Korán jött, de nagyon óvatosan érkezik a tavasz a Balatonhoz

A felállványozott szigligeti vár a györöki Becehegy oldalán nyíló mandulavirágokon át március 5-én - Fotó: Győrffy Árpád

Február 21-én adtam hírt arról, hogy mandulavirágok formájában megérkezett a tavasz a Balatonhoz. Március 5-én újra körülnéztem az északi part középvidékén és a talán leginkább mediterrán vonásokat mutató györöki részen. A bejárt vidék nagyobb részén kicsit úgy tűnt, a kikelet megállt az ajtóban, hogy bebocsátási engedélyt kapjon.

 

Első megállóm Alsó-Dörgicsén, a Boldogasszony -templom romjánál volt. A faluban és a Halom-hegyen is több virágzó fát láttam, de a java csak ezután jön – Fotó: Győrffy Árpád

 

A templom oldalából készítettem ezt a képet az Úttörőváros víztornyáról és a boglári, fonyódi hegyekről. Igaz, mandula nincs rajt, de talán így is szép – Fotó: Győrffy Árpád

 

Még mindig Dörgicse, egy présház a falutól délre lévő Becce-hegy oldalában (becce, mint kis kisborjú, 2 c-vel) – Fotó: Győrffy Árpád

 

Még várni kell a virágokra a Szent György-hegy oldalában is – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az út másik oldalán a beállványozott szigligeti vár északi oldala – Áprilisra ígérik a nyitást – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Becehegyi-kápolna Balatonederics és Balatongyörök között, Zala és Veszprém megy határán – Fotó: Győrffy Árpád

 

Présház mandulafákkal a Bece-hegy oldalában – Fotó: Győrffy Árpád

 

Egy érdekes oromzat mandulavirágokkal a Paphegyi út mellett – Fotó: Győrffy Árpád

 

Virágos kert a Becehegy oldalában – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Györök és Vonyarcvashegy közötti mandulasor – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Bél Mátyás-kilátó virágzó mandulafák alatt – Fotó: Győrffy Árpád

 

Zárásként még egy virágos Becehegyi kép a Badacsonnyal és az előtérben a szigligeti hegyekkel – Fotó: Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár