Vonyarcvashegy – Egyértelmű nem a györöki kőberakóra és a kikötőre is

Kilátás a Szent Mihály-dombról a leendő kikötő felé - a kikötő bejárata valahol Jézus és a jobb oldali lator közötti részen, a fákkal takart nádasban lenne - A kép 3 méter magasból készült - Fotó: Győrffy Árpád

Gyakorlatilag zátonyra futott az előzetes egyeztetés a Balatongyörök határába tervezett ipari kikötőről. Miközben a Vízügy folyamatosan kurtította elképzeléseit, bizonyítva kompromisszumkészségét, a helyi megszólalók elutasították a terveket. Legfeljebb a zagylerakó használatát tudnák elfogadni, de ahhoz sem engednék a megfelelő közúti kapcsolat kialakítását.

 

Szerdán este a vonyarcvashegyi általános iskola aulájában gyűltek össze az érdeklődők az Országos Vízügyi Főigazgatóság meghívására, hogy a balatongyöröki határba, a vonyarcvashegyi Szent Mihály-dombtól, illetve kápolnától néhány száz méterre tervezett “szolgálati” kikötőről előzetesen egyeztessenek. A kikötő egy jelenleg is működő zagylerakó területén kapna helyet. A Vízügy az előzetes egyeztetések után készítteti el a létesítmény tervét, ami aztán újra nyilvános véleményezés elé kerül.

A kezdetben “ipari” ma már “szolgálati és kereskedelmi kikötőként” készülő előzetes terv január közepi 18. változata szerint 3,9 hektár lenne a Vízügy szolgálati kikötője és 7,3 hektár a Bahart kereskedelmi célú kikötője. Mindehhez kapcsolódna egy 1,1 hektáros behajózó csatorna. A zagytér szárazulatán kialakításra tervezett kikötőt 400 és 1350 tonna közötti úszóegységek használnák. A Vízügy részéről a vízvédelmi nagyhajó, a cölöpverő és az ezeket kiszolgáló ladikok, dereglye, motorcsónak kerülne ide. A Bahart 7 gépi meghajtású és 10 gépi erő nélküli uszályt, 3 vontatót, elevátort, cölöpverőt állomásoztatna itt. A fentieken túl a tervekben szerepel a vízimentők eszközeinek elhelyezése is.
A tárolás mellett a kikötő fontos funkciója lenne a Bahart “kereskedelmi” tevékenységéhez kapcsolódó kőrakodás. Az érintettek reményei szerint így lenne végre a Balatonnál egy olyan hely, ahonnan a partvédművek, kikötő mólók felújításához, építéséhez, vagy akár a halívóhelyek kialakításához szánt követ uszályra lehetne rakni, hogy innen közvetlenül a felhasználás helyére szállítsák.
A kikötő mellett továbbra is megmaradna, és ismét működésbe lépne a zagytér, ahol a Keszthelyi-öbölnek ezen a részén felgyülemlett iszapot helyeznék el. Az indoklás szerint a mintegy egymillió köbméter anyag kikotrására, kiszívatására azért lenne sürgősen szükség, mert magas foszfortartalma miatt előidézője, segítője lehet a Balaton algásodásának.
A zagytér jelenleg gyakorlatilag tele van. A most ott lévő száraz anyagot, és majd a későbbi működés idején az új zagyot is a szikkadás után Buzsák mellé szállítanák egy korábbi kőbánya rekultiválására. A zagy elszállításához és a kövek kikötőbe szállításához felújítanák a területre vezető utat, ehhez a 71-es főúton megfelelő leágazást építenének ki.

 

Zsuzsa, a kotróhajó és a Vízvédelem névre keresztelt hajó is a kikötőben kapna helyet – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Bahart uszályait és vízi munkaeszközeit is a györöki kikötőben helyeznék el – Fotó: Győrffy Árpád

A fenti elképzeléseket először egy héttel ezelőtt vitatták meg nyilvános fórumon az ügyben közigazgatásilag is érintett Balatongyörökön. Mint akkori tudósításunkban olvashatták, a Vízügyet képviselő dr. Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója a véleményeket hallva ott bejelentette, hogy lemondanak a kőberakó létesítéséről. (Legyen ez azoknak a gondja, akik ilyennel foglalkoznak – mondta.) Ugyancsak hajlandóságot mutatott arra, hogy a kikötő méretét lecsökkentsék, de a kotráshoz szükséges eszközök elhelyezésére mindenképp szükség van rá, ahogy egy jobb útra is a zagytér működtetéséhez.

 

Valahol itt alakítanák ki a kikötő bejáratát a nádas áttelepítésével – Fotó: Győrffy Árpád

 

A leendő kikötő területén ilyen mocsaras részek is vannak – Fotó: Győrffy Árpád

A vonyarcvashegyi fórum résztvevői is egyértelműen kiálltak a kőberakóhely létesítése ellen. Elutasították a kikötőt is, még kisebb méretről sem akartak tárgyalni. Az előttük kikotort zagy lerakását el tudják fogadni a jelenlegi lerakóban, de azt már nem, hogy a lerakóhoz vezető utat felújítsák, megszélesítsék. A megfelelő út hiánya viszont megakadályozná a betelt zagytér kiürítését, majd később az új zagy szikadás utáni folyamatos elszállítását.

 

A szerdai fórumra teljesen megtelt az iskola aulája – Fotó: Győrffy Árpád

 

Csonki István (balról) és Alexy Rezső a Víziterv mérnöke a fórumon – Fotó: Győrffy Árpád

 

Pali Róbert vonyarcvashegyi polgármester a helyi testület elutasító határozatát ismerteti. Balról Manninger Jenő országgyűlési képviselő, Gál Lajos gyenesdiási és Biró Róbert balatongyöröki polgármester – Fotó: Győrffy Árpád

Mint kiderült, az út felújítását alapvetően a bizalomhiány miatt utasítják el. Nem hisznek az ígéretekben, nem hiszik el, hogy azt csak zagyszállítására használnák majd. Azt gondolják, hogy egy idő után megjelennének rajta a kőszállító autók is.

A hozzászólók részéről több javaslat is elhangzott arról, hogyan oldhatná meg a Vízügy a kotrási feladatokat. A lényeg, hogy a kikötő, de akár a zagytér is más települések területén legyen. Mivel a javasolt helyeken más problémák akadályozzák a megoldást, csak olyan lehetőségek maradnak, mint amit Csonki István tréfálkozva javasolt a fórum végén: iszapevő rájákat kell telepíteni a Balatonba.

 

Az uniós pénzen vásárolt Zsuzsa kotróhajó 2000-ben a vonyarci strand előtt – Fotó: Győrffy Árpád

Továbblépési lehetőséget jelenthet az ügyben, hogy Biró Róbert, a területileg illetékes balatongyöröki önkormányzat vezetője Csonki Istvánnak hármas egyeztetést javasolt Jordán Ferenccel, a Balatoni Limnológiai Intézet igazgatójával.

Persze nagy kérdés, hogy innen merre vezethet még az út.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Vonyarcvashegy – Egyértelmű nem a györöki kőberakóra és a kikötőre is" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár