Turizmus – 2019-ben megállt a vendégforgalom növekedése a Balatonnál

Budapesten a külföldiek forgalma 4,3 százalékkal emelkedett, a belföldi vendégeké 6,9 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyeken 2019-ben - Fotó: Győrffy Árpád

Országosan minimálisra lassult a növekedés, a Balatonnál pedig csökkent is egy kicsit a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma 2019-ben az előző évhez képest a KSH friss adatai szerint. Miközben a forgalom alig nőtt, az árak jóval az inflációs szint felett emelkedtek az országosan 9 százalékos szállásdíj növekedés szerint.

 

A február 7-étől hozzáférhető adatok szerint 2019-ben 31 millió 261 ezer éjszakát töltöttek el a turisták kereskedelmi szálláshelyeken, ami 0,8 százalékkal haladja meg a korábbi év eredményét. (A 2015-18 közötti időszak mindegyik évében 4,2-7,7 százalék között alakult a forgalom emelkedése az előző évhez képest.)

Az országos adatok szerint az összes éjszaka 50,2 százalékát adta a külföldi forgalom, ami 2,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi eredményt. A 15 millió 574 ezer éjszakás belföldi forgalom 0,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi eredménytől.

A Balatonnál 2019-ben 5 millió 874 ezer éjszakát töltöttek el a vendégek a kereskedelmi szálláshelyeken, ami 0,9 százalékkal kevesebb a 2018-as eredménynél. A forgalom harmadát adó külföldiek éjszakáinak száma 2,6 századdal marad el az előző évitől, miközben a magyar vendégéjszakák száma azonos volt mindkét évben.

Rövidesen a települési változásokat is bemutató részletesebb adatokkal jelentkezünk.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár