Balatonfenyves – Központi szabadstrand

A balatonfenyvesi Központi szabadstrand a 900 méteres nyílt partszakaszával a Balaton délnyugati részének legnagyobb fürdőhelye - részlet a parti sávból - Fotó: Győrffy Árpád

Az ingyenesen használható fenyvesi Központi szabadstrand mintegy 950 méter hosszan nyúlik el a Balaton mellett. Ebből 900 méter nyílt vízpart, a maradék nádassal borított. A 30-50 méter között változó szélessége bőven ad helyet játszótereknek, napozásra, pihenésre, sportolásra használható területeknek. A strandon 21 WC-vel öt vizesblokk, 3 babapelenkázó, 4 pár zuhanyzó és értékmegőrző is működik. A vizet 13 lejárón és egy mozgáskorlátozottaknak segítő beemelő liften, valamint két fövenyes öblön át közelíthetjük meg.

A strand legközelebbi pontja a balatonfenyvesi vasútállomástól 200, a “vasútállomási buszmegállótól” 450 méterre van. A balatoni bringakör a strandtól 200 méterre halad el. Autóval parkolni a strandot délről határoló Balaton-part utcában és az azzal párhuzamos Kölcsey utcában, valamint a strand északkeleti végén, a Bakay utcában lehet – 2023-ban óránként 300 forintért. – Útvonaltervezés a Központi szabadstrandhoz – Térkép: Mapy.cz

Vízpart lejárókkal a strand középső részén – Fotó: Győrffy Árpád

Az Eperjes utca vonalában 12 éve kialakított gyereköböl – Fotó: Győrffy Árpád

A két évvel később megépített Száva utcai gyereköböl – Fotó: Győrffy Árpád

A strand északkeleti részén, az Előd utca végénél található, központi pénzből felújított csúszda 2023. június 20-án még zárva volt, és vízibicikliket sem lehetett kölcsönözni – Fotó: Győrffy Árpád

Játszótér és öltözőfülkék a csúszda közelében – Fotó: Győrffy Árpád

“Tobozokból” épített játszótér a Soproni utca végénél – Fotó: Győrffy Árpád

Homokos pályák a strand északkeleti végében – Fotó: Győrffy Árpád

Játszótér az Eötvös utca végénél. A háttérben a strand központi vizesblokkja. A WC-k használatáért fizetni kell – az egyiknél 250 forintos díjat láttam – Fotó: Győrffy Árpád

A csúszda közelében lévő új vécéknél június 20-án nem volt díjszedés – persze lehet, hogy épp jókor mentem – Fotó: Győrffy Árpád

A legtöbb büfét a helyi korzó, az állomástól induló Vachott utca végénél találjuk, de a Gyulai Pál utca és a Perényi utca végénél, sőt a Balaton-part utca mellett is van vendéglátóhely – Fotó: Győrffy Árpád

Mojito árus lány a Soproni utca vonalában. Neki és a strand délnyugati részén működő társának köszönhetően már 600 (599) forintért is hozzájuthatunk egy fél liter hideg limonádéhoz – Fotó: Győrffy Árpád

A Kapitány büfé a strand északkeleti részén. Az összes büfét és a mojito árust is beleszámítva június 20-án a következő legolcsóbb árakat találtam: lángos 1000 forint, korsó sör (Arany Ászok) 800 forint, fél liter üdítő 600 forint, presszókávé 450 forint, lekváros palacsinta 450 forint – Fotó: Győrffy Árpád

Ráadásként egy kép a 11 évvel ezelőtti száraz nyár idejéből, amikor a strand partjától 100 méterre ilyen szigetek jelentek meg. Nekem akkor is nagyon tetszett – Fotó: Győrffy Árpád

A balatonfenyvesi Központi szabadstrand hivatalosan kijelölt fürdőhely. A 2023-as értékelés szerint a vize “kiváló” minősítésű.
Szerintem érdemes messziről is felkeresni.
 


Az ingyenesen használható balatoni szabadstrandok térképen (piros, zöld ernyő) – és olyan szabad partok, ahol az általános szabályokat betartva fürödni lehet (kék, zöld ernyő)
– Nagyítsd ki – A kurzorral húzd a megfelelő helyre – Kattints a választott hely ikonjára – A megnyíló lapon lévő linkkel nyisd meg a szabadstrandot bemutató oldalt a Balatontippen! – Ha hibát találsz, kérlek, jelezd!


 
Ha érdekesnek találta az írásomat, segítsen azzal, hogy megosztja, ajánlja ismerőseinek is!

 

Iratkozzon fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár