykor killiántelepi – strand gyermeköble reggel 7 óra előtt még nem mutatott nagy életet – Fotó: Győrffy Árpád

Kilátás a Tihanyi-félsziget nyugati oldalára Örvényes határából – Fotó: Győrffy Árpád

Aszófő – az egyik legvirágosabb balatoni vasútállomás – Fotó: Győrffy Árpád

A dombtetőn a Vörösmáli-pincesor Aszófő és Balatonfüred között – Fotó: Győrffy Árpád

Füred előtti hegyek a város északnyugati szélén – Fotó: Győrffy Árpád

Az előtérben a füredi mentőhelikopter állomás, távolabb a Hotel Marina – Fotó: Győrffy Árpád

Füreden a Levendula expresszt húzó “Csörgőt” lecserélték két villanymozdonyra. Elég lett volna egy is, de a másik mozdonyt “hazavitték” Székesfehérvárra.
Tavaly június elején, az elektromos vontatás bevezetése előtt 49 perc alatt jutottam el a hasonló időszakban közlekedő reggeli vonattal Akalitól Balatonakarattyáig. Az idén a Levendulával 62 perc kell ugyanehhez. Ha a mozdonycsere idejét nem számolom, még akkor is három perccel hosszabb lett a tiszta menetidő a 20 milliárdos villamosításnak köszönhetően.

Mozdonycsere a füredi állomáson – az egyik mozdony csak “hazament” Székesfehérvárra – Fotó: Győrffy Árpád

Mivel az idő nem sokat számított, a változatosság kedvéért átszálltam egy néhány perccel később induló másik járatra, a Katicára, amelyik mindenhol megállt. Ez egy Stadler Flirt szerelvény volt, ami a rövid távolságok ellenére is többször felgyorsult 80 kilométeres sebességre. Így az indulásnál begyűjtött 9 perces késéséből Akarattyáig 6 percet lefaragott.

Az indulásra váró Stadler Flirt szerelvény a füredi állomáson – Fotó: Győrffy Árpád

A Stadler Flirt belseje – Még 220-as konnektorok is voltak a telefontöltéshez, laptopokhoz – Fotó: Győrffy Árpád

A balatonarácsi állomás Füred keleti szélén – Fotó: Győrffy Árpád

Egy 375-ös gőzmozdony a csopaki vasútállomáson – Fotó: Győrffy Árpád

Kilátás Balatonalmádi felé a Balatonfűzfő és Kenese közötti szakaszról – Fotó: Győrffy Árpád

A még átadás előtt lévő felújított bicikliút Balatonkenesén a Széchenyi park előtt – Fotó: Győrffy Árpád

A Csittény-hegyi állomás Balatonarattyán – Fotó: Győrffy Árpád

Megérkezés a balatonakarattyai vasútállomásra – Fotó: Győrffy Árpád

Mivel a Balatonakarattya és Balatonaliga közötti vasútvonalat az elmúlt másfél évszázadban nem építették ki, vonatpótló gyaloglással kötöttem össze az északi és déli vasút egymástól öt kilométerre lévő végpontját. Útközben rövid kitérőt tettem az akarattyai magaspartra kifutó Hóvirág utca végére, és Aligán is megálltam egy rövid nézelődésre a Szélső utca és a Rózsa utca találkozásánál kialakított kilátóhelyen.

A vonatpótló gyaloglás útvonala az akarattyai és az aligai állomás között – Maps.me-Győrffy Árpád

A Hóvirág utca végén lévő kilátóhely ígért parkosítása még nem készült el, de a kilátás továbbra is nagyon szép. Talán a cserjékre kellene figyelni, nehogy megint kitakarják majd a látvány egy részét.

A térkővel lerakott út az egyik házhoz vezet, de mások autóval nem hajthatnak be a kilátóhelyre – Fotó: Győrffy Árpád

Kilátás Aliga felé a magaspart pereméről – Fotó: Győrffy Árpád

Kilátás Balatonkenese felé és a Fűzfői-öbölre – Fotó: Győrffy Árpád

A séta a Sirály utcában folytatódott. A Strand utca kereszteződésénél éppen nyitáshoz készülődtek az eredeti Nekem a Balaton kávézóban – Fotó: Győrffy Árpád

A Diófa utcai kilátóhely bejáratánál egy roller árválkodott. Lehet, hogy legközelebb én is elkötök egyet a gyaloglás helyett – Fotó: Győrffy Árpád

A séta nagy része ilyen környezetben zajlott – Fotó: Győrffy Árpád

Vaddisznóval csak ezen a táblán találkoztam, de biztos nem ok nélkül tették ki – Fotó: Győrffy Árpád

Kilátás az aligai Szélső utcából a Deák Ferenc utcai elágazó környékén Siófok felé. Az előtérben a Club Aliga kikötője – Fotó: Győrffy Árpád

A Szélső utca és a Rózsa utca találkozásánál kialakított kilátóhely – Fotó: Győrffy Árpád

Kilátás Balatonkenese felé – Fotó: Győrffy Árpád

A gyaloglást és nézelődést úgy időzítettem, hogy Aligáról 9:26-kor indul a csatlakozásom, ami 9:44-re Siófokra visz. Az aligai vasútállomásra húsz perccel a tervezett továbbindulás előtt előtt érkeztem. Minden a tavalyi képét mutatta, talán csak a gaz volt bujább az egy évvel korábbinál is.

Emlékmű “A déli vasút megálmodójának”, gróf Széchenyi Istvánnak – Fotó: Győrffy Árpád

Tavaly óta már itt is automatából lehet jegyet vásárolni azoknak, akik még nem tértek át az okostelefonos utazásra – Fotó: Győrffy Árpád

Aligára érkezésemkor még nem tudhattam, hogy egy szombati vasúti műszaki probléma miatt kicsit felborult a vasárnapi menetrend is. Így nézelődés közben meglepettem hallottam, hogy perceken belül érkezik Szolnok felől a Vitorlás expressz, aminek 8:59-kor lett volna ideje. Természetesen felszálltam rá. Az expressz késésével én plusz időt nyertem, ráadásul életemben először utazhattam emeletes vonaton. Mondanom se kell, le voltam nyűgözve. Magasabbról az eddiginél is szebb lett a világ – ha éppen kiláttam a fák és házak között.

Érkezik a Vitorlás expressz – egy Stadler KISS emeletes vonat az aligai állomásra – Fotó: Győrffy Árpád

Biciklitároló az egyik kocsi alsó szintjén – Fotó: Győrffy Árpád

Így néz ki az emeleti rész – mintha repülőben lennénk – Fotó: Győrffy Árpád

Villák az emeleti ablakból Balatonvilágos nyugati szélén. A túlsó parton az alsóörsi és az almádi hegyek – Fotó: Győrffy Árpád

A Siófok-sóstói fizetős strand bejárata, előtérben a Balatoni Bringakör Baross utcai szakasza – Fotó: Győrffy Árpád

Kilátás a Szabadisóstó vasútállomástól néhány lépésre lévő szabadstrandra – Fotó: Győrffy Árpád

A Vitorlás a menetrend szerinti 9:14 helyett 9:24-kor érkezett Siófokra, de így is nyertem fél órát az eredetileg kinézett 9:26-os vonathoz képest. Az expressz Fonyódra ment tovább, én kiszálltam egy főtéri sétára. A nézelődést az állomás előtti parkban kezdtem.

Megérkezés a siófoki vasútállomásra – Fotó: Győrffy Árpád

A vasútállomás bejárata a park felől – Fotó: Győrffy Árpád

Kálmán Imre szobra Varga Imrétől a park zenepavilonjában – Fotó: Győrffy Árpád

A főtéren a pláza előtti fagyis 450 forintos gombóconkénti árát látva inkább lementem az alagsorban működő Pennybe. Ott két gombóc fagyi árából vettem egy literes üdítőt, két energiaitalt és egy jégkrémet – még kétszáz forintom meg is maradt.

A siófoki főtér a 110 éves víztoronnyal – Ha valaki még nem járt fenn, jó program lehet egy városnézés az erkélyéről – Fotó: Győrffy Árpád

Varga Imre szoborkompozíciója a balatoni hajózás elindításában is meghatározó szerepet játszó gróf Széchenyi Istvánról a főtéren – Fotó: Győrffy Árpád

Siófokról a Déliből Nagykanizsáig közlekedő Tópart IC-vel mentem tovább. A táblákon 10 perc késéssel jósolták a járatot, de valójában csak 5 percet késett.

A Tópart IC-t egy Bombardier TRAXX mozdony húzta – természetesen elektromos hajtással – Fotó: Győrffy Árpád

A vonaton vidám középiskolás fiúk, lányok utaztak. Az egyik csapat a fővárosból Nagykanizsára tartott egy délnyugat-dunántúli biciklitúrára. A kupéba lépve egy régi Tirpa sláger, a Gádzsik3 bömbölt éppen a refrénnél. Ők legalább annyira meglepődtek a belépésemen, mint én a dalon. De aztán nevettünk egyet, hisz nyár van, és mentem tovább.
Egy kupéval arrébb észak-komáromi diákok utaztak balatonföldvári “tanulmányi kirándulásra”. Mint elmondták, még tart náluk a tanév, azért ez a június végi időzítés.

A komáromi diákok maguk kértek egy fotót magukról – Fotó: Győrffy Árpád

Erről a vonatról Balatonszárszón szálltam le. Az állomástól 350 méterre van a József Attila Emlékház, ahová akár egy ilyen gyors kiránduláson is érdemes benézni. Én most inkább lementem a Tóparti parkba – ahol természetesen egy József Attila emlékmű is áll -, és elmentem a Központi strandra, hogy megnézzem az árakat. Bár itt egyik büfében “már” 700 forintért is volt sima lángos, a jelek szerint az szárszói vendéglátósok is ezen a szezonon akarják összeszedni a következő évekre valót.

A József Attila emlékmű a Tóparti parkban. Ortutay Tamás szobrászművész és Sarkady Mária építész versekkel teleírt alkotását közadakozásból állították 1996-ban – Fotó: Győrffy Árpád

Szárszóról a Keszthelyig közlekedő Balaton IC-vel mentem tovább, ami itt 18 perc késésben volt, de nekem éppen jókor jött. Végre kipróbálhattam rajta az étkezőkocsit is. A csapolt sör a balatoni strandárakhoz képest nagyon olcsónak tűnt a 450 forintos korsóárral, de fröccsöt inkább máshol innék.

A szerelvényt egy Szent István király névre hallgató Bombardier TRAXX mozdony húzta – Fotó: Győrffy Árpád

Az étkezőkocsi részlete a Balaton IC-n – Fotó: Győrffy Árpád

A fonyódi Városi strand közvetlenül a vasút mellett a vonatból – Fotó: Győrffy Árpád

Horgászstégek a Fonyód és Bélatelep közötti part előtt – Fotó: Győrffy Árpád

A Báthori utcai szabadstrand Alsóbélatelepen – Fotó: Győrffy Árpád

Ha néhány perccel előbb értünk volna Fenyvesre, akkor még elértem volna a közeli kisvasút állomáson a 13:10-es járatot, amivel másfél óra alatt tehettem volna egy fordulót Csisztafürdőre. Ez most nem jött össze, helyette elmentem ebédelni az állomás közelében lévő Vigadó étterembe. Mint kiderült, a tavalyi ebédünk óta Costára keresztelték. A menüként választott csontleves és szezámmagos csirkemell finom volt, az 1550 forintos ár pedig nagyon barátságosnak mondható

A minden nap 11 és 21 óra között nyitva tartó Costa étterem kellemes kerthelyisége – Fotó: Győrffy Árpád

Az ebéd kicsit lassúra sikerült, mert az előző nap megnyitott étterem működési rendje még nem alakult ki igazán, így fürdésről már nem nagyon lehetett szó Fenyvesen. Azért tettem egy sétát a vitorláskikötőben és a Központi szabadstrandon.

A vitorláskikötőnél a Balatonba ömlő Rigó-csatorna torkolati része – Fotó: Győrffy Árpád

A két 500 méteres móló közül a sétálók előtt is nyitva álló keleti szárny – Fotó: Győrffy Árpád

Strand badacsonyi háttérrel – A már akkor 100 centi alatti vízszintnél jó messzire be lehet gyalogolni a mély vízig – Fotó: Győrffy Árpád

A vasárnap délutáni időszak ellenére is nagyon sokan voltak a strandon – Fotó: Győrffy Árpád

Gyereköböl a Központi strandon – Ha korábban lett is volna kedvem a fürdésre, ez az algás, hínaras víz végleg elvette – Fotó: Győrffy Árpád

Fenyvesről a Kaposvártól Győrig közlekedő Helikon expresszel mentem tovább Keszthelyig. A Siemens-Desiro szerelvény az induláskori 13 perces késést a 26 kilométeres úton felére csökkentette.

A Siemens-Desiro belülről. Ahogy a korábbi vonatokon, itt sem lehetett panaszom a klímára, kényelemre – Fotó: Győrffy Árpád

Keszthely határában szomorú kép fogadott, megkezdődött az építkezés az egykori Zala kemping helyén, ahol korábban többször is megszálltunk balatoni biciklizés közben – Fotó: Győrffy Árpád

Keszthelyen ismét kiszálltam. Kicsit korábbi érkezéssel be lehet illeszteni a programba egy látogatást a Balatoni Múzeumban, vagy akár a Festetics-kastélyban is. Én most itt nem akartam sokat időzni, mert még egy badacsonyi megállót is terveztem, de a partra azért lesétáltam.

Madarassy Walter Két korsós nő – Zsuzsi – nevű szobra az állomás közelében. Úgy tűnik, hiába a két korsó, víz már nem jutott a szökőkútba – Fotó: Győrffy Árpád

A Városi strandhoz vezető büfésoron nagyon visszafogott volt a forgalom – Fotó: Győrffy Árpád

A móló és a strand közötti sétánynál ugyanolyan algás víz fogadott, mint amilyent Fenyvesen is láttam – Fotó: Győrffy Árpád

Keszthelyről háromnegyed ötkor indultam tovább Tapolcára, ahol csak átszállni akartam az északi vonal járatára.

Ez már egy egyszerűbb szerelvény volt, a klímát az ablakok lehúzásával lehetett szabályozni. Szerencsére ekkorra már kicsit mérséklődött a kinti kánikula, és így legalább a piszkos ablakok sem akadályozták a fotózást – Fotó: Győrffy Árpád

Épülő házak a keszthelyi Libás strand környékén – Fotó: Győrffy Árpád

A balatongyöröki Községi strand részlete a vonatból – Fotó: Győrffy Árpád

A szigligeti hegyek, mögöttük a Gulács és a Badacsony valahonnan a Bece-hegy alatti szakaszról – Fotó: Győrffy Árpád

A Szent György-hegy Raposka környékéről – Fotó: Győrffy Árpád

Egy géppuskafészeknek tűnő építmény a tapolcai állomás bejáratánál – Fotó: Győrffy Árpád

A tapolcai vasútállomás – Fotó: Győrffy Árpád

Gyors átszállás és néhány perc várakozás után egy az előzőhöz hasonló kocsiban indultam tovább Badacsonyba.

A Csobánc Tapolca határából a vonatról – Fotó: Győrffy Árpád

A Badacsonytördemic-Szigliget állomás háttérben a Badacsonnyal – Fotó: Győrffy Árpád

Kőzsákok a Badacsony oldalán. Jobbról a továbbra is pusztuló Ranolder villa – Fotó: Győrffy Árpád

Este hat előtt néhány perccel értem Badacsonyba, ahol az állomás környékén már alig voltak, a mólóról pedig éppen indult az utolsó hajó vissza a déli partra. Itt megnézhetnénk az Egry József Emlékmúzeumot, ha még működne, létezne, vagy akár borozhatnánk is egyet. Én inkább sétáltam, és az egyik boltban kiegészítettem fogyó készleteimet.

Az egykor Rablósorként emlegetett büfésoron is alig lézengett néhány vendég – Fotó: Győrffy Árpád

A keszthelyi két korsós lányhoz hasonlóan Kucs Béla Női akt című szobra is hiába táncolt, nem tudott vizet fakasztani a szökőkútból – Fotó: Győrffy Árpád

A csontvázzá lebontott egykori Tátika étterem az SZL Bau konténereivel. Az épület milliárdos támogatásból újul meg. Vagy nem – Fotó: Győrffy Árpád

A Callmeyer Ferenc tervei alapján 1962-ben épített, 2011-ben műemlékké nyilvánított épület torzója a Balaton felől – Fotó: Győrffy Árpád

Badacsonyörsi látkép a badacsonyi mólóról. Rövidesen emeletes házakat, négycsillagos hotelt láthatunk a parti sávban az egykori örsi kemping helyén – Fotó: Győrffy Árpád

Az örsi kemping feltöltött területe a vonatból, ahol rövidesen megkezdődhet az építkezés – Fotó: Győrffy Árpád

A Balatoni Bringakör felújított szakasza Ábrahámhegy és Balatonrendes között – Fotó: Győrffy Árpád

Az 1200-as évek óta álló fülöpi templom romja a révfülöpi vasútállomás közelében – Fotó: Győrffy Árpád

A körút utolsó 24 kilométeres szakaszát ezzel a Csehszlovákiában készült Piroskával tettem meg Balatonakaliig 33 perces menetidővel – Fotó: Győrffy Árpád

Akaliban ismét biciklire váltottam, hogy még a teljes besötétedés előtt hazatekerjek Nagyvázsonyba.

A teljes út a biciklizéssel együtt 13 óra 30 percig tartott. Ebből az első vonat indulásától az utolsó érkezéséig 11 óra 20 perc telt el. A tisztán vonaton töltött idő 3 óra 57 perc volt, ami alatt 197 kilométert utaztam. Ehhez jött az 5 kilométeres gyaloglás 70 perc alatt. A helyi sétákra 6 óra 13 percet fordíthattam.

A Balaton körüli vonatozásom útvonala az egyes szakaszok hosszával és az eltöltött idővel – Google-Győrffy Árpád

Az emelkedő árak miatt az idei utat nem csak egy sima balatoni kirándulásnak, hanem spórolási kísérletnek is szántam, hogy bizonyítsam, nincs az a kevés pénz, amivel ne lehetne elindulni. Így kerültem a lángost, a hekket, pisztrángot, a trendi streetfood kajákat, a strandi sörözést, sőt a fagyizást is, de ettől még a Balaton Balaton maradt.

A vonaton én ingyen utaztam, mert korom miatt már jogosult vagyok a Horn-kormány idején bevezetett “világjegyre”. Akinek ilyen nincs, az a MÁV Balaton 24 nevű napijegyével egy tejfölös lángosnál olcsóbban, 1090 forintért körbekerülheti a Balatont – 26 év alatt ugyanez 750 forintba kerül.

Talán a fentiekből kiderül, hogy egy ilyen körutazás alatt bőven van lehetőség nézelődésre. Akár több rövidebb megállót is be lehet iktatni, vagy kevesebb helyen hosszabban is el lehet időzni. A jó tervezéshez mindenképp ajánlom a menetrendek.hu oldalt vagy a MÁV telefonos applikációját. Persze az is nagyon hasznos, ha a vonatok éppen a mi kedvünk szerint késnek.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta az írásomat, segítsen azzal, hogy megosztja, ajánlja ismerőseinek is!

 

Iratkozzon fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

6 Comments on "Vonattal a Balaton körül – Spórolós kirándulás sok élménnyel, látnivalóval – 2022"

  1. Szabó Helena | 2023.10.28. at 09:44 |

    Nagyon hasznos, tényszerű kedvcsináló egy jó kis balatoni kiránduláshoz!! Köszönjük, szeretjük!!!

  2. Dér János | 2023.08.25. at 12:26 |

    Nagyon jó leírás, tényleg kedvcsináló olyannak, aki szeret utazni, és aki rájön (vagy sejti), hogy az élmények nem (feltétlenül) pénzből származnak. Köszönöm!

  3. Molnár Julianna | 2022.07.19. at 12:08 |

    Kedves Árpád!
    Köszönöm a beszámolót!
    A hónap végén pont Akaliban fogunk tölteni egy hetet, az egyik nap körbe fogjuk vonatozni a Balatont, úgy meghozta a kedvemet! Örök hála érte!

  4. Radnai Éva | 2022.07.16. at 14:50 |

    Nagyon élvezetes és hasznos az útleírás, mint ahogy minden korábbi beszámolója is! Köszönöm szépen

  5. Kedves Fülep Ferenc!
    Köszönöm a javítást.
    Győrffy Árpád

  6. Fülep Ferenc | 2022.07.13. at 12:47 |

    “dízel hajtású Stadler Flirt” Ez elég nagy pontatlanság, pláne, hogy a képen látszik az áramszedője is. Ez egy villamos motorvonat.
    Egyébként nagyon érdekes és hasznos ami a leírásban olvasható, látszik a gondos előkészület.

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár