Vonattal a Balaton körül – Spórolós kirándulás sok élménnyel, látnivalóval – 2022




Balatonföldvár – Volt strand, nincs strand, vagy mégis? – Barba-trükkök az új kikötővel – 2020.12.12.

Barbapapa is megirigyelhetné azt a kreativitást, ahogy a balatonföldvári Nyugati strand elé vitorláskikötőt terveznek. Miközben az eddig használt partszakasz túlnyomórészét elzárják a fürdőzők elől, azt ígérik, a strand ugyanúgy megmarad. Az üggyel kapcsolatos dokumentumok alapján nem zárható ki ez a lehetőség sem, de a sok elvarratlan szál, tisztázatlan kérdés és a nem eléggé megnyugtatóan rögzített vállalások miatt akár többen is vesztesen kerülhetnek ki az ügyből.






Balatonfüred: Az önkormányzat levadásztatta a várost védő oroszlánt

A múlt év vége óta üres vízfelület látványa fogadja a füredi Brázay strandon sétálókat, eltűnt a part közelében hullámok fölé magasodó kőoroszlán, ami a város délkeleti partjait őrizte csaknem két évtizeden át. Hogy kinek és miért volt útjába, nem sikerült kideríteni. Csak annyit lehet tudni. hogy az önkormányzat adott utasítást az eltakarítására.


Megdöbbentő fotókon az elfogyó Balaton az elmúlt két évtizedből

Kiszáradhat a Balaton – ijesztgetnek bennünket többen is hetek óta a csökkenő vízszint miatt. A kiszáradástól a következő évtizedekben nem kell tartanunk, de a jelenleg fürdésre használt parti sáv jelentős része szárazra kerülhet akár hosszabb távra is, ha a természet úgy akarja. Persze a Balaton ettől még a miénk maradhat, ha megfelelően felkészülünk a változásokra.




Nagyvázsonyi Kinizsi-vár – A kedves romból egy félkész kriptakomplexumot csináltak

Gyerekkorom óta szorosan kötődtem a nagyvázsonyi Kinizsi-várhoz. Egyszer még egy ostromban is részt vettem, hogy a szavát nem tartó bérlőtől visszavegyük, és tisztességesen  működtessük. Sikerünk csak rövid időre szólt, de mindig úgy tűnt, van esély a jobb folytatásra. A most lezárult “felújítás” azt jelzi, hogy nincs remény, bármi rosszat meg lehet csinálni.


Tekerd és fotózd körbe a Balatont! – Bringakörtúra érdekes feladatokkal – emlékoldal

2013 és 2022 között működött a balatontipp.hu, majd a gyorffyarpad.hu balatoni biciklis túrakiírása, amivel azt szerettem volna elérni, hogy “Tedd még kalandosabbá, emlékezetesebbé a Balaton körüli biciklizést fotós feladatok teljesítésével. Nem kell papír, nem kell pecsét, elég egy mobil a fényképezéshez és persze a kerékpár! A teljesítést felkerül a dicsőségfalra, és oklevelet is küldök” – ahogy akkor írtam. A kiírást 2023. január 1-től lezárom, így az alábbiakat csak emlékeztetőként olvassátok.


Almádi hotelfelújítás – Az ingyen vacsora mellé az étkészletet is lenyúlnák – Frissítve 2.0!

A napokban adták hírül a médiumok, hogy teljesen megújult Balatonalmádi legnagyobb szállodája, az egykori Auróra hotel. Az adatokat látva nekem úgy tűnik, az 1454 millió forint közpénz támogatással lezajlott munka jórészt kimerült a bútorok és más berendezések lecserélésében. Persze ez sem kevés. Ami igazán új, kisemmiznének bennünket az ötven éven át fenntartott szabad átjárási jogból.


Veszprémi vasútvonal – A nyár végéig szívásra készülhetnek a vonattal utazók – frissítve

Június 18-ától vonatpótló buszok szállítják a veszprémi vasútállomásról (újmagyarul: vonatállomásról) indulókat és az oda érkezőket – szembesültem a megváltozott helyzetről egy keddi transzfer miatt. A MÁV honlapján nem találtam információt, így csak tippelni tudok, hogy valószínűleg egy több irányba is kiterjedő pályakarbantartás lehet a háttérben. (Közben egy olvasó segített a keresésben.) A buszok beállítása miatt kénytelenek voltak rendezni az állomás környéki autóparkolást, -forgalmat.




Haláp-hegy – A Bikini avatja fel a balatoni régió legkülönlegesebb koncerthelyszínét

Továbbra sem tudok betelni a Zalahaláp fölött emelkedő Haláp-hegy szépségeivel. Szerencsére egyre többen vagyunk így, és a helyi önkormányzat is mindent megtesz, hogy ezt a csodát mások is megismerhessék. Korábban biztonságos túrázási lehetőséget alakítottak ki, most pedig Bikini koncertet és családi programokat rendeznek az egykori bányakráter egyik sarkában.



Siófok Sóstói strand – 2023-as árakkal

Siófok második legnagyobb fizetős fürdőjét, a Sóstói strandot a város keleti szélétől másfél kilométerre találjuk. Egy félszigetként kialakított földterületen helyezkedik el, közvetlenül a parton végigfutó Baross útról nyílik. (Koordináták: 46.940144, 18.128487). Parkolni a strand előtt és a vasút másik oldalán kialakított parkolóban lehet ingyenesen. A balatoni bringakör a strand előtt halad el.


Siófok Gamásza strand

Siófokra Balatonvilágos felől érkezve közvetlenül a város észak-keleti szélén, a világosi magaspart alatt találjuk a fizetős Gamásza strandot – vagy Gamászai strandot. Megközelíteni legegyszerűbben a balatonvilágosi vasútállomástól – a Zrínyi utcába lefordulva, s onnan Siófok felé -, vagy Siófokról a parti úton kelet felé haladva a Baross utcán lehet. Inkább csak azoknak ajánlom, akik eleve a közvetlen környéken nyaralnak, és szeretik a nyugalmat, retró hangulatot.



Balatontipp Hírlevél – 2022.01.24.

Kedves Olvasó! Ismét összegyűlt annyi írás, amivel talán már érdemes kiküldeni egy hírlevelet. Áldás vagy átok, esetleg sima kampányblöff lesz a 77-es főút négysávosítása? Négysávos…




Csúnya üggyé válhat a SZÉP-kártya bolti felhasználása, ha nem figyelünk a szabályokra

Februártól Szép-kártyával is lehet fizetni a boltban – üzente Orbán Viktor karácsonyi ajándékként a Facebook-oldalán. Egy nap sem kellett, hogy kiderüljön, a lazításhoz szűk időbeli korlátot szabtak. De ami még durvább, nem teremtettek megfelelő jogi feltételeket a pénz felhasználásához, s így sokaknak akár teljesen el is lehetetleníthetik a bolti vásárlást.



Halomhegyi újévköszöntő gyönyörködés a továbbra is álló Kossuth-kilátóból

Az idén sem hagytuk ki a hagyományos év végi programunkat, körbenéztünk a Mencshely és Dörgicse között magasodó Halom-hegy tetejéről. Az idő nagyon szép volt, de a délutáni időpont miatt nyugati irányba nem sok minden láttunk a szikrázó napsütés miatt. Másnak is ajánlom, ha a környéken jár. Csak egy könnyű 600 méteres séta a Mencshely felőli oldalon lévő kilátóból.


Balatontipp Hírlevél – 2021.12.13.

Kedves Olvasó! Ismét néhány írással jelentkezek. Talán talál közöttük érdekeset. Jó olvasást mindenkinek! Győrffy Árpád Badacsonytomaj – Kiegyezett az önkormányzat az örsi kemping területén építkezőkkel…



Balatoni Biciklizés – Ha szereted a tévutakat, kövesd a Google kerékpáros útvonaltervezőjét

Közel 3 éves előkészület után Magyarországon is elindult a Google Térképen a kerékpáros útvonaltervezés – jelentette be Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos november 2-án a Google magyarországi vezetőjével. Az első hetekre még döccenőket ígértek a működésben, de úgy tűnik, akár hónapokat is várhatunk a megbízható útvonal javaslatokra.


Szoba kiváltsággal – A Transparency International a turisztikai pénzosztásokról

Gazdaságvédelem helyett leginkább koncentrált és átláthatatlan pénzosztásnak nevezhető az a módszer, ahogy az állam megtámogatta a járvány sújtotta turisztikai ágazatot, derül ki abból a tanulmányból, amit a Transparency International Magyarország Alapítvány készített a turisztikai támogatások átláthatóságáról és korrupciós kitettségéről a járványidőszakban Magyarországon.




Balatontipp Hírlevél – 2021.11.30.

Kedves Olvasó! Több hónapos szünet után jelentkezek újabb hírlevéllel. Mostanra összegyűlt annyi írás, amivel talán érdemes foglalkozni. Persze van közöttük olyan, ami közben kicsit porossá…


Múltidéző – A Balatonfejlesztés útjai, az idegenforgalom problémái (1956)

Az Arcanum Digitális Tudománytár anyagában búvárkodva találtam egy 65 évvel ezelőtti cikket a balatoni turizmus helyzetéről. Talán érdekes lehet másoknak is, milyen problémákat, feladatokat látott a cikk szerzője egy olyan korban, amit utólag nem épp a felhőtlen szórakozásról ismerünk. A Képes Magyarország cikkéhez a Fortepan.hu oldalról válogattam 1950-63 közötti fotókat.


Badacsonytomaj – Kitoloncolnák a katonát a főtérről, kell a hely egy katolikus jelképnek

Trianon után 101 egy évvel egyeseknek útjába került a nemzeti múltunk egyik legszomorúbb pillanatára emlékeztető első világháborús katona szobra Badacsonytomajon. Az 1938-ban közadakozásból emelt emlékművet a főtérről az eldugottabb helyen lévő Hősi-ligetbe száműznék, hogy a helyére egy Szentháromság-oszlopot állítsanak a katolikus vallás dicsőítésére. Mindezt sok közpénzből.




A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár