Strandfejlesztések – Hatvanhét balatoni strand kapott kisebb-nagyobb összeget – itt a lista

A strandfejlesztés első fázisában készült a balatonfüredi Kisfaludy strand csúszdaparkja, most 41 millió forintból új vizesblokkot építenek - Fotó: Győrffy Árpád

Kettőmilliárd-nyolcvanmillió forintból fejleszthetik az idén azt a 67 balatoni önkormányzati strandot, amelyiket támogatásra érdemesnek találtak Kisfaludy2030 Zrt. strandfejlesztési programjának harmadik leosztásánál. Egyedül a balatonalmádi, balatonfűzfői és siófoki strandok nem kaptak a pénzből.

 

Mint korábban írtunk róla, eredetileg ötmilliárd forint kiosztását ígérték, amiből mostani adatok szerint kevesebb mint hárommilliárdot osztottak ki*. A balatoni strandoknak adott 2,1 milliárdon kívül 752 millió forint támogatást ítéltek oda a Velencei-tónál, a Tisza-tónál, a Duna- illetve a Tisza-parton lévő 22 strand fejlesztésére.

Az érintettektől kapott információk szerint a vissza nem térítendő pénzzel elsősorban a vizesblokkok korszerűsítését, reklámfelületet is biztosító szabadtéri öltözőkabinok, zuhanyzók telepítését, “egységes arculati tájékoztató eszközök” kialakítását vízbejáró lépcsők, parti és úszó napozóstégek létesítését segítik.

 

Több és a jelenlegieknél nagyobb szabadtéri öltözőkabint is telepítenek a balatonfüredi Esterházy strandra is – Fotó: Győrffy Árpád

A támogatások szétosztását bejelentő pénteki füredi sajtótájékoztatón 64 balatoni nyertest említettek, de a lista valójában hárommal több strandot tartalmaz, mert négy balatonboglári szabadstrand egy csomagban szerepel rajt. A támogatási keret kezelői azt szeretnék, ha a strandolók már az idei szezonban használhatnák az új dolgokat, de az üzemeltetőktől úgy tudjuk, hogy erre csak az egyszerűbb ügyekben lehet számítani. Az építkezésekkel is járó fejlesztéseknél a szezon után várható a tényleges munka. A támogatási szerződések is ennek megfelelően november végégig, vagy az év végéig adnak időt a befejezésre.

 

A balatonboglári Sziget szabadstrand a Jankovich-, a Bólya-közi és a Fiumei utcai szabadstranddal egy csomagban 28 millió forintot kapott. A korábbi fázisban ugyanezekre a strandokra 250 millió osztottak – Fotó: Győrffy Árpád

A balatoni strandok közül a legnagyobb összeget, 85 millió forintot a balatonfüredi önkormányzat tulajdonában lévő Füred kemping területén működő Széchenyi strand kapta, amelyik már korábban is ilyen jól szerepelt egy másik támogatási programban. A második helyen a kenesei üzemeltetésben működő, de Balatonakarattyán lévő Bezerédj strand áll 77 millió forintos összeggel. A harmadikon pedig a balatongyöröki községi strand 75 millió forintos támogatással.

 

A Füred kempingben lévő Széchenyi strand három éve 170 milliót kapott uniós keretből, most 85 millióval lettek a legnagyobb kedvezményezettek – Fotó: Győrffy Árpád

 

A kenesei önkormányzat működtetésében lévő balatonakarattyai Bezerédj strandon könnyen lesz helye a 77 milliónak – Fotó: Győrffy Árpád

A további helyeken 70 millió és 3,7 millió között változik a támogatás mértéke. A legkisebb összeget a szántódi Juhász Gyula utcai szabadstrand fejlesztésére adják.

 

A Beach Party szabadstrandként is ismert szántódi Juhász Gyula utcai strand fejlesztésére adják a legkisebb összeget, 3,7 millió forintot – Fotó: Győrffy Árpáf

 

A Kisfaludy2030 Zrt. adatai közül kiválogattuk és összeg szerint sorba állítottuk a balatoni strandokat

Közben olvasói ötletre feltettük a balatoni nyerteseket névsorba rendezve is. A több stranddal is nyerő települések támogatását egy új oszlopban összesítve is mutatjuk.

A névsorban rendezett településeket átnézve szembeötlő, hogy nem szerepel a támogatottak között Balatonalmádi, Balatonfűzfő és Siófok.  A kimaradásuk oka talán az őszi választások előtti ígéretekben kereshető.
Mint korábban írtuk, a Magyar Turisztikai Ügynökség az adatigénylést elutasító válaszában megírta, hogy a pénzt nem pályázati formában adják. “Tekintettel arra, hogy a tárgyi fejlesztések tervezetten nem pályázati keretek között valósulnak meg, „pályázati kiírás” nem került rendszeresítésre”– írták. Így a hagyományos jogorvoslati eljárás itt nem működik, nincs hogyan számonkérni rajtuk, hogy a döntések miért így születtek. (Kiegészítés 03.01. – gyá)

 

A Kisfaludy2030 strandfejlesztési programjának harmadik fázisában támogatást nyert települések

 

A tivadari tiszai szabadstrand 15 évvel ezelőtt – Fotó: Győrffy Árpád

Országosan is a legnagyobb, kerek százmilliós összeget a szolnoki tiszai szabadstrand kapta, a nem balatoni strandok között a legkisebb összeg, 7,2 millió forint a tivadari tiszai szabadstrandnak jutott.

Győrffy Árpád

*Kiegészítés 2020. február 29-én

Időközben volt, aki számonkérte, hogy milyen alapon írtuk az eredeti 5 milliárdos ígéretet, amiből kevesebb, mint 3 milliárd lett. Ide mellékelem azt a papírt, amiben november közepén felkérték az önkormányzatokat az igények beadására.

 

Dr. Guller Zoltán levele az önkormányzatoknak 2019. november közepén – (közérdekből nyilvános dokumentum -gyá)

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

4 Comments on "Strandfejlesztések – Hatvanhét balatoni strand kapott kisebb-nagyobb összeget – itt a lista"

  1. Győrffy Árpád | 2020.05.28. at 10:38 |

    Tisztelt Szilágyi Péter!
    Az MTÜ-nél korábban még a döntések eredményéért is hiába próbálkoztam más ügyekben. Vagy nem válaszolnak, vagy a strandok esetében azzal pattintanak le, hogy ez valójában nem is pályázat. Attól persze még közpénzről van szó.
    Természetesen lehetne az információs hatósághoz is fordulni, de ott például több mint egy éve alszik egy ügyem. A bíróság pedig költséges és hosszadalmas.
    Talán a legegyszerűbb lenne az önkormányzatoktól kikérni a papírokat.
    Győrffy Árpád

  2. Szilágyi Péter | 2020.05.28. at 10:28 |

    A támogatói okiratok esetleg elérhetők valahonnan?

  3. Boda Jánosné | 2020.03.06. at 18:57 |

    Szomorú,hogy a Szepezdfürdői strand nem érdemelt semmit.A strand mellett épitkezés folyik,ha igaz apartmanok.

  4. Lantos András József | 2020.03.03. at 16:52 |

    Boldog vagyok a Bezerédj strandon történt fejlesztési lehetőségéért, remélem ettől még ugyanaz a barátságos strand marad, amit imád az unokám. !!!

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár