Hat balatoni csúszda újulhat meg legkésőbb a 2021-es szezonra a Balatonnál

A balatonakali községi strand csúszdájának felújítására adták a legkisebb, 41 milliós támogatást - Fotó: Győrffy Árpád

Hat balatoni csúszda felújítására összesen 396 millió forintot osztott szét a Magyar Turisztikai Ügynökség a december közepén meghirdetett 700 milliós pályázati keretből. A maximálisan adható 100 milliós támogatást egyedül a balatonfenyvesi önkormányzat kapta meg.

 

Korábban több cikkben is foglalkoztunk a balatoni csúszdahelyzet nem megfelelő ismeretéről tanúskodó pályázati kiírásról, amit később korrigáltak, illetve a döntésnél a jelek szerint szemet hunytak a saját értelmetlen feltételükkel kapcsolatban.

Az április 17-én nyilvánosságra hozott eredmény szerint a VÜZ Keszthelyi Városüzemeltető Kft. a keszthelyi Városi strand csúszdájának felújítására 48,5 millió forintot, Balatonfűzfő Város Önkormányzata a fűzfői Fövenyfürdő csúszdájára 67 millió forintot a Morton Trade Bt. az alsóörsi Községi strandon lévő csúszdájára 50 millió forintot, a Pelso Camping Kft. az alsóörsi Pelso Campingben lévő csúszdára 90 millió forintot, Balatonakali Község Önkormányzata az akali Községi strandon lévő csúszdára 41 millió forintot, Balatonfenyves Község Önkormányzata a fenyvesi Központi strandon lévő csúszdára 100 millió forintot kapott.

 

A Pelso Camping csúszdájának felújítására 90 millió forintot adnak – Fotó: Győrffy Árpád

A kiírás és a döntés szerint a pályázaton csak olyan csúszdáknak a felújításához, bővítéséhez adtak támogatást, amelyekről a használók közvetlenül a Balatonba érkeznek.

 

A keszthelyi Városi strand csúszdája két pályával érkezett a Balatonba – amikor még mindkét pálya működött – Fotó: Győrffy Árpád

A Balaton szintjének korábbi radikális változásai miatt az utóbbi évtizedekben a csúszdák jelentős részét már saját medencével építették. Így akarták garantálni, hogy ne akadályozza a használatot a tó alacsony szintje egy esetlegesen szárazabb periódusban. Miközben a klímaváltozás gyorsulása éppen az ilyen megoldásokat indokolná, a Magyar Turisztikai Ügynökség ezeket a jövőre gondoló, divatos szóval “fenntartható” céllal kialakított csúszdákat kizárta a támogatásból.

 

A siófoki Aranyparton lévő csúszda is “klímaváltozás kompatibilis” módon, saját medencével működik, így eddig a támogatási lehetőségből eleve kizárták az MTÜ vezetői – Fotó: Győrffy Árpád

Az MTÜ vezetőihez talán közben eljutott a híre a kormányzati “zöld fordulatnak”, és a még ki nem osztott pénzt az eddig kizárt csúszdák fejlesztésére fordítják.

Győrffy Árpád

A témáról szóló korábbi írásaink

Balatoni csúszdapályázat a kiírásba kódolt pofára esésekkel

Balatoni csúszdafejlesztés – Részben elfogadták kritikánkat, és módosították a feltételeket

Balatoni csúszdapályázat – Több strand is elhasalhat a még mindig ellentétes feltételeken

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár