Hévíz – A legjobb európai úticél címért versenyeznek több fővárossal

A város vezetői szerint már az is rendkívüli megtiszteltetés és elismerés, hogy a húsz esélyes közé bekerülhettek - Hévíz és a gyógytó északnyugati irányból - Fotó: Győrffy Árpád

A hévíziek egy különleges versenyhez várják a segítségünket, közreműködésünket. A január 15. és február 5. között zajló internetes szavazáson húsz népszerű európai úticél közül kell kiválasztani a legjobbat. Természetesen annak örülnének igazán, ha Hévízre esne a választásunk. A biztatást egy nyereményjátékkal is kifejezik.

 

Az “European Best Destination” cím elnyerésére 2009 óta hirdetnek versenyt évente. A díjat több mint 300 turisztikai partnerrel illetve az Európai Bizottság által létrehozott EDEN hálózattal együttműködve alapították, hogy népszerűsítsék az európai turizmust és kultúrát. Minden évben a szakértők által kiválasztott 20 népszerű turisztikai célpont közül lehet internetes szavazással kiválasztani, hogy melyik település érdemli ki az adott évben a „legjobb úticél” címet. A tavaly lezajlott tizedik versenyen több mint félmillió szavazatot adtak le, aminek eredményeként Budapest nyerte el a címet.

Hévíz az idén egyedüli magyar településként kapott lehetőséget, hogy versenybe szálljon a 19 másik európai településsel. A csapat rendkívül színes, így akár még az is összejöhet, hogy Budapest után újra Magyarországra kerüljön a cím. A szavazásról kedden sajtótájékoztatót tartó Papp Gábor polgármester és Fejes Edina, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője legalábbis ebben bízik, illetve bennünk bízik, hogy így lesz.

 

Mint a bemutatkozásukból kiderül, a várost a gyógytóval ősi, egyedi és természetes jegyeket hordozó hatékony és elérhető úticélként ajánlják az érdeklődőknek – Fotó: Győrffy Árpád

Több más mellett olyan településeket kell legyőzni, mint Franciaországból Párizs, Colmar és Rochefort Oceán, Romániából Nagyszeben, Csehországból Prága, Horvátországból Fiume (Rijeka), Ausztriából Bécs, Olaszországból Róma.

 

Az egyik ellenfél Colmar lesz – Fotó: Győrffy Árpád

Szavazni a https://www.europeanbestdestinations.com/european-best-destinations-2020/ címen elérhető oldalon a képre kattintva lehet. Ott akár fel is iratkozhatunk egy hírlevélre. Ha ezt nem is tennénk meg, mindenképp regisztráljuk Hévíz saját versenyoldalán a https://www.heviz.hu/hu/landing/ebd2020 címen, mert ezzel részt vehetünk egy sorsoláson. Február 14-én két fő részére szóló hévízi félpanziós, wellness pihenést sorsolnak ki.

A városok versenyében leadott szavazatunkat a használt eszköz címe alapján rögzítik. Így ugyanarról a számítógépről, telefonról vagy más eszközről egyszerre csak egy szavazatot adhatunk le. A szavazáskor kapott üzenet szerint arra viszont van lehetőség, hogy hét nap múlva újra szavazzunk. Közben persze kereshetünk másik eszközt is, ha nagyon támogatni szeretnénk Hévízt. 🙂

A versenyről sajtótájékoztató lehetőséget adott arra is, hogy Papp Gábor külön is bemutassa a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. új ügyvezető igazgatóját, Fejes Edinát. A korábban vállalati marketinggel, kommunikációval foglalkozó szakember dolgozott az ABN AmroBank kommunikációs osztályvezetőjeként, a Citroen Magyarország marketingigazgatójaként és a MÁV Zrt. kommunikációs vezetőjeként is.

 

Papp Gábor és Fejes Edina a keddi sajtótájékoztatón a hévízi városházán – Fotó: Győrffy Árpád

Az új ügyvezető elmondta, hogy rövid távon azon az úton mennek tovább a munkával, amit elődje, Horváth Orsolya irányításával kialakítottak, Menet közben illetve hosszabb távon szeretné a korábbi munkájában megszerzett tapasztalatokat, szemléletet hasznosítani.

Papp Gábor elmondta, hogy a turisztikai szervezet eddigi vezetője, Horváth Orsolya a továbbiakban polgármesteri főtanácsadóként, afféle nem hivatalos külsős alpolgármesterként dolgozik. A turizmussal, a külkapcsolatokkal és a határon átnyúló pályázatokkal foglalkozik majd.

Visszatérve a versenyre, érdemes már ma leadni a(z első) szavazatot, mert akkor február 5-ig még háromszor újabb lehetőség nyílik rá. A cím: https://www.europeanbestdestinations.com/european-best-destinations-2020/

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár