Balaton














A zavaros Tihany környéki zátonyépítésről a víz világnapján

Tavasszal általában teljesen kitisztul a Balaton vize, szélcsendes időben akár több méterre is lelátni. Nem így van a Tihany körüli zátonyépítéssel, ahol félmilliárdos költséggel, benne ötven százalékos uniós támogatással 10 ezer köbméter követ temetnek a Balatonba, hogy új ívóhelyeket létesítsenek egyes halfajoknak.



A vírusturizmus, amit nem sokan kívánnának a Balatonnak

A balatoni régióban élők különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek a koronavírus járvány esetleges bedurvulása esetén, mert az egyébként is korlátozott kapacitású egészségügyi és más humán szolgáltatásokkal a valódi állandó lakosok mellett másokat is ki kell szolgálni.










Balatoni algásodás – Tavaly néhány napig tiltani kellett volna a fürdést, véli a kutató

A Balaton tavaly nyár végi algásodása a globális klímaváltozás következménye, de hozzájárult az új vízszint-szabályozási rend is, így az idén és a jövőben is számítani kell hasonló vízvirágzásra – számolt be Istvánovics Vera a Magyar Tudományos Akadémia és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja egy friss elemzés eredményéről az MTI-nek csütörtökön.



Turizmus – 2019-ben megállt a vendégforgalom növekedése a Balatonnál

Országosan minimálisra lassult a növekedés, a Balatonnál pedig csökkent is egy kicsit a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma 2019-ben az előző évhez képest a KSH friss adatai szerint. Miközben a forgalom alig nőtt, az árak jóval az inflációs szint felett emelkedtek az országosan 9 százalékos szállásdíj növekedés szerint.



Vonyarcvashegy – Egyértelmű nem a györöki kőberakóra és a kikötőre is

Gyakorlatilag zátonyra futott az előzetes egyeztetés a Balatongyörök határába tervezett ipari kikötőről. Miközben a Vízügy folyamatosan kurtította elképzeléseit, bizonyítva kompromisszumkészségét, a helyi megszólalók elutasították a terveket. Legfeljebb a zagylerakó használatát tudnák elfogadni, de ahhoz sem engednék a megfelelő közúti kapcsolat kialakítását.













A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár