MTÜ













Balatoni kikötők – A települések inkább fizetnek, csak legalább megtarthassák

Április végén írtunk arról, hogy a kormányt képviselő Magyar Turisztikai Ügynökség kezdeményezésére és többségi szavazatával hogyan dúlják szét a balatoni hajózás hátterét biztosító vagyont, s hogyan fosztanak meg négy települést gyakorlatilag teljesen a közforgalmú hajózás lehetőségétől. Balatonakali, Balatonkenese, Balatonudvari és Csopak vezetői most összeálltak, hogy mentsék a menthetőt.


Balatoni hajózás – A végén csak egy maradhat – vagy egy sem!?

A balatoni személyhajózás alapjainak szétverésével párhuzamosan megkezdődött a független hajóstársaságok kivéreztetése is. A kérdés már csak az, hosszútávon marad-e egyáltalán olyan működésképes cég a Balatonnál, amelyik az egyszerű turistáknak megfelelő szolgáltatásokat tud kínálni.


Elindították a balatoni személyhajózás Trianonját

Százhetvennégy évvel ezelőtt nemes szívű magyar emberek Hertelendy Károly és Széchenyi István vezetésével megteremtették a menetrend szerinti balatoni hajózást. Most egyesek az államot képviselve ennek a hajózásnak a leépítésére készülnek.










Balatoni csúszdapályázat a kiírásba kódolt pofára esésekkel

Hétszázmillió forintos kerettel megjelent a balatoni vízi csúszdák fejlesztéséről szóló pályázati kiírás. A feltételekből úgy tűnik, hogy az azokat kidolgozó Magyar Turisztikai Ügynökség dolgozóinak vagy fogalma sincs a balatoni strandokról, csúszdákról, vagy eleve egymással ütközőt feltételekkel akarják elérni már az indulásnál egyesek kizárását a támogatási lehetőségből.









A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár