Siófok Aranyparti szabadstrand

Amíg a szem ellát, az Aranyparti szabadstrandot látjuk az óriáskerékből. Jól kivehető a két kis móló és a végén a wakeboard pálya szigete - Fotó: Győrffy Árpád

Siófok keleti részén Szabadi-Fürdőteleptől majdnem a város közepéig húzódik az Aranyparti szabadstrand. A város és a Balaton legnagyobb ingyenes strandjának teljes hossza 4 kilométer, a szélessége 20-30 méter a villák, szállodák és a Balaton között. A területe jellemzően füves, sok fa ad árnyékot. Közvetlenül a part mellett, vagy egyes részeken a parttól néhány méterre kiépített sétány húzódik.

A strandot a Beszédes József sétányról illetve a Szent László utcából kisebb közökön, utcákon keresztül lehet megközelíteni. A Tátra utca, a Lóczy utca, a Garay utca, a Vas Gereben utca, a Berzsenyi utca, a Darnay tér, a Tömörkény utca, a Móricz utca, a Munkácsy utca, a Kodály utca, a Csúszda utca és a Strand utca végén illetve vonalában ingyenesnek mondott illemhely, zuhanyzó található (az adományokat örömmel fogadják).  A strandi vécék 2021-ben az előszezonban (május 14-június 18. közötti időszak) naponta 9-20 óráig, a főszezonban (június 19-augusztus 29. közötti időszak) 8-21 óráig, az utószezonban (augusztus 30- szeptember 19. közötti időszak) naponta 9-18 óráig tartottak nyitva. Várhatóan hasonlóan alakul a nyitva tartás 2022-ben is.
Általában az illemhelyek környékén büfék is működnek. Több helyen találunk vízibicikli és más vízisíporteszköz kölcsönzőt is. Néhány helyen kisebb kabinsorokat és értékmegőrzőt is telepítettek.

Az Aranyparti szabadstrand nyugati része a Google térképén

A siófoki Aranyparti szabadstrand keleti része a Google térképén

A szabadstrand egyes részei jelentősen eltérnek egymástól. Mivel maga a hely alapvetően végig ugyanolyan, valószínűleg a vendégkör összetétele és a szolgáltatások határozzák meg egy-egy rész arculatát. A várhatóan többször ide járóknak ezért azt javaslom, hogy először fedezzék fel az egészet egy sétával, aztán válasszák ki a nekik legjobban tetsző részt, társaságot.

A Tátra utcai rész – Fotó: Győrffy Árpád

Új mosdó a strand délnyugati végén a Tátra utcánál – Fotó: Győrffy Árpád

Az északkeleti sarok az Evező utca vonalában – Fotó: Győrffy Árpád

Lábtengópálya öltözőkabinokkal és értékmegőrzővel – Fotó: Győrffy Árpád

A Tamási Áron utca közelében kialakított mólónál alacsonyabb vízszint idején homokos lidó alakul ki a gyerekek örömére – Fotó: Győrffy Árpád

A Killián utcai móló kicsit magasabb vízszintnél – Fotó: Győrffy Árpád

Egy régiesebb mosdó a Kodály Zoltán utcai részen – Fotó: Győrffy Árpád

Gondozott pázsit sok árnyékkal a Tamási Áron utca környékén – Fotó: Győrffy Árpád

Csúcsforgalom idején az Aranyparti szabadstrandon – Fotó: Győrffy Árpád

Parkolni a környező utcákban pénzért lehet. Ezeket a strandokat inkább a biciklivel közlekedőknek ajánlom. De nekik nagyon!

(A keleti széléhez közel, a Szent László utcát a vízzel összekötő Csúszda utcánál találjuk a csúszdát. A közelében több büfé, étterem, koktélbár működik. Akik a hangos zenét és egyáltalán a nagy hangzavart szeretik, itt különösen jól érezhetik majd magukat. Itt működik a zárt pályás vizisí illet wakeboard is. Ezt a részt önállóan is bemutatom Szabadstrand a pesti vonathoz néven, hogy ezzel könnyítsem meg a 300 méternél többet gyalogolni nem akaró, de ingyen fürödni és utazni szeretők választását.   Ugyancsak önálló oldalt kapott az Aranypart délnyugati része, a Szent István sétány előtti part, amiről Aranyöböl szabadstrand címen olvashatnak.)

További balatoni ingyenes strandok

További siófoki ingyenes strandok

Siófoki Aranyparti szabadstrand

Siófok Aranyöböl szabadstrand – Szent István sétány

Siófok Szabadstrand a pesti vonathoz – Aranypart

Siófoki Balatonszabadi szabadstrand

Siófoki Újhelyi strand – szabadstrand

Siófok Ezüstparti szabadstrand

Siófok Sportsarok szabadstrand – Bakony utca

Siófok Orgona utcai szabadstrand

Ha érdekesnek találta, egy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár