Koronavírus – A bizalomépítés és az együtt sírunk, együtt nevetünk hozzáállás segíthet

Balatoni alkonyat - Bőven akad tennivaló, hogy csökkenteni lehessen a várható veszteségeket - Fotó: Győrffy Árpád

Március 6-án délelőtt a balatoni régióban még nem találtak koronavírusos beteget, de a kór közvetett pusztító hatása már itt is érezhető. Az elmúlt hónapokban nagyon jól indult foglalások itt is lelassultak, néhol le is álltak, és a szolgáltatók a korábbinál több lemondást kapnak.

A helyzet “fokozódását” jól mutatja a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előzetes kárbecslésének változó eredménye. A járattörlések, útvonalkizárások, illetve az általános utasszámcsökkenés miatt február 20-án még 30 milliárd dollárra tették a várható kárt, március 5-én már 113 milliárdban határozták meg a vírusválság miatt várható veszteséget a légiközlekedésben.
Ugyanezt a trendet mutatják a “földi” adatok is.  A turizmus.com-on március 6-án megjelent információk szerint március 4-éig a fővárosban 50 százalékkal kevesebb külföldi foglalt március–április hónapra tavalyhoz képest, vidéken a foglalások 10 százalék alatti mértékben csökkentek. Napról napra nő a visszamondások száma is. A három tavaszi hónapra összesítve a foglalások 16,4 százalékát mondták le csütörtök reggelig a top 10 küldő országból.

A vírusválság az országok közötti forgalmat várhatóan jobban érinti majd, mint a belföldit. Erre számít a Global Data nemzetközi üzleti tanácsadó cég is. Egy szójátékkal élve szerintük a következő időszakban a vacation helyett a staycation lesz a nyerő. Tehát az a pihenés, amit otthon töltünk el. Azt mondják, hogy az ember jobban látja, hogy mi zajlik az országában, jobban ismeri az egészségügyi szolgáltatások helyzetét, minőségét, igénybevehetőségét, összességében nagyobb a bizalma közvetlen környezete iránt. Bármennyire is sovány vigasz, a balatoni turizmusnak ebben a helyzetben erőssége lehet az a gyengesége, amit a külföldi vendégkör jelentős részének elvesztése okozott az utóbbi időben.

Persze tenni kell azért is, hogy ezt az előnyt kihasználjuk. A turizmus működésének fontos eleme a foglalás rendszere, ami nem csak arra szolgál, hogy a szolgáltató előre bebiztosítsa magának a vendéget, a vendég pedig a helyet, hanem segít az optimális időbeli kihasználtság elérésében is. Azok egy része a feltételek pozitív változása után is kimaradhat a potenciális vendégek közül, akik a megszokott foglalási időben nem adják le előzetes igényüket.
A foglalások jelenlegi visszaesését nem csak a betegségtől való közvetlen félelem magyarázza, hanem az is, hogy egy esetleges késői visszamondás esetén elveszíthetjük a szállás és más szolgáltatások kialkudott díját.
A vonatkozó jogszabályok szerint a szolgáltatóknak kemény biztosítékai vannak arra, hogy a “pénzüknél maradjanak”, de akár még jobban is járjanak. Hisz a vendégnek akkor is fizetni kell, ha akár betegség, vagy akár attól való félelme miatt határidőn belül mondja le a megrendelt szolgáltatást.

Sok szálláshely ma is rugalmasan kezeli az ilyen eseteket. Ebben a rendkívülinek tekinthető helyzetben minden szolgáltatónak vállalni kellene, hogy ilyen lemondások esetén csak akkor, és csak annyi pénzre tart igényt, amennyi kár érte a vendég távolmaradása miatt. Ez az “együtt sírunk, együtt nevetünk” hozzáállás egy apró bizalomerősítő lépés lehetne azért, hogy a normál működés a lehető leginkább fennmaradjon.

Ilyen és hasonló bizalomerősítő lépéseket kellene tenni a technikai működésben, a higiéniai feltételek garantálásában is. Ezek kialakításához, kommunikálásához nagyon fontos lenne egy régiós egyeztető fórum mielőbbi felállítása. Nem a meglévő hivatalos gittegyletekre, vagy a régió nevében magukat fényező szűk csoportokra gondolok, hanem egy olyan testületre, amelyik a turizmusban érintett nagyobb vállalkozásokat és a kisebb vállalkozásokat, egyéni szereplőket képviselő szervezeteket ülteti egy asztalhoz az önkormányzatokat is bevonva.
Egy ilyen rendszeresen és nyilvánosan ülésező fórumon jobban átlátnák a valós helyzetet, pontosabban tisztázhatnák a problémákat. Akár közös kötelezettség vállalásokat is tehetnének, amelyeknek a valós eredmények mellett a bizalom erősítésében is jelentős szerepe lehetne.

Ha így állnának hozzá az ügyhöz, csökkentenék a közvetlen veszteségeket, és egy későbbi időszakra is eredményesebbé tehetnék a régió működését.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta az írásomat, segítsen azzal, hogy megosztja, ajánlja ismerőseinek is!

 

Iratkozzon fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár