Balatonfüred – Vaszary – Aba-Novák köszörűsétől Wahorn álló farkú férfirepülőjéig

Balatonfüred – Festmények Aba-Novák köszörűsétől Wahorn álló farkú férfirepülőjéig – 2015.08.24.




Rendkívül sok színű, rendkívül érdekes, értékes, ugyanakkor a nézők egy részét várhatóan végletesen megosztó tárlat nyílt pénteken a füredi Vaszary Galériában A modern magyar festészet remekei címmel.


A vélemények változatossága már a megnyitó nagy számú nézőjének azonnali reakcióiból kiderült. Volt, akit a földszinten bemutatott múltszázad eleji, hagyományosabb nyelvű képek fogtak meg inkább, amíg az emeleten láthatók némelyike meghökkentette, akár taszította is őket. Mások meg ezeket a 20. század utolsó évtizedeiben készült műveket tartották izgalmasabbnak. Köztük a címben is említett, Repülő szerelmesek című Wahorn képet, vagy a kiállításon mellette látható Fe Lugossy alkotást, a Dojó érzékiséget. De említhetnénk  Nádler István akt torzóra emlékeztető  No. 3/A című képét, vagy Konok Tamás, Fehér László, Mazzag István, Hencze Tamás, Kondor Béla, Tot Endre, Veszelszky Béla nem hétköznapi nyeljárásban festett munkáját.


 



Egy látogató és két mű az emeleti anyagból – alul Fe Lugossy László Dojó érzékiség (1984), felette Wahorn András Repülő szerelmesek (1990) című képe


 


Az anyag összeállítói a kiállítással a modern magyar festészetet szeretnék bemutatni, ahogy a  válogatáshoz mintát adó, A modern magyar festészet remekei című könyv is tette egy évtizede. A párhuzam nem véletlen, hisz a kiállítás kurátora a könyvet író Kovalovszky Márta művészettörténész.


A feladata persze most jóval nehezebb volt már csak azért is, mert a könyv közel ötször annyi képet tartalmaz, mint a 47 művet bemutató kiállítás. További korlátot jelentettek esetenként a kölcsönzési problémák, máskor a rendelkezésre álló helyszínen a falak méretei nem tették lehetővé, hogy pontosan kövessék a könyvben szereplő művek sorát. Így több esetben ugyanattól a szerzőtől más képet választottak, vagy egyes jelentős mesterek ki is maradtak – írták a látogatókat vezető kalauzban is.


 



Egy látogató a tárlat alapját adó könyvet lapozza Gyarmathy Tihamér Röpülj hajóm! című 1950-ben készült képe előtt


 


Az anyag az akadályok ellenére is nagyon gazdag. S ha teljes képet nem is tud adni minden korszakról, irányzatról, sok apró cseppben bemutatja a magyar festészet 20. századi gazdagságát. S mindezt “élőben”, a művek eredetijével teszi.


A kisebb balesete miatt a megnyitó résztvevőit csak írásban köszöntő Radnóti Sándor esztéta is az élő találkozás élményszerűségét tartotta a tárlat igazi erejének. Nagy érdemének pedig azt, hogy vállalni merte a kockázatot a mai festők megítélésénél.


Az alábbiakban néhány reprodukcióval adunk ízelítőt a tárlat anyagából, hogy az élő látogatásra bíztassunk mindenkit.


 


 



Czóbel Béla – Lány virágos ablak előtt (1904)


 



Gulácsy Lajos – Extázis (1908)




Mednyánszky László – Zsidó Katona (1910 körül)


 



Kmetty János – Nő csészével (1916)


 



Rippl-Rónai József – Lajos és Ödön (1912)


 



Kádár Béla – Hidas városkép (1921 körül)


 



Farkas István – Látnoknő – Nagykezű modell (1921)


 



Aba-Novák Vilmos – Köszörűs (1927)


 



Bernáth Aurél – Önarckép sárga kabátban (1930)


 



Egry József – Visszhang (1936)


 



Anna Margit – Ősz halász (1950)


 



Csernus Tibor – Taxiállomás (1954)


 



Tot Endre – Fehér kép (1963)


 



Veszelszky Béla – Kompozíció (1964)


 



Lakner László – Engedelmesen (1966)


 



Kondor Béla – Repülő férfi fegyverrel (1969)


 



Keserü Ilona – Nagy vidám (1969)


 



Gedő Ilka – Hullajtós művirág (1969-76)


 



Pinczehelyi Sándor – Búcsú 1-2. (1973)


 



Újházi Péter – Párviadal (1976)


 



Hencze Tamás – Háromszögletű tér (1981)


 



Mazzag István – Rómeó (1983)


 



Fe Lugossy László – Dojó érzékiség (1984)


 



Fehér László – Kőbéka (1986)


 



Konok Tamás – Összefüggések (1988)


 



Wahorn András – Repülő szerelmesek (1990)


 



Nádler István – No. 3/A (1996)


 



Radák Eszter – Már egy órája kihűlt a teám (2003)


 



A pénteki megnyitón több alkotó is megjelent. A képen Nádler István (balról) és Konok Tamás


A modern magyar festészet remekei című kiállítás január 3-ig látható.


Szöveg, képek, reprodukciók Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatonfüred – Vaszary – Aba-Novák köszörűsétől Wahorn álló farkú férfirepülőjéig" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár