Guller Zoltán év végi tréfálkozása a hazai turizmus nyári teljesítményéről

Balatonfüredi panoráma a tihanyi Lepkesorról 2021 nyarán. Messziről minden tökéletes - Fotó: Győrffy Árpád

Akár szilveszteri kabarénak is tekinthetjük azt a podcastot, amiben Guller Zoltán, a hazai turizmus legmagasabb pozíciójában lévő személy összegzi az idei nyár vendégforgalmát. Persze lehet, hogy csak téves adatokat olvasott fel, vagy simán meg akar vezetni bennünket.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójával készített beszélgetést december 27-én tették fel az MTÜ honlapjára. Ha valaki az egészre kíváncsi, ide kattintva meghallgathatja.

A Guller Zoltántól elhangzó adatok értelmezéséhez tudni kell, hogy az MTÜ 2020-tól teljesen önálló forgalmi adatokkal rendelkezik a szállásadók azonnali adatszolgáltatása alapján. A szállodák 2019 júliusában, a panziók 2019 októberében kezdték meg az adatok napi továbbítását, a kempingek, üdülőházak, közösségi szálláshelyek és a magánszálláshelyek csak 2020. január 1-étől adtak adatokat az NTAK-ként rövidített Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak.
A korábbi időszakokról és a nyilvánosság számára a későbbiekről is a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) neten elérhető adatbázisában érhetők el havonta frissülő adatok a kereskedelmi szálláshelyekről. Az ebbe a körbe nem tartozó magánszálláshelyekről pedig éves összesítésben adnak információt. A fentieknek megfelelően a magánszálláshelyek forgalmáról az MTÜ sem rendelkezhet napi, havi vagy “nyári” bontású adatokkal 2019-ből.

Annyit még fontos tudni a fentiekhez, hogy a KSH adatai nyilvánosak. Hisz azért gyűjtik, rendszerezik azokat, hogy az érintettek, érdeklődők hozzáférjenek, maguk és az ország javára okulhassanak belőlük. Ettől közérdekű adatok.
Az NTAK a külvilág felé gyakorlatilag titkosan működik. A helyi adatokhoz az érintett önkormányzatok, illetve jegyzők juthatnak hozzá. Országos szinten a NAV és a KSH kaphat adatokat belőle. Plusz az NTAK szállásadóknál telepített szoftvere gyűjti rólunk a rendőrségnek, hogy mikor kivel aludtunk egy szobában.

Mint a fentiekből kitűnik, a NTAK-ból pont úgy kaphatunk információt, mint az Operatív Törzstől a covidról: azt kell elhinnünk, amit mondanak. Még akkor is, ha nettó butaság vagy hazugság az egész.

De mit is mondott Guller Zoltán az elmúlt nyár turisztikai forgalmáról?

Ezen a nyáron közel 15 millió vendégéjszakát regisztráltunk magyarországi szálláshelyeken, 22%-al több mint egy évvel korábban. S ami szintén nagyon érdekes, hogy még a 19-es nyárhoz képest is 31 százalékkal magasabb. Tehát a belföldi turizmus a nyári időszakban még a rekordévet is meghaladta, covid ide, vagy covid oda.

Guller Zoltán az MTÜ egyik rendezvényén Balatonfüreden – Fotó: Győrffy Árpád

A közel 15 millió vendégéjszakás szám nehezen képzelhető el, de erről legfeljebb közvetett információink lehetnek. Annyit azért a KSH-tól tudunk, hogy a nyáron a kereskedelmi szálláshelyek forgalma 7.774.795 éjszaka volt. A korábbi évek tapasztalatai szerint a magán (hivatalosan egyéb)szálláshelyek az összes forgalom harmadát szokták adni. Ha nyáron ennél kicsit magasabb is a részesedésük, nehezen jön össze a “közel 15 millió”.

Igazán érdekes a második mondatban szereplő állítás, amiben Guller Zoltán kijelenti, hogy a 2021-es nyári forgalom “még a 19-es nyárhoz képest is 31 százalékkal magasabb”.
Mint korábban írtam, az NTAK a magánszálláshelyekről nem rendelkezik 2019-es forgalmi adatokkal. Ilyen adat csak a KSH adatbázisában van, de ott csak éves információkat gyűjtenek erről a szállástípusról. Mivel az NTAK-nak a többi szállástípusról is legfeljebb a nyár egy részéről van saját adata, ezért erről az időszakról az MTÜ is csak a KSH adatait tudja használni. Ezek pedig nem 31 százalékos növekedésről, hanem annak pont az ellenkezőjéről, sőt még annál is nagyobb csökkenésről adnak számot.

Mint novemberben a Balatontippen bemutattam, a KSH 2021 június, július és augusztus hónapban 7.744.795 vendégéjszakát regisztrált a kereskedelmi szálláshelyeken, ami 37 százalékkal kevesebb a 2019-ben rögzített 12.292.574 vendégéjszakánál. Ha ebből kivesszük a hazai vendégek által bonyolított 6.016.361 éjszakás idei forgalmat, akkor is 12 százalékos lemaradást látunk a 2019 nyarán realizált 6.805.197 éjszakához képest.

“Covid ide, vagy covid oda”, nem értem, hogyan lehet a 37 százalékos csökkenés helyett 31 százalékos növekedést állítani. Jobb esetben – a két ünnep közötti időpont alapján – talán csak valami elő-szilveszteri tréfának szánták. Persze az is lehet, hogy teljesen komolyan állították, hogy megvezessenek bennünket – mert Piros volt a paradicsom…

De mi van akkor, ha Guller úr el is hiszi amit mond, és ennek megfelelően irányítja a hazai turizmus legfontosabb szervezetét?!

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

1 Comment on "Guller Zoltán év végi tréfálkozása a hazai turizmus nyári teljesítményéről"

  1. Bakos Győző | 2022.01.25. at 11:30 |

    Az utolsó mondat lényeges. Még ha jóindulatot is feltételezünk, hibás adatokon alapuló intézkedések milyen eredményt fognak hozni?

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár