Nagyvázsonyi Kinizsi-vár – A kedves romból egy félkész kriptakomplexumot csináltak

Gyerekkorom óta szorosan kötődtem a nagyvázsonyi Kinizsi-várhoz. Egyszer még egy ostromban is részt vettem, hogy a szavát nem tartó bérlőtől visszavegyük, és tisztességesen  működtessük. Sikerünk csak rövid időre szólt, de mindig úgy tűnt, van esély a jobb folytatásra. A most lezárult “felújítás” azt jelzi, hogy nincs remény, bármi rosszat meg lehet csinálni.

Kisgyerekként Tatay Sándor Kinizsi-történetén és a belőle készített diafilmen nőttem fel az 1960-as évek elején, ahogy sokan mások is a tévé előtti korban. Nekünk Kinizsi afféle Superman volt. A története egyszerre volt mese és maga a történelem, megalapozta az országhoz, a nemzethez való kötődésünket, ahogy később az Egri csillagok, vagy épp A kőszívű ember fiai.

A Kinizsi-várat is a diafilm egyik “kockájáról” ismertem meg egy gyönyörű erődítményként. Kicsit csalódott voltam, amikor az első iskolai kiránduláson kiderült, hogy a valóságban csak a lakótorony, a barbakán, a kápolna és egy kevés fal maradt belőle. Csalódottságom hamar elmúlt, mert a megmaradt falak közé ugyanúgy oda tudtam képzelni a középkori történeteket, Kinizsi világát, tetteit, ahogy a diafilmből ismert soktornyos erődítménybe.

Később a közelébe költöztem, életem nagyobbik felét a vártól 250 méterre éltem le. Ekkoriban ismertem meg a történetét annak, hogy lehetetlent nem ismerő emberek hogyan kutatták fel a vár földel borított romjait, és építették újjá azokat a részeket, amelyek létében, formájában biztosak voltak.

Az utolsó időkben a Zichy grófok birtokában lévő vár leromlása az 1700-as évek utolsó harmadában gyorsult fel. A várfalak és az épületek összedőltek, a köveiket elhordták más építkezésekhez, vagy csak egyszerűen betemették a korábbi árkokat. Legjobban a vár legkorábbi része, a lakótorony dacolt az idővel. Egy 1857-es tűzvészben annak is elpusztult a teteje, de a torony fennmaradt, amíg újabb száz év után a Zichy grófok helyett a Veszprém Megyei Tanács végre arra jutott, meg kellene menteni a történelmi emlék még megmaradt részét.

A korabeli újsághírek szerint országosan is elsők között, 1952-ben kezdődött a feltáró munka. A rekonstrukció legfőbb szorgalmazója dr. Zákonyi Ferenc, a Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője, “a Veszprém megyei várak kapitánya” volt. 1954 májusában Lipták Gáborral közösen jegyzett cikkükben így írták le az erődítmény állapotát a BME Természet – Társadalom – Technika című lapban: “A vár hajdani alakját a híres Turco-féle alaprajzból ismerjük; Giulio Turco a császári haditanács rendeletére mérte fel a magyar várakat s ezek a ma is megmaradt, alaprajzok az egykori várnak pontos adatait mutatják. A bécsi császári levéltárban megtalált alaprajz négyzetes középkori várat mutat egy öreg toronnyal és kaputoronnyal. A vár külső oldalát falazott mély árok (fossa) övezte, melyet újabb erődítés közbeiktatásával egy külső kaputorony szakított meg. A 76X60 méteres négyszögben épült várból ma már csak a hatalmas 23 öles torony mondható épnek, a többi része már félig-meddig széthordott, düledező, vagy nehezen kivehető falmaradvány.”

A vár ügyét szívén viselő Kiss Imre, a megyei tanács elnöke 1954-ben adta ki a célt, hogy a lakótornyot rendbe kell hozni. Ehhez 40 ezer forintot is biztosítottak arra az évre, amiből a helyi napszámosokat és mesterembereket fizették. A lakótorony ekkor a mainál egy szinttel kevesebből állt, mert az alsó szint – a vár többi részével együtt – a föld alatt volt. Így az utolsó lakóját, Liza nénit, a grófék korábbi mosónőjét a második szintről költöztették ki.

1955-ben végeztek a lakótorony külső munkáival, és ekkor kezdték meg a vár többi részének feltárását. A munkát ekkor már Éri István régész, muzeológus irányította, aki 25 évesen kapta ezt a feladatot.
1956 augusztusában a Hunyadi emlékünnepség keretében megnyitották a “vármúzeumot” a lakótorony egyik szintjén. Ezt később a torony többi szintjére is kiterjesztették. Egy 1957-es cikk szerint elkészültek a kápolna helyreállításával. Hosszú hányódás és országos kerülőutak után ekkor nyerte el itt végső helyét Kinizsi Pál sírköve is, ami eredetileg a közeli Szent Mihály-dombra épített pálos-kolostorban templomában állt.

Közben zajlott az erődítmény többi részének feltárása és a rekonstrukció tervezése. “A vár árkai 5—6 méter vastagságban töltődtek fel kőtörmelékkel és a domboldalról lezúduló víz sodorta földdel. A palotaszárnyak is föld alá kerültek. A fűvel benőtt dimbes-dombos tereptől csak néhol magasodott ki egy-egy falcsonk. A feltárások megkezdésekor reménytelennek látszott a helyzet: alig hittük, hogy a lakótornyon kívül a vár többi részét helyreállíthatjuk. Mihelyt azonban hozzákezdtünk a 10 000 köbméternél is többre becsült törmelék eltávolításához, egymás után bukkantak elő a viszonylag épen maradt falmaradványok, helyiségek és tornyok. Immár bízvást állíthatjuk, hogy a magyar várépítészetnek ezt a sajátos, jellegzetesen XV. századvégi remekét — legalábbis főbb részleteiben — az eredeti állapotot megközelítően sikerül helyreállítani… A feltáró és helyreállító munkákban eddig eltelt időszak folyamán kitisztítottuk a várárkokat, és helyreállítottuk a külső várfalakat. A barbakán és a várkápolna teljes újjáépítése az idén befejeződik. A palotaszárnyak feltárása csak most indul meg” – számolt be a munkák állásáról Éri István az Élet és Tudomány 1957/2. számában.

A felújítás másik meghatározó alakja Sedlmayr János építészmérnök volt, aki 24 évesen kapta a megbízást a felújítás megtervezésére. “Megoldásra váró feladat a torony lefedése: lapos vagy magas tető legyen-e? A megszokott kép fenntartása és tűzrendészeti okok miatt lapos tető mellett szálltunk síkra…. A másik legépebben fennmaradt rész, a barbakán helyreállítása már nagyobb mérvű beavatkozást igényel. Többszöri átépítése és védelmi rendszerének változása következtében mintegy négy építési periódust egyesít. A barbakán közérthető bemutatása megköveteli, hogy bizonyos részeket, általában újabb kori zavaró falszakaszokat elbontsunk, mert csak így válik érzékelhetővé patkó alakú belső tere… A teljes helyreállítás az egész terület feltárása után indulhat csak meg. A várható anyag alapján azonban ma már bizonyos elképzeléseink vannak a még föld alatt levő szárnyak és a kápolna helyreállítására, valamint a terület parkosítására vonatkozóan. A szárnyakat egységesen az első emeleti nívóig kellene felmagasítanunk és befelé lejtő félnyereg-tetővel lefednünk. Egyedül a kápolna emelkednék ki magasabb tömegével az északi oldalon. A vár külső falát lehetőleg kevés lépcsőzéssel kell kiegészítenünk és egyszerűen magas kerítésként kell kezelnünk, mivel a falkoronák régi kialakítására semmiféle támpontunk sincs” – írta Sedlmayr János Beck Zsuzsannával közös cikkében a Műemlékvédelem 1957/1-es számában írt a munkáról.

A félnyereg-tetők végül nem készültek el, és elmaradt a torony lefedése is. A vita mellett valószínűleg anyagi okok is szerepet játszhattak ebben.
A Sedlmayr János 1963-ban az alábbi rövid összegzést írta az akkor már hivatalosan befejezett munkáról: “Feltárását és helyreállítását az Országos Műemlék Felügyelőség és a megyei Idegenforgalmi Hivatal 1954-től 1961-ig készítette. Közel 20000 m3 föld eltávolításával a vár megmaradt falai, védelmi rendszere napvilágra került. Az állagmegóvási és értelmező kiegészítések révén most már a látogatók is eligazodnak a romként bemutatott épület- együttesben. A lakótoronyban ugyanakkor kiállítást rendeztünk be, s a kápolnában helyeztük el Kinizsi vörösmárvány sírkövét és az alatta levő pincehelyiségben pedig a kőtárat”.

Az építkezések addigi költségét Éri István 1960-ban kétmillió forintra tette. Zákonyi Ferenc 1964-ben összesen 3 millió forintos állami támogatásról beszélt. Az egyre látványosabb vár már 1957-től tízezreket vonzott Nagyvázsonyba, akiknek ellátásáról is gondoskodni kellett. Az erődítmény nyugati oldalán 1959-ben megnyitották a Várcsárdát, attól délre turistaszálló nyílt, és ugyanebben az évben új postahivatal is épült a vártól nem messze. Igaz, a sokak által hiányolt fagyizóra még várni kellett, de végül az is lett.

A nagyvázsonyi Kinizsi-vár az elmúlt hat évtizedben egy kedves, romantikus rom volt, ahová odaképzelhettük a malomkőtálcán italt nyújtó, a fogában törökökkel táncoló, a vadászó urak kutyáitól a rőzseszedő asszonyt megmentő, majd az urak közt egy kitépett fával szétcsapó Kinizsit még akkor is, ha az egészen máshol történt, vagy ha meg sem történt.
Több mint három évtizedeken át éltem a Zákonyi Ferenc, Éri István, Sedlmayr János és sok névtelen vázsonyi ember által újjáépített vár közelében, amíg most újabb nagyképzeletű emberek jöttek, akik rengeteg közpénzből meg akarták mutatni, hogy ők jobban tudják, mire van szüksége a magyar embernek. Az anyagi lehetőségekről annyit, hogy amíg az 1950-es évek végén 1,2 millió palack Borsodi világost lehetett volna venni a vár felújítására fordított pénzből, most 5,5 millió üveg sör árát költhették el a munkára.

A kezdeti nyilatkozatok, képek alapján azt lehetett hinni, hogy vár egyes részeit teljesen újraépítik. Igaz, ma sem tudjuk jobban, milyen volt régen, de ez nem jelentett problémát számukra.
“A várfejlesztés tartalmi elemei lesznek: toronyfelújítás, a torony-kápolna és a belső kapu közötti palotaszárny visszaépítése a reneszánsz lodzsával (a palotában nagyterem, foglalkoztató termek, 3D-s vetítőterem, interaktív végvári szimulátorjátékok, múzeumpedagógiai terem stb,)… Az ütemezés: tervek engedélyeztetése 2018 tavaszáig, közbeszerzés 2018 nyaráig, kivitelezés 2019 tavaszáig, átadás és dokumentációk lezárása 2019 nyaráig” – írták a talán legelső híradásban 2017 novemberében a Központi Újság veszprémi mutációjában.
2020 tavaszán a már idézett lap még mindig jövő időben írt a tervezett felújításról. “A beruházásnak köszönhetően az új kiállítással bővülő lakótorony tetejéről gyönyörködhetünk majd az elénk táruló panorámában, a Palotaszárny első emeletét pedig teljes egészében visszaépítik. Az újonnan kialakított terekben megelevenednek az épülethez fűződő történetek és legendák: bepillanthatunk Kinizsi Pál, Horváth Márk vagy Magyar Benigna kalandos életébe, mindezt a legmodernebb multimédiás eszközök segítségével.”

A kivitelezés végül csak 2020 nyarán indult el. “A Kinizsi-vár Magyarország egyik közkedvelt turisztikai attrakciója, amelynek további rekonstrukciós fejlesztésével a műemlék történelmileg hiteles képe állítható helyre” – fogalmaztak az alapkőletétel alkalmából 2020. július 28-án kiadott sajtóanyagban. Ismét beígérték az épület történetéhez, korábbi funkciójához, lakóihoz kapcsolódó kiállításokat, “amelyek az interaktív bemutatási formák alkalmazásával biztosítják az élményszerű látogatás feltételeit”.

A munkát 2020 végéig drónnal is próbáltam követni. Később erre már nem volt lehetőségem, mert közben életbe lépett jogszabály szerint csak pénzért kiváltható eseti engedélyekkel lett volna lehetőségem lakott területen belüli fotózásra, repülésre.

Az építési munkákkal 2022 tavaszára készültek el, ekkor a várat korlátozottan megnyitották a látogatók előtt. A Kinizsi-vár “teljes szépségében nyártól tárul majd a nagyközönség elé” – ígérték a március végi sajtótájékoztatón. A dolgok június végi állása szerint bőven lehet ebből még ősz is.

A húsvéti nyitás óta a palota udvarra lehet bemenni. A lakótorony, a kápolna, a korábbi kőtár és az új helyiségek zárva vannak. De talán nem is az a fő kérdés, milyenek lesznek a kiállítások, hisz a látogatók elsősorban magáért a történelmet átörökítő építményért látogatnak el az ilyen helyekre.

Április végén többször is jártam a várban. Úgy érzem, hogy a jól ismert kedves rom helyett egy vitatható történeti hűségű torzót csináltak nekünk 1366 millió forintból. Az egész inkább olyan, mint egy félbehagyott kriptakomplexum.
Igazán nem értem, hogy mi szükség volt erre. A nyitott gondolkodású gyerekek, felnőttek az eredeti romok közé is oda tudták képzelni a múltat. Ráadásként ott voltak eddig is a jelentős kiállítóterek a lakótoronyban, a kápolnában és a kőtárban. S ha valóban haladni akarnának a korral, oszthatnának VR-szemüvegeket a látogatóknak, hogy a virtuális valóságba átlépve még inkább a középkorban érezzék magukat.

Az új helyiségeknek és velük a várrom elrondításának nem látom normális, épeszű indokát. Nem vitatom, hogy a “visszaépített” palotaszárny kellemes helyszín lehet majd főispáni gyűlésekhez, vagy például az úri közönség vaddisznó hajtás utáni báljaihoz, de engem ez nem vigasztal. Az új várat látva úgy érzem, hogy a felújítást tervező Albert Tamás és az elképzelését a pénzünkkel támogató társak célzottan belehánytak az emlékeimbe, és talán nem csak az enyémbe, sok más, a Kinizsi-várhoz nagyon kötődő magyar ember emlékeibe is.

A vár történeti jelentősége persze továbbra is megmarad, sőt a korábbinál is nagyobb lesz. A jövőben egyszerre állít emléket egy középkori erődítménynek, miközben mementója lesz annak is, milyen volt a NER műemlékpolitikája, hogyan gondolkodtak, milyen szakmai tudással, emberi tisztességgel dolgoztak azok, akik ebben az időszakban pénzhez, döntési lehetőséghez jutottak. A hírek szerint a vázsonyi vár ezzel nem lesz egyedül, éppen hasonló szerepre készítik elő a veszprémi Szent Mihály-székesegyházat is.

Győrffy Árpád

•

Ha érdekesnek találta, egy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a gyorffyarpad.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)