Balatoni strandfejlesztés – Lassan, néha talán nem is jó helyen csordogáló információk

Strandfejlesztési támogatások - Arról csak sejtéseink lehetnek, hogy mit láthatnánk a másik oldalról - Fotó: Győrffy Árpád

Az érintett önkormányzati vezetők és strandüzemeltetők szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség a múlt év utolsó napjaira ígérte a döntéseket a strandok támogatásáról. Egyes kijelentések szerint ez meg is történt, de valamiért várnak az összes érintett tájékoztatásával.

 

Szerdai bejelentés szerint országszerte 100 strand kap támogatást fejlesztésre és felújításokra 2020-ban a Magyar Turisztikai Ügynökség 2017-ben indított strandfejlesztési programjában – idézte az MTI Könnyid Lászlót, az ügynökség vezérigazgató-helyettesét az M1 aktuális csatornán elhangzott beszélgetés alapján.
Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő a veol.hu tudósítása szerint már a múlt héten a konkrét összegeket is tudta. “Bejelentette, hogy a turisztikai ügynökség elbírálta a balatoni strandpályázatokat, Badacsonytomaj két strandjának összesen 77 millió forintot ítélt meg” – tudósított a lap egy badacsonytomaji rendezvényről.
A képviselő jólértesültségét támasztja alá az, a Révfülöpi hírek című Facebook-oldalra felkerült bejegyzés is, amit az oldal kezelője adott közre: “Fenyvesi Zoltán képviselő úr az imént személyesen tájékoztatott, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség által a balatoni strandok fejlesztésére kiírt pályázatán Révfülöp 53,6 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert!” – olvasható az oldalon.

 

Révfülöpön az összeget már tudják – a Császtai strand tavaly új gyereköböllel bővült. A nettó 25 milliós költséget teljes egészében az önkormányzat finanszírozta – Fotó: Győrffy Árpád

Hétfőn a veol cikkére hivatkozva mi is megkerestük a Magyar Turisztikai Ügynökséget, hogy közérdekű adatként kérjük a strandpályázat balatoni régiós eredményeinek megküldését. Egyben kértük a pályázati kiírás megküldését is, mivel az eddig hivatalos formában sehol sem jelent meg.
Választ, visszajelzést eddig nem kaptunk. Ebben szerepe lehet annak, hogy talán nem is hivatalos pályázatról, hanem egyszerű pénzosztogatásról van szó, hisz az üzemeltetők is csak különböző levelekből, szóbeli tájékoztatókból értesülhettek a feltételekről. Így igazán akkor sem lesz lehetőségük a döntések vitatására, ha a “pályázatuk” egyébként megfelel az előzetesen közölt elvárásoknak.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár