Sió-zsilip – Legalább egy évet késik a siófoki zsilipek átépítése, felújítása – Frissítve!

Siófoki Bahart-sziget a szilipekkelA siófoki Bahart-sziget a déli oldalon a zsilipekkel 2020 őszén - Jelentős késés lesz az átalakításban - Fotó: Győrffy Árpád

A másfél évvel ezelőtti projektindítón még 2022. december 31-ét jelölték meg a siófoki hajózási- és vízleeresztő zsilip, valamint a balatonkiliti mederduzzasztó 19 milliárd forint költségű átépítésének határidejeként. Most kiderült, hogy legalább egy évvel később készülnek el a munkákkal.

A 77 százalékban uniós támogatásból megvalósuló beruházás részleteiről Elindult az utóbbi évtizedek legnagyobb Balatont szolgáló beruházása címmel írtuk az október 9-én tartott projektindító rendezvény alapján.
Az akkor közreadott 2022. december 31-ei befejezési határidő már eleve egy éves csúszást jelentett egy húsz nappal korábban bejelentetthez képest. Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője 2019. szeptember 20-án nyilatkozott az MTI-nek több más mellett arról, hogyA legnagyobb projekt 2022 januárjában fejeződik be a tervek szerint, ez a tó levezető rendszerének korszerűsítését: a Sió-zsilip átépítését és a Sió-csatorna vízeresztő képességének növelését eredményezi – mondta Csonki István… A projekt megvalósítását az EU 14,5 milliárd forinttal, a magyar állam pedig 4,4 milliárd forinttal finanszírozza. Ennek részeként átépítik a Sió-zsilipet, továbbá ahol ez szükséges, áthelyezik, erősítik a Sió töltését, depóniákat készítenek, mederrézsűt állítanak helyre, és monitoring-rendszert fejlesztenek, és hajózhatóvá teszik a csatornát. A projekt kivitelezése idén októberben kezdődik.” – nyilatkozta Csonki István.

2020 novemberben képes beszámolót közöltünk az akkor egy éve zajló munka állásáról. Mivel hiába próbáltunk információt kapni a kivitelező konzorcium egyik tagjától, a Colas Alterrától, csak az Országos Vízügyi Igazgatóság honlapjára hagyatkozhattunk, ahol akkor nem sok új információ volt.

Siófok vízeresztó Sió-zsilip és hajózási zsilip

Siófok vízeresztó Sió-zsilip és hajózási zsilip 2020. október végén – Fotó: Győrffy Árpád

Most okosabbak lettünk egy kicsit, mert a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) február 19-ei ülésén az Országos Vízügyi Főigazgatóság megbízásából Illés Lajos, a Viziterv Environ Kft. ügyvezetője tájékoztatást adott a progjekt megvalósításának jelenlegi állásáról.

Mint elmondta, a projekt ” jelenlegi kivitelezési készültsége a tegnap felkérdezett kollégák szerint 35 százalékosra tehető. A befejezése pedig 2023 decemberére várható. Jelenleg nem látszik olyan körülmény, ami ennek a határidőnek a teljesítését akadályozhatná, hátráltatná” – mondta a Viziterv ügyvezetője.
A projektben tervezőként közreműködő Viziterv vezetőjének csúszásról szóló kijelentését részben megerősíti a projekt honlapján valamikor tavaly november után elhelyezett, ma is látható szöveg: “A projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2023. március 31.”

Siófok, a hajózási- és a vízeresztő zsilip délról

Siófok, a hajózási- és a vízeresztő zsilip délről – Sajnos ma már csak ilyen képpel tudom bemutatni a mai állást, mivel a kormány illetve a parlament 2021 januárjától ellehetetlenítette a belterületi drónos fényképezést – Fotó: Győrffy Árpád

Tehát a fentiek szerint az eredetileg tervezett 27 hónap,  majd a később ígért 3 év helyett több mint négy év alatt készülnek el a munkával. A késést a kivitelezők várhatóan megfelelő kötbérrel ellensúlyozzák majd, ha erről a szerződésekben megfelelően rendelkeztek.

Győrffy Árpád

Kapcsolódó írásunk: Siófok – Nemhogy később, a tervezettnél előbb elkészülnek a Sió-zsilipek felújításával

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár