Badacsony tizedjére is jött, látott, győzött a New Yorkban

A jubileumi torta felvágása - Fotó: Héring Attila

Február utolsó napján tizedik alkalommal mutatkozott be a Badacsonyi Borvidék a szakmai és nagyközönségnek a budapesti New York Palota Róma termében és annak előterében. Összesen 33 borászat és 10 turisztikai szolgáltató hozta el és mutatta be kínálatát.

 

„Csaknem 800 vendég látogatta meg a rendezvényt, ami igazi rekordnak számít. Az eseményt széles szakmai és sajtóérdeklődés kísérte” – tájékoztatott Váli Péter borász, a szervezőbizottság elnöke, aki szerint a budapesti borvidéki kóstolók közül mindig kiemelkedik ez a rendezvény, részben, mert igazi összefogás és együttgondolkodás jellemzi kezdetektől fogva. A bemutatkozó borászatok és egyéb kiállítók maguk szervezik az eseményt, az őket tömörítő Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület segítségével. Mind a szakmai meghívottak, mind a nagyközönség részéről nagyon komoly dicséretet kaptak a borászatok által kínált borok. Jelentős minőségi fejlődés tapasztalható az elmúlt 10 évben a Badacsonyi Borvidéken, sőt az is elmondható, hogy ez ma hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő borvidéke.

 

Fotó: Héring Attila

 

Fotó: Héring Attila

A látogatók örömmel fogadták a badacsonyi nyaralás tervezéséhez szükséges információkat is, ugyanis a borászatok mellett szálláshelyek, vendéglátóhelyek, helyi termékek (kézműves sajtoktól kezdve a házi káposztás rétesen keresztül a helyi piac teljes kínálatáig), valamint programhelyszínek, illetve a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is bemutatkozott, teljessé téve a Badacsony-élményt.

 

Fotó: Héring Attila

 

Fotó: Héring Attila

A szervezők születésnapi meglepetéssel is készültek a látogatók számára: minden vendég egy, a tizedik jubileumi esemény logójával ellátott boros kelyhet és boros dugóból készült kulcstartót kapott ajándékba.

A Vivaldi teremben a rendezvényt kísérő hagyományos mesterkurzusok is telt házzal zajlottak. Dr. Csizmadia András, a BorSchola alapítója és vezetője, főiskolai docens (BGE), tanár, szakújságíró, borszakértő, a Magyar Bor Akadémia tagja a vakkóstoló során kiválasztott legjobb tételek és a hozzájuk illő ételek mentén mutatta be a borvidék kiválóságát, dr. Mészáros Gabriella DipWSET nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium alapító oktatója pedig az elmúlt 10 év nagy évjárataiban készült borokon keresztül tette ugyanezt.

 

A szervezők szerint csaknem 800 vendége volt a jubileumi rendezvénynek – Fotó: Héring Attila

 

A szervezők és kiállítók – Fotó: Héring Attila

A látogatók kedvenceket is választhattak: nyereményjáték során a számukra legkedvesebb badacsonyi borászukra és badacsonyi borukra, valamint a kedvenc turisztikai kiállítójukra adhatták le szavazatukat.

Forrás: Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár