A virágzó mandulafák és a gyönyörű tavaszi fények mellett az újra megnyíló balatoni vendéglátóhelyek is jelzik, hogy kezdődik az előszezon.
Sok a bizonytalanság. Ma még azt sem tudni, mit hoz a következő hét, nemhogy a következő hónap, vagy a nyár. Nem lehet tudni, hogy a koronavírus veszélye mennyire riasztja el a vendégeket, és a kisebb forgalomból hogyan lehet finanszírozni a változatlan működési kiadásokat – magyarázta egyik vendéglátós a dilemmájukat. Szerinte mégse tehetnek mást, ki kell nyitni, mert a teljes megadás lenne a legrosszabb.
Március 6-a óta működik a keszthelyi móló előtt álló Balaton Hotel romszálloda mellett Z’ Lángosdája, ahol üdítőitalokat is kínálnak a három hétvégi napon.
Ugyancsak a múlt hét óta van nyitva a révfülöpi Rév Büfé. A közvetlenül a Balaton-parton, a bicikliút mellett lévő üzletben a szombati és vasárnapi napokon lehet széles skálában kapni a harapnivalókat és italokat az előszezonban.
Március 13-ától várják a vendégeket a gyenesdiási termelői piacon lévő Retro Lángos és Palacsintaházban. Az időjárástól függően az előszezonban a három hétvégi napon naponta 11-18 óráig tartanak nyitva.
Ezen a héten nyitott az északi part középvidékének egyik népszerű helye, az örvényesi Huszár Vendéglő. A közvetlenül a 71-es főút mellett lévő étterem húsvétig minden héten csütörtök-vasárnap között, naponta 9-21 óráig várja a vendégeket.
A tavaszi Balatonról március 12-ei kerékpáros kirándulásunkon készítettünk néhány fotót a keleti, délkeleti részen.
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/Akarattya-Tengerlato-Marina-port-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
A kenesei Marina Port a balatonakarattyai Kisfaludy sétányról, a Tengerlátópartról – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/Akarattya-Tengerlato-Apartman-kikotovel-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
Épülő apartmanok saját kikötővel az akarattyai Kisfaludy sétányról – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/Akarattya-Hovirag-kilato1-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya-1.jpg)
Kilátás a Bercsényi strandra és a Balatonra az akarattyai magaspartról a Hóvirág utca végénél lévő kilátóhelyről – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/Vilagos-Magaspart-Kenese-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
Balatonkenese központja a balatonvilágosi magaspartról – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/Vilagos-Magaspart-Club_Aliga-korona-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
A millenniumi emlékmű háttérben a Club Aligával a balatonvilágosi magaspartról – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/siofok-aranypart-vizisi-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
Szerelik a vízisí bungijának tartóit a siófoki Aranypart előtt – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/siofok-aranypart-setany-setalok-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
Sétálók biciklissel a siófoki Aranyparton – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/siofok-aranypart-kutyas-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
Ilyenkor kutyával is lehet – siófoki Aranypart – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/siofok-aranypart-epulowc-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
Már a nyárra készülnek az aranyparti szabadstrand egyik vizesblokkjának felújításával – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/siofok-aranypart-aranyobol-biciklisek-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
Pihenő biciklisek a siófoki Aranyöbölben (Szent István sétány) – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/siofok-rozsakert-hattyus-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
Hattyúk és hattyúetetők a siófoki mólónál – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/siofok-molo-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
Sétálók a siófoki mólón – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/siofok-hajok-pihenoben-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
Még pihenőben a balatoni hajók a siófoki kikötőben – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/siofok-zsilipek-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
Zsilipek a Balaton és a Sió között Siófokon – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/siofok-zsilip-hajozasi-zsilip-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
A siófoki hajózási zsilipnél már megkezdődött a felújítás – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/siofok-sio_halsuto-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
Vendégek az egész évben nyitva tartó siófoki Sió Halsütő előtt – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/siofok-foter-viztorony-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
A siófoki főtér a víztoronnyal – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/Vilagos-Ibolyak-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
Ibolyák a világosi magasparton – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/Akarattya-Magaspart-setany-alkony-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
Alkonyi hangulat az akarattyai Kisfaludy sétányon a magasparton – Fotó: Győrffy Árpád
![](https://www.balatontipp.hu/wp-content/uploads/2020/03/Alkonyi-eg-tavasz-balaton-balatontipp-gyorffya.jpg)
Szelet ígérő fények hazafelé – Fotó: Győrffy Árpád
A koronavírus járvány várhatóan nagyon átalakítja az életünket, de a Balatont továbbra se felejtsék el. A következő hetekben várható szép tavaszi időben kellemes gyalogos és kerékpáros túrákat tehetünk, bejárhatjuk a régiót, megismerhetjük hegyeit, völgyeit, kilátóit. Közben felfrissülhetünk a folyamatosan nyitva tartó és a tavasz hírére újra megnyílt vendéglátóhelyeken.
Győrffy Árpád
Néhány ötlet