Gigajégpályát nyitottak szerdán Balatonfüred parti sávjában – Frissítve!

A balatonfüredi gigajégpálya Vitorlás téri része a december 20-ai nyitás után - Fotó: Győrffy Árpád

Ha igazi balatoni jégre nem is számíthatunk, valódi téli élményben lehet részünk a december 20-án megnyitott balatonfüredi jégpályarendszernek köszönhetően. Az összesen háromezer négyzetméteres pályát alkotó három szélesebb terület és az ezeket összekötő jégfolyosók ötszáz méter hosszan nyúlnak el a Zákonyi utcától a Tagore sétányon lévő Széchenyi szoborig. A több szakaszon két pályával kialakított jégfolyosókon egy körrel egy kilométeres utat lehet megtenni.

A jégpálya vázlata térképen. Balról a széles csík a már a korábbi években is működő Zákonyi utcai terület. Középen a vastag rész a Vitorlás téren kialakított nagyobb felület. Felette a piros vonal a gyalogosfelüljáró. A kép jobb oldalán a Tagore sétányon kiépített szakasz, a végén a Széchenyi-szobornál kiszélesedő felülettel – Térkép: OpenStreetMap-Győrffy Árpád

A pálya a normál napokon három alkalommal tart nyitva, a közbeeső szünetekben a jég felújítását végzik. December 20-án a Zákonyi utcai rész Süllő utca felőli kapuján lehetett bemenni, de egy “Pénztár” feliratú konténer a Vitorlás tér előtt is állt – akkor még zárva.
A jégpályán
hétfőtől-péntekig és vasárnap:
09.00-11.45, 13.00-15.45, 17.00-20.00,
szombaton: 10.00-12.45, 14.00-16.45, 18.00-21.00 között lehet korcsolyázni.

Az ünnepek idején a nyitva tartás az alábbiak szerint változik

2023.12.24.     –  09:00-11:00; 12:00-14:00
2023.12.25.-26.   –  10:00-12:00; 13:30-15:30; 17:00-19:00
2023.12.27.-30.    –   09:00-11:45; 13:00-15:45; 17:00-20:00
2023.12.31.  –  10:00-12:45; 14:00-16:45; 18:00-21:00; 22:30-01:00
2023.01.01.   – 14:00-16:45; 18:00-20:00
Kedvezőtlen idő miatt a tervezett nyitva tartás változhat. Az esetleges változásokról itt lehet friss információhoz jutni.

A belépő alkalmanként a felnőtteknek 1600, a diákoknak nyugdíjasoknak 1100, 3-14 év közötti gyerekeknek 800 forintba kerül. (Helyi lakosoknak kedvezmények.)

A két bejáratnál korcsolyát és támaszkodó pingvint is lehet bérelni. Ezek díjairól itt olvasható részletes információ.

A pálya mellett több helyen lehet forró teát, forralt bort és más italokat, ételeket venni, ha kellően felkészülünk anyagiakkal.

A Zákonyi utcai széles pálya. A bal oldali részen a bejárat, a vele átellenben lévő Tigris bisztróban egy bögre “napközis tea” 500 Ft, egy deci forralt bor 500 Ft, egy bögre forró aperol 2500 forint – Fotó: Győrffy Árpád

A Zákonyi utca északi és déli oldala közötti átvezetés. A kép jobb oldalán látható a Karolina faház, ahol egy deci rozé forralt bor 400 Ft, egy deci “édes kísértés forró tea” 400 Ft – Fotó: Győrffy Árpád

A Zákonyi utca keleti részén a jégfolyosó egypályássá alakul a Vitorlástér előtt – Fotó: Győrffy Árpád

Gyalogosok vagy körbejárnak, vagy a Vitorlás tér előtt elhaladó jégfolyosó fölé épített felüljárón mehetnek át a másik oldalra. Hidegben ajánlatos kesztyűt húzni, ha nem szeretnénk, hogy kezünk a fémkorlátra fagyjon – Fotó: Győrffy Árpád

A Vitorlás téri széles terület. Közvetlenül a pálya oldalába telepítették a Lídia borház faházát, ahol szerdán este még nem volt nyoma életnek.  A Vitorlás étterem oldalában működő büfében a “menza teából” 2dl 400 forint, a forralt borból 1 dl 500 forintba kerül – Fotó: Győrffy Árpád

A Vitorlás téri elágazó, ahol le lehet fordulni jobbra a téren kiszélesedő részre, vagy egyenesen tovább lehet menni a Tagore sétánnyal párhuzamosan a Széchenyi-szobor felé – Fotó: Győrffy Árpád

A Tagore sétányon a jégfolyosót a kerékpárútra telepítették. Magát a sétányt csak a Széchenyi-szobornál szakítja meg a pálya, amit a Balaton felőli oldalon ki lehet kerülni – Fotó: Győrffy Árpád

Ezen a részen van a leghosszabb kétpályás szakasz, de félúton itt is adnak lehetőséget az irányváltásra – Fotó: Győrffy Árpád

A jégpálya keleti végét egy széles szakasz zárja a Széchenyi-szobornál. Ide telepítették a kép jobb szélén látható Spicc bistrot, ahol egy deci forralt bor és alkoholmentes puncs 350-350 forintba, egy deci tea pedig 300 forintba kerül – Fotó: Győrffy Árpád

A jégpálya hivatalos megnyitóját december 22-én 18 órától tartják. December 31-én 21 órától másnap reggel 1 óráig itt rendezik meg a “Városi szilvesztert” is.

A jégpályára kocsival látogatók ne lepődjenek meg azon, hogy az önkormányzat az év minden napján, éjjel-nappal óránként 440 forintra lehúzza a parkolásért. (Plusz a 89 forint “Kényelmi díj” a tudjuk kiknek, ha mobillal fizetünk.)

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta az írásomat, segítsen azzal, hogy megosztja, ajánlja ismerőseinek is!

 

Iratkozzon fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

2 Comments on "Gigajégpályát nyitottak szerdán Balatonfüred parti sávjában – Frissítve!"

  1. Sólyom Istvánné | 2023.12.21. at 19:57 |

    Boldog Karácsonyt!
    Köszönöm a hasznos, bősèges tájékoztatást!

  2. Szörényi András | 2023.12.21. at 14:29 |

    Köszönöm a gondos beszámolót!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár