Balatongyörök – Palacsintafesztivál király és királynő választással – 2017.04.29.

Az Anyuszikák csapat több tucatnyi fajta palacsintájából is nehéz volt választani

Április utolsó szombatján rendezik meg 6. alkalommal a tavaszi Balaton talán legízesebb programját, a Balatongyöröki Palacsintafesztivált. A korai csábítással azt szeretnénk elérni, hogy ne csak résztvevőként, hanem palacsintát kínáló versenyzőként is minél többen jelentkezzenek.

 

A rendezvény egy igazán jó hangulatú közös piknik – vagy mondhatnánk majálisnak is -, ahol kellemes környezetben lehet játszani, beszélhetni, zenét hallgatni, műsorokat nézni iszogatni és persze palacsintát enni. A tavalyi emlékek szerint a közel százféle ízesítés között a legnagyobb választék az édesekből volt. Különféle házi lekvárral és azok keverékeivel, dióval, mákkal, kakaóval, csokival, mogyorókrémmel, pudinggal, vajas krémmel, túróval, mazsolával és rumos-meggyel töltötték meg sok más mellett a palacsintákat. A sós jellegű palacsintákból is bőséges volt a választék. Húsos, májas, sajtos, sonkás, medvehagymás, spenótos, káposztás, krumplis, tejfölös alkotta többek között a sort.

 

Egy kép a tavalyi hangulatról

A fesztivál tervezett programja

2017. április 29. szombat
13.00 – 14.00 Csapatok érkezése, regisztrálás

14.00 – 14.45 Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar koncertje

14.45-15.00    Palacsintafesztivál megnyitója – A vendégeket köszönti: Biró Róbert polgármester

15.00 – 17.00 Varázshangok Családi Játszóház – logikai, ügyességi, mozgásos és társasjátékok a család minden tagjának, kézműves műhely a Varázshangok az Egészségért Egyesület animátorainak közreműködésével

15.00 – 15.30 EMotion Táncstúdió

15.30 – 16.00 Palacsintás király és királynő választás – Palacsintasütő verseny a helyszínen élőben!

16.00 – 18.00 Happy Dixieland Band koncert

16.30 Eredményhirdetés

18.00 Programzárás

 

A programok ideje alatt folyamatos palacsintakóstoló a csapatoknál (jegyre) 

 

A Varázshangok Családi Játszóház visszatérő közreműködő a fesztiválon

 

A hévízi Happy Dixieland Band is koncertet ad – a fotó egy Keszthelyi fellépésen készült

Felhívás – VI. Palacsintafesztivál Balatongyörök (2017. április 29.)

Csapatok, civil szervezetek és magánszemélyek jelentkezését várjuk, bármilyen hozott vagy helyben készített sós, édes palacsintával a Jüngling Zoltán Közösségi Háznál (Balatongyörök, Kossuth u. 64.) megrendezésre kerülő palacsintafesztiválra.

Feltételek
– Az asztalokat, székeket, a szervezők biztosítják.
– Az asztalok dekorálásáról minden csapat önállóan gondoskodik. Ezt szintén pontozzuk és díjazzuk!
– A versenyző csapatok a hozott illetve a helyszínen sütött palacsintákat a helyszínre látogató közönségnek a szervezők által árusított Palacsintajegyre kiosztják.
– A helyszínen vásárolhatnak a látogatók Palacsintajegyeket, ezekkel fizetnek a csapatoknál, majd a nap végén a csapatok beválthatják a palacsintajegyeket a szervezőknél forintra. Az elszámolás módjával kapcsolatban részletes információt a muvhaz@balatongyorok.hu e-mail címen kérhet.
– A helyszínen a csapatok süthetnek is palacsintát, azonban ehhez eszközt és tűzhelyet nem tudunk biztosítani, azt mindenkinek saját magának kell hoznia.
– Amennyiben a helyszínen is sütnek palacsintát, kérjük, hogy biztonsági szelepes gázpalackot használjanak! Árammal működő főzőeszközök használata nem lehetséges!
– A helyszínen lehet nevezni a Palacsintás király és királynő választásra is. Saját palacsintasütővel, saját előre bekevert alapanyagból kell megadott számú palacsintát a helyszínen megsütni és megfordítani sütés közben (tűzhelyet biztosítunk, palacsintasütőt és elkészített alapanyagot is tudunk adni).

 

Tavaly Bíró Róbert polgármester (jobbról) is elindult a palacsintás király címért, de volt, aki gyorsabban forgatott nála…

 

A tavalyi király, Gazda Róbert, akit az idén bárki lelökhet a trónjáról

A zsűri: Az ételeket 3 tagú szakmai zsűri fogja elbírálni.
Külön díjazzuk a hagyományos – édes (pl. túrós, kakaós, lekváros, mákos, nutellás), a hagyományos – sós (pl. hortobágyi, sajtos-tejfölös), a kreatív – édes és a kreatív – sós palacsintákat, valamint az asztaldíszítést.

Nevezés: írásban (postai úton vagy e-mailben) az alábbi elérhetőségeken
Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár – Balatongyörök, Kossuth u. 29.   – E-mail: muvhaz@balatongyorok.hu

A palacsintafesztivál nevezési lapja ide kattintva tölthető le

Nevezési határidő: 2017. április 16. 

 

A Soós Titi csapatnál tavaly helyben sütötték…

 

… és ízesítették a palacsintákat

 

Nekik tetszett

(Győrffy Árpád fotói a 2016-os rendezvényen és más programon készültek)

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár