Tilalmak vírus idején a Balatonnál – A teljes lezárástól az önkorlátozásig

Kilátás a tihanyi Belső-tónál - Mostanra már enyhébb fajtája a kéretlen vendégek elriasztásának a parkolók lezárása - Fotó: Győrffy Árpád

Közel húsz balatoni település polgármesterének aktuális intézkedéseiből emeltük ki a talán fontosabb részeket. A skála a település teljes vagy részleges lezárásától, az emberek önkorlátozásában bízó, inkább segítő, mint tiltó magatartásig terjed.

 

Alsóörs

Hebling Zsolt polgármester rendelete nem csak erre a hétvégére, hanem a további szombati, vasárnapi napokra és a munkaszüneti napokra is szól a kijárási korlátozás ideje alatt. A húsvéti hétvégéhez hasonlóan lezárta a Községi strandot a látogatók, sétálók előtt, a strand előtti Sirály parkolót és a Református-templom alatti parkolót a járművek előtt. Tilos lesz a Somlyó-hegyi kilátó és a Csere-hegyi kilátó látogatása, a Somlyó hegyi kilátó alatti és Merse parki tűzgyújtó helyen a tűzgyújtás. A vendéglátó és kereskedelmi egységek elé megtiltotta asztalok kihelyezését. És azt kérte, maszkban vásároljanak a faluközpontban és a parton található üzletek eladótereiben.

 

A balról lévő parkolót az autók elől, a jobbra lévő strandot és a háttérben látható kilátót a látogatók elől is lezárták – Fotó: Győrffy Árpád

Badacsonytomaj

Krisztin N. László polgármester kis módosítással megújította a húsvéti korlátozásokat. Szombaton és vasárnap a település közigazgatási területén a közterületeken megtiltotta a szeszesital fogyasztását, lezárta a parkolókat, strandokat, a parkokat, sportpályákat, játszótereket. A helyi közutakon, közterületeken közúti járművel csak külön engedéllyel lehet megállni.
Több változás is van a rendelkezésben. Húsvétkor a helyi lakosok is csak este tíz és reggel 6 között sportolhattak, sétálhattak, sétáltathattak kutyát közterületen, az új szabályok között ez nem szerepel. A polgármester helyette csak annyit mondott ki, hogy közterületen 8 óra és 20 óra között badacsonytomaji állandó lakóhellyel vagy badacsonytomaji tartózkodási hellyel rendelkező természetes személy tartózkodhat.
A polgármester egy héttel ezelőtt még csak javaslatként fogalmazta meg “járványveszély enyhítéséhez szükséges korlátozáshoz kapcsolódó intézkedésekhez” a folyamatos járőrszolgálatot, most közli, hogy “folyamatos járőrszolgálat kerül elrendelésre”.

Balatonakali

Koncz Imre polgármester kedden határozatlan idejű rendelkezést adott ki a Községi strand és a nyaranta a Balatonakali Üdülőtulajdonosok Egyesülete által fürdésre használt, úgynevezett levendulás lejáró lezárásáról. Egy másik határozatban pedig rögzítette, hogy a község szabad parti részén összesen 9 fő tartózkodhat egyszerre az alábbiak szerint. “A Községi strand és a Strand kemping közötti partszakaszon egyszerre maximum 3 fő tartózkodhat horgászáscéljából egymástól minimum 10 méter távolságra. A kikötő móló területén pedig egyidejűleg összesen 6 fő tartózkodhat sétálás vagy horgászás céljából. A horgászok egymástól minimum 10 méter távolságot kötelesek tartani. Amennyiben a 6 főt eléri a horgászok vagy a sétálók együttes létszáma, a területre senki nem mehet be addig, amíg a létszám nem csökken a megengedett szint alá.”

 

Balatonakaliban a fürdésre használt helyek lezárása mellett a horgászok, sétálók számát is pontosan rögzítették – Fotó: Győrffy Árpád

Balatonberény

Horváth László polgármester pénteki határozatával a hétvégére lezárta a sportpálya parkolót, a sportpálya előtti parti sétányt, a Kossuth Lajos utca – piactéri parkolót, Kossuth téri parkoló és játszóteret, a községi strandot és parkolóját, a Csicsergő sétány, a kísérleti partszakaszon lévő “szabadstrand” területét a Kétfolyótól a Napfény utca végéig, a Henger parkot és az Erdért strandot. A felsorolt területeken megállni, parkolni, horgászni, sétálni, tartózkodni, a kihelyezett játszó- és sporteszközöket használni tilos.

Balatonfenyves

Lombár Gábor polgármester csütörtökön kelt határozatával határozatlan időre lezárta a község nagyobb szabadstrandjait, így a Központi strandot, a Fenyves-alsói illetve a csalogány strandot. Ugyancsak lezárásra került a kikötő egyébként szabadon használható keleti mólószára.

Balatonfüred

A város honlapja szerint maradnak a húsvéti korlátozások. Zárva van az Esterházy és a Kisfaludy strand.
Nem lehet megállni a Huray utcai-, a Borsos Miklós utcai-, az Esterházy- illetve a Kisfaludy strandi parkolókban illetve a Zákonyi úti mélygarázsban. Tilos a behajtás a Jókai utcába, a Kerek templomtól a Süllő utcáig van zárva az út, ugyanez vonatkozik a Táncsics és a Szabadság utcákra is – ezekben az utcákban csak a célforgalom megengedett – olvasható a honlapon.

 

Balatonfüreden a Tagore sétányon és a móló környékén továbbra is szabadon lehet sétálni – Fotó: Győrffy Árpád

Balatongyörök

Biró Róbert polgármester még április 10-én döntött Községi strand határozatlan ideig tartó bezárásáról. A rendelkezés továbbra is érvényes. Egyben felkérte a kisgyermekes szülőket, hogy ne használják a játszótereket, mert a közösségi játékok használata elősegítheti a vírus terjedését.

Balatonlelle

Kenéz István polgármester pénteki rendeletében bejelentette, hogy a húsvétkor bevezetett korlátozó intézkedések a most következő hétvégén újra életbe lépnek. Szombat nulla órától vasárnap éjfélig lezárják a strandokat, az önkormányzat tulajdonában lévő parkolókat, játszótereket

Balatonudvari

Szabó László polgármester április 14-én határozatlan időre lezárta az önkormányzati tulajdonú Balatonudvari és Fövenyesi strandot. Rendelkezett arról is, hogy a fövenyesi móló területén egyidejűleg összesen 8 fő tartózkodhat kizárólag horgászás céljából. A horgászok egymástól minimum 10 méter távolságot kötelesek tartani. Amennyiben a 8 főt eléri a horgászok létszáma, a területre senki nem mehet be addig, amíg a létszám nem csökken a megengedett fő alá.

 

Balatonudvari strandjaira határozatlan időre lakat került – Fotó: Győrffy Árpád

Keszthely

Nagy Bálint polgármester április 17-én adta ki új rendelkezését, amiben néhány napos szünet után ismét lezárta a Balaton-partot, hogy “turisták számára ne legyen most csábító Keszthely”.

Révfülöp

A talán legkeményebb intézkedéseket Kondor Géza polgármester hozta, aki csütörtökön jelentette be, hogy döntése szerint szombaton és vasárnap “Révfülöp közterületén kizárólag Révfülöpi lakcím-kártyával, tartózkodási engedéllyel rendelkezők tartózkodhatnak. Ez érvényes az egész révfülöpi partszakaszon történő horgászatra is.
“A településen az átmenő forgalom a 71.sz. úton, Káli úton, Rétsarki úton és a kerékpár úton engedélyezett, de nem állhatnak meg Révfülöp belterületén.” A Halász utcába továbbra is csak az ott lakók és ott dolgozók hajthatnak be gépjárművel.
Közterületeinken a szájmaszk viselete ezen időtartam alatt mindenkinek kötelező. (Az önkormányzat biztosított minden lakos számára maszkot.)  Tilos közterületen bármilyen étel, ital fogyasztása, beleértve a fagylaltot is. Az ételszállítással, elvitellel rendelt étel kizárólag otthon fogyasztható” – rendelkezett a polgármester.

 

Füredi fagyizók pénteken délután. Révfülöpön erre nem lesz lehetőség a hétvégén – Fotó: Győrffy Árpád

Siófok

Dr. Lengyel Róbert polgármester a húsvétihoz hasonló korlátozásokat hozott a következő hétvégére is, de a vendéglátóhelyek szabályozásánál egyeseket most kimentett az elviteles étkeztetés tiltása alól.
A polgármester többek között elrendelte, hogy a város közterületein tartózkodók és a tömegközlekedési eszközökön utazók számára kötelező az egészségügyi maszk – ennek hiányában az annak rendeltetését, funkcióját betöltő textil (orrot, arcot takaró sál, kendő) – viselése. Kivételt képeznek az egyéni sportolási tevékenységet végzők, annak időtartama alatt.
A húsvéti rendelkezéshez hasonlóan a járművek és a gyalogosok elől is lezárták a móló és a Petőfi sétány környékét.
Lengyel Róbert ismét betiltotta az elviteles étkezést.  Erről április 11-én még ezt írta Facebook-oldalán: “hogy a facebook-os hangulatkeltőket is megnyugtassam, a Mc Donald’s és a KFC kiszolgáló ablakai is zárva vannak az autósok előtt is. Minden állítással, hangulatkeltő fröcsögéssel ellentétben, ők sem „kivételezettek”.
Úgy tűnik, mostantól mégis. Az új rendelkezés szerint “Minden vendéglátó üzlet köteles a vendégek fogadására alkalmas helyiségeit, a közterületen elhelyezett kiszolgáló pultjait zárva tartani. Rendelést kizárólag telefonos, illetve elektronikus úton fogadhat el és azt kizárólag kiszállítás útján teljesítheti” Most ehhez még az alábbi kiegészítés kapcsolódik: “kivéve a gépjárműből való kiszállás nélkül, és az ételt az arra szolgáló ablakon keresztül átadó személyen kívül más személlyel közvetlen érintkezés nélkül átvehető ételforgalmazást.”

Tihany

Maradtak az autósforgalom csökkentése érdekében 10 napja meghozott korlátozások. Tósoki Imre polgármester akkori bejelentésében így fogalmazott: A település központjában lévő parkolókat április 7–étől ideiglenesen lezárjuk. Az itt élők egészségének védelmében kérjük a túrázni vágyókat, hogy vegyék komolyan a járvány elleni védekezést, és sétáljanak lakóhelyükön, annak környékén. Ne sodorják saját magukat és másokat veszélybe. Tartsák be a kijárási korlátozásokat! Fontos, hogy mindenki megértse: a veszélyhelyzet végéig maradjanak otthon, hogy utána minél hamarabb jöhessenek hozzánk!”

 

Tihany a Belső-tóval ilyenkor is csábító sokak számára, de most inkább sétáljanak otthon, kérik a tihanyiak – Fotó: Győrffy Árpád

Balatonszárszó

Fekete János polgármester április 15-én bejelentette, hogy az április 13. napjáig lezárt közterületek – Tóparti park, Óratér, a szökőkút körüli tér és a Központi strand parkolója – újra látogathatók, de a strandok és a játszóterek visszavonásig zárva maradnak, azok területére továbbra is tilos belépni.
A polgármester reagált azokra a, hozzá eljutott javaslatokra, miszerint a veszélyhelyzet fennállásáig az üdülőtulajdonosokat tiltsa ki az Önkormányzat Balatonszárszóról.
Polgármesteri hatáskörben a központi jogszabályokkal ellentétes döntés nem hozható, tehát nincs lehetőség a nyaralótulajdonosoknak megtiltani azt, hogy a járvány miatt fennálló veszélyhelyzet idején, tartósan vagy ideiglenesen üdülőingatlanjukban tartózkodjanak – írta többek között. Leszögezte azt is, hogy a tapasztalataik szerint a helyben lakók és ingatlannal rendelkezők követik a járványügyi szabályokat és fegyelmezetten betartják a helyi valamint a központi intézkedéseket.
“Higgyék el, az üdülőtulajdonosoknak ugyanúgy érdekük az egészségük védelme és a vírus terjedésének megakadályozása, mint a helyi lakosoknak, ezért kérem, tartózkodjanak a velük szembeni durva megnyilvánulásoktól, tanúsítsanak megértést azon embertársaikkal szemben, akik a járvány sok lemondással járó időszakát Balatonszárszón szeretnék eltölteni!” – kérte a település lakóit.

Szigliget

Balassa Balázs polgármester pénteki közleménye szerint nem hozott újabb intézkedéseket a hétvégére. “A pénteki miniszterelnöki bejelentést követően végig gondoltam a lehetőségeinket és úgy döntöttem, hogy az addig meghozott intézkedések elegendőek. Én inkább arra fordítottam nagyobb hangsúlyt, hogy jelezzem a turisták számára, nincsen értelme ebben az időszakban Szigligetre jönni. Ezen kívül fontosnak tartottam, hogy az ingatlantulajdonosokat is önmérsékletre kérjem… Továbbra is kérek mindenkit, hogy maradjanak ingatlanjaikon. Mivel mindenkinek van udvara, amennyiben levegőn szeretne lenni, ezt tegye meg a kerítésen belül. Azok, akik futni, sétálni szeretnének, tartsák be a jelen helyzetben elvárható együttélés szabályait. Futni, sétálni maximum 2 fő mehet együtt. Sétálás esetében kivételt jelenthet a család (szülők és gyermekek). Ezen tevékenységek közben tartsuk meg a 2 méter távolságot… Jelenleg nem látogatható a Vár, az Óvár, a strand, kiállítóterek, a kikötőben tartózkodók számát is korlátoztuk. A kikötőt csak horgászok használhatják. Az egy időben a személyhajó kikötőben tartózkodó horgászok száma 6 fő.
Nem szabad használni a játszótereket, a sportpályákon is csak maximum 2 fő tartózkodhat. Itt is kivételt tettünk a szűkebb család tekintetében – írta többek között.

 

A Szigligeti-vár a most zajló felújítás miatt egyébként sem látogatható – február végi felvétel – Fotó: Győrffy Árpád

Zamárdi

Csákovics Gyula polgármester pénteki rendelete előírja, hogy szombaton és vasárnap kortól függetlenül minden személy köteles egészségügyi maszkot viselni, – maszk hiányában arra alkalmas sálat, kendőt – a száj és orr egyidejű eltakarása érdekében Zamárdi város közigazgatási területén belül.
“A maszk viselete a fentiek értelmében kötelező mindenféle közterületen (út, utca. közpark, sétány) és mindenféle tevékenység során, beleértve a sportolást, sétát, kerékpározást is. 18 év alatti személyek esetében a törvényes képviselőinek kötelezettsége és felelőssége a maszk viselésének biztosítása.
A szabályok betartását a közterület-felügyelet ellenőrzi. A kiszabható helyszíni bírság összeg 50.000,-Ft-ig terjedhet, mg a jegyző által lefolytatandó közigazgatási eljárásban 200.000,-Ft-ig terjedő pénzbírság szabható ki.”

Paloznak

Czeglédy Ákos polgármester inkább önkorlátozást és egymásra figyelést kér a korlátozások helyett.
” A Paloznaki Önkormányzat illetve a Kormány felhatalmazásával a polgármester, nem kíván külön szigorító intézkedéseket életbe léptetni a hétvégeken Paloznakon. Elvárjuk azonban a kijárási korlátozásról szóló kormányrendeletben foglaltak betartását! A nyaralótulajdonosok bátran lejöhetnek és használhatják ingatlanjukat, hiszen most van ideje a kerti munkáknak a téli bezártság utáni takarításnak. Kérjük a helyieket és a nyaralókat is, hogy ne most szervezzenek kerti partit, nagycsaládi összejövetelt stb. Használják ki a jó időt a kertészkedésre, szőlőművelésre, kisebb felújításokra, esetleg sétáljanak, biciklizzenek egyet a hegyoldalba családtagjaikkal, de kerüljék a frekventált helyeket, tartsanak másoktól kellő távolságot! Ne most keressék fel a szomszéd településen lévő barátaikat, vagy a kedvelt sétahelyeket Csopakon, Füreden, vagy Tihanyban. Ezek nagy részét éppen a túlzott érdeklődés miatt, amúgy is lezárták.

 

Használják ki a jó időt a kertészkedésre, szőlőművelésre, kisebb felújításokra, esetleg sétáljanak, biciklizzenek egyet a hegyoldalba családtagjaikkal, de kerüljék a frekventált helyeket – kéri a paloznaki állandó lakosokat és nyaralótulajdonosokat Czeglédy Ákos polgármester – Fotó: Győrffy Árpád

Kérjük, a paloznaki játszóteret az észszerűséget és a kihelyezett figyelmeztető táblákat figyelembe véve használják. Egyszerre max. 10 fő tartózkodhat a játszótéren és egy játszóeszközt csak egy gyermek használhat egyszerre. A saját játékokat most ne hagyják a játszótéren, mert fokozza a fertőzésveszélyt. A játszótéri eszközöket naponta két alkalommal fertőtlenítjük. Minden esetben tartsák be az egymástól való legalább 2-3 méter távolságot! – írta többek között Czeglédy Ákos.

Győrffy Árpád

A témával kapcsolatos korábbi írásaink

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Tilalmak vírus idején a Balatonnál – A teljes lezárástól az önkorlátozásig" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár