Kultkikötő – Szerdán Badacsonyban is vitorlát bontottak

Örömzene a firssTeraszon - A NAZA, Mező Misi és Szűcs Krisztián vasárnap lép fel Badacsonyban

Az egyik legerősebb hétvége következik a Kultkikötőben, amiről sokat elárul, hogy már szerdán elkezdődött Badacsonyban.

 

A déli parton található állandó helyszíneken (Balatonföldváron, Balatonbogláron és Balatonfenyvesen) már két hete dübörögnek a színházi és zenei produkciók, de mostantól egészen augusztus végéig az északi parton sem maradnak programok nélkül a tartalmas kikapcsolódásra vágyó nyaralók és a helyiek. A Badacsony lankáin található, elbűvölő hangulatú frissTeraszon július 4-én Pély Barna és a NAZA koncertjével indult az évad, míg a déli parton olyan sikerdarabokat láthat a közönség, mint a Thália Színház Oscar című előadása, vagy az Orlai Produkció Valódi Hamisítvány című darabja, Hernádi Judit és Kern András főszereplésével. A 2018-as Kultkikötő évad 3. hétvégéjének programajánlója.

Minőségi bor, igényes zene, pazar természeti környezet – Pély Barna szólókoncert volt a frissTeraszon szerdán.
Mi más passzolna jobban egy pohár finom borhoz, mint a blues, a soul és a funk zene andalító ritmusa? A Kultkikötő legújabb programhelyszínén, a badacsonyi frissTeraszon a minőségi bor és a pazar természeti környezet adott, az igényes zenéről pedig a magyar könnyűzenei élet sokszínű és meghatározó alakja, Pély Barna gondoskodik. Az ismert és elismert zenész a koncertet saját magyar és angol nyelvű szerzeményei mellett néhány feldolgozással fűszerezte.

Barokk szőttes két részben – Esterházy Péter/Csokonai Lili – Fischer Iván Lakásszínház/Filc
Balatonföldvári Szabadtéri Színház (Balatonföldvár, Bajor Gizi sétány. 1, 8623) 2018.07.05. 20.30

Csütörtökön egy igazán különleges produkció érkezik a balatonföldvári Kultkikötőbe. Esterházy Péter Tizenhét hattyúk című – eredetileg Csokonai Lili álnéven megjelent könyvét – Fischer Iván Lakásszínházában mutatták be, Seres Tamás rendezésében. A 2016-ban szinte napra pontosan két évvel ezelőtt elhunyt írófejedelem könyvének történetét Majsai Nyilas Tünde meséli el a közönségnek.

 

Látomás és valóság. Egy árván maradt lány sivár, profán kálváriája a mai ember számára szakrális nyelven. Nevelőapja kikezd vele, mennie kell, takarítónő lesz, szexről, szép ruhákról, illatszerekről ábrándozik, elveszti szüzességét, nős emberrel kerül viszonyba, később a test és a lélek csábításainak egyaránt engedvén a legkülönfélébb kalandokba keveredik.
További információ és jegyvásárlás itt.

Sziporkázó jutalomjáték Hernádi Judit és Kern András főszereplésével – Valódi hamisítvány
Kultkikötő Balatonföldvár – szabadtéri színpad (Bajor Gizi sétány 1.) 2018.07.06. 20.30

A hétvége egyik legjobban várt produkciója a Valódi Hamisítvány című darab, amely igazi jutalomjáték két olyan sziporkázó humorú, zseniális színésznek, mint Hernádi Judit és Kern András. Stephen Sachs amerikai szerző vígjátékát hihetetlen sikerrel játsszák a világon mindenütt. A Kultkikötőben, most pénteken, szabadtéren is látható ez a végtelenül szórakoztató, lebilincselő darab

 

A történet szerint Maude (Hernádi Judit) különc, szabadszájú és harsány nő, Lionel (Kern András) pedig kifogástalan modorú, művelt és meglehetősen cinikus férfi. Ők ketten talán soha nem találkoztak volna, hiszen Maude munkanélküli pincérnőként egy lepukkant lakókocsiparkban él Kaliforniában, Lionel pedig egy neves művészeti alapítványnál dolgozik a kontinens másik felén, New Yorkban. Csakhogy Maude-nak van egy féltve őrzött kincse: egy szerinte milliókat érő Jackson Pollock festmény, aminek a valódiságáról szeretne hiteles szakértői véleményt kapni, és most Lionelre vár a feladat, hogy megállapítsa, Maude festménye valódi-e vagy csak hamisítvány. Azonban a találkozó, vagyis a hivatalos értékbecslés nem úgy sül el, ahogy normálisan számítanánk rá: és nemcsak a képről, de szinte minden másról is kiderül, hogy nem az, aminek elsőre látszik…
További információ és jegyvásárlás itt.

Díjnyertes sikerdarab – Kövek a zsebben
Kultikötő Balatonboglár   Dátum, időpont: 2018.07.06. 21.00

Pénteken Balatonboglárra is egy igazi sikerdarab érkezik: a kortárs dráma nézői egy amerikai film kulisszái közé csöppennek majd: Marie Jones frenetikus darabjának történetét két statiszta meséli el. A Fándly Csaba és Mohácsi Norbert által megformált karakterek, Charlie és Jake együtt próbálja meg túlélni a forgatás nehézségeit, a filmsztárok olykor elviselhetetlen allűrjeit, a kisváros emblematikus „őslakosait”.

 

Ők ketten közösen keresik a kiutat Kerryből egy jobb életbe, miközben válogatás és kegyelem nélkül keltik életre a körülöttünk felbukkanó karaktereket: a tönkrement videó kölcsönzőt és a csóró munkanélkülit, az ambiciózus első asszisztenst és a butácska, de csinos harmadik asszisztens lánykát, a sikeres amerikai mozisztárt és az akcentus-specialista beszédtanárt, az ír helyi legényt és a skót nehézfiút, a helyiekkel szót nem értő, angol rendezőt és a falusi tanárembert, a falucska izgága riporterét és az öreg földművest…
További információ és jegyvásárlás itt.

Egy hatalmas „itt a piros, hol a piros” – Oscar
Kultkikötő Balatonföldvár – szabadtéri színpad (Bajor Gizi sétány 1.) 2018.07.07. 20.30

A Kultkikötő 2018-as évadának harmadik hétvégéjét egy igazi szuperprodukció, az Oscar zárja. Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funes 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon. Magyarországon idén februárban először a Thália Színházban, Nagy Viktor főszereplésével mutatták be a darabot, ami igazi közönségsiker lett, és most először játsszák szabadtéren.
A jól ismert történet szerint Mösziő Barniernek rengeteg sok vállalata és rengeteg sok pénze van. És két lánya, de csak az egyikről tud. És a két lányának három kérője. És az egyik lányának elhiszi, hogy terhes. De amikor beosztottja, Christian beállít egy ékszerekkel teli táskával, már semmi nem érdekli, csak a táska. Viszont táskából is van még kettő. Ilyet még életében nem látott, pedig olyat is látott, amit nem vallott be senkinek.

 

Az Oscar végtelenül szórakoztató vígjáték: hatalmas „itt a piros, hol a piros” játszma szerelmekkel, bőröndökkel és ajtókkal. Barnier lázasan igyekszik menteni a menthetőt, miközben körülötte mindenki őrült tempóban rohan a vágyai és a szerencséje után, de semmi sem ott van, ahol hitték.
További információ és jegyvásárlás itt.

Szép Ernő válogatott szerelmei – Kérem, én még nem játszottam
Kultikötő Balatonboglár   2018.07.07. 21.00

Szép Ernő ragyogó költő és író, a magyar irodalom egyik legcsodálatosabb zsenije. Az ő szerelmes történetein keresztül megismerjük hatalmas szívét és az emberiségbe vetett elképesztő hitét. A darab főszereplőjét, Ernőt, a színháztól eltanácsolt drámaírót Trill Zsolt alakítja.

 

A történet szerint a második világháború vége felé járunk. Az egykor sikeres, közkedvelt író gyakran betér egy színházba, hogy újabb és újabb előadások ötletével meggyőzze a direktort, adjon neki munkát, és persze: előleget. De azok az idők már elmúltak, amikor az írónak színpadi sikere lehetett. Miután az igazgatói irodából újra elkergetik, az író az üres színpadra menekül, ahol egy korhadt, régi székre ülve elmereng. Gyönyörű képek és történetek jelennek meg a szeme előtt: az igazgató úr fiatal feleségéről; a nem szép, de nem is tehetséges színésznőről; a teniszrajongó férjes asszonyról; az öngyilkost megmentő ligeti kisasszonyról és megannyi más elbűvölő nőről.
További információ és jegyvásárlás itt.

Örömzene a firssTeraszon – NAZA – Mező Misi és Szűcs Krisztián
Badacsony – 07.08. (vasárnap) 21:00

„Ideális esetben egy dal, egy lemez, egy zenekar megszületésének nincsen különösebb célja, sem oka, egész egyszerűen meg kell történnie. A NAZA első albumánál sikerült ezt a ritka, áldott állapotot rögzíteni, amikor nem szorítanak rossz berögződések, stíluskényszerek, egóharcok, pusztán négy markánsan különböző zenei hátterű ember közösen és jóízűen összerakott valamit, amit nem tud, és nem is akar kategorizálni. Ha nem lenne nagyon elhasznált a szó, akkor azt mondanám, hogy örömzene.” – mondta a NAZA első albumáról Szűcs Krisztián, a frissen alakult formáció egyik tagja, a Heaven Street Seven zenekar frontembere, aki Mező Misivel, valamint Szepesi Zsolttal, egy fiatal hazai producerrel, és Mihalik Ábellel, a Kispál és a Borz valamint a Kiscsillag korábbi dobosával együtt zenél majd a badacsonyi frissTeraszon. Ennél jobban nem érhet véget egy nyári hétvége a Balaton-parton.
További információ és jegyvásárlás itt.

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár