Bringakör Bizonyítvány Kölesdi Anna (7 éves) részére
Igazolás a Balatoni Bringakör Keleti Félkörének letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Igazolás a Balatoni Bringakör Keleti Félkörének letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Hat balatoni csúszda felújítására összesen 396 millió forintot osztott szét a Magyar Turisztikai Ügynökség a december közepén meghirdetett 700 milliós pályázati keretből. A maximálisan adható 100 milliós támogatást egyedül a balatonfenyvesi önkormányzat kapta meg.
Hetente jelentkező játékunk első sorozatának harmadik részénél arra jutottunk, hogy nem várunk tovább, a jövő héten megtartjuk az első sorsolást az eddigi és a most következő rész legjobbjai között. Érdemes próbálkozni!
Közel húsz balatoni település polgármesterének aktuális intézkedéseiből emeltük ki a talán fontosabb részeket. A skála a település teljes vagy részleges lezárásától, az emberek önkorlátozásában bízó, inkább segítő, mint tiltó magatartásig terjed.
Szombattól további egy hétre fenntartja a kormány a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozásokat, és az önkormányzatok a hétvégére ismét jogot kapnak a húsvéti időszakéhoz hasonló korlátozások elrendelésére – jelentette be Gulyás Gergely csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Helyi lakosoktól kapott információk szerint hétfőn délelőtt ismét teljesen lezárták Badacsonytomajt az idegenek előtt. A bejáratoknál felállított ellenőrzőpontokon csak a helyi lakosokat és bejelentett tartózkodási hellyel rendelkező más ingatlantulajdonosokat engedik át.
Dr. Lengyel Róbert siófoki polgármester csütörtökön délben még értelmetlennek minősítette több balatoni kollégájának parkolókat, strandokat, parkokat lezáró döntését, aztán pénteken délután maga is meglépte ugyanezeket, sőt még egy lapáttal rá is tett a tiltásokra.
A Balatontipp.hu régiókalauz legfrissebb hírei,
Április elején egy hetente jelentkező játékot indítottunk balatoni szálláshelyek, önkormányzatok, vendéglátóhelyek, hajós vállalkozások és más szolgáltatók támogatásával. Az aktuális résszel a húsvéti ünnephez is kapcsolódunk.
Holnap, április 11-én, József Attila 115. születésnapján tartjuk a magyar költészet napját. Az ünnepi elmélyüléshez ajánlom egyik utolsó versét, amit a halála előtti hetekben Balatonszárszón írt 1937 novemberében.
Húsvét előtt több balatoni település polgármestere hozott korlátozó intézkedéseket, hogy elvegyék a máshol élők kedvét a tóhoz látogatástól, s ezzel megelőzzék a múlt hetihez hasonló tumultus kialakulását a parti területeken a hosszú hétvégén.
Most senki ne jöjjön Hévízre, kéri nyomatékosan Papp Gábor. A polgármester úgy véli, a helyi polgárok, vállalkozások eddig példaértékűen betartották a korlátozó intézkedéseket, és azt szeretnék, ha ez húsvétkor is így maradna.
A veszélyhelyzetre való tekintettel lezárjuk a keszthelyi Balaton-partot – jelentette be Nagy Bálint polgármester.
Hévíz polgármestere az érintett képviselők, bizottsági tagok támogatásával hozta meg döntését, hogy a tiszteletdíjakat a védekezési költségekre fordíthassák.
Nagyon keményen érinti a balatoni régió településeit Palkovics László innovációs és technológiai miniszter keddi bejelentése az idegenforgalmi adó év végéig való felfüggesztéséről.
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Miközben Ausztriában Kurz kancellár hétfői bejelentése szerint májusban a szállodák újranyitását tervezik, a magyar kormány adó felfüggesztő döntése alapján a turizmussal foglalkozó hazai önkormányzatok nem csak a tavaszt, a nyarat, az egész évet törölhetik a költségvetésük bevételi oldalán.
Az év első két hónapjában rendkívüli forgalommal indult a turizmus a kereskedelmi szálláshelyeken a Balatonnál és országosan is, derül ki a KSH ma reggeltől hozzáférhető adataiból. A meghatározó vendégkörből egyedül a kínaiaknál voltak már akkor vészjósló jelek.
Tihany felelősségteljes viselkedésre kéri a látogatókat! Az itt élők egészségének védelmében kérjük a túrázni vágyókat, hogy vegyék komolyan a járvány elleni védekezést, és sétáljanak lakóhelyükön, annak környékén.- szólít fel a Tósoki Imre polgármester által hétfőn kiadott közlemény.
A Balatontipp.hu régiókalauz legfrissebb hírei,
Egy hetente jelentkező játékot indítunk balatoni szálláshelyek, strandok, vendéglátóhelyek, hajós vállalkozások és más szolgáltatók támogatásával. A feladat minden alkalommal csak annyi, hogy a lehetőségből választva meg kell adni, hogy az épp bemutatott tíz kép hol készült, vagy mit ábrázol.
A Balatontipp szálláshelyek, vendéglátóhelyek, hajós vállalkozások és más szolgáltatók támogatásával pályázatot hirdet balatoni emlékek, élmények feldolgozásáram bemutatására.
A paloznaki önkormányzat a 2016 óta működő offline üzenőt is beveti a koronavírus járvánnyal kapcsolatos kommunikációban, hogy a falu állandó lakosait és az üdülőtulajdonosokat otthonmaradásra bírja.
Papp Gábor, Hévíz polgármestere csütörtökön rendkívüli sajtótájékoztatón mutatta be, mit is jelent a járvány miatti vészhelyzet egy, a turizmusra építő településnek, önkormányzatnak, és hogyan próbálják a jövőre is gondolva kezelni a válságot.
Egy a napokban közzétett lista szerint Tihanyba, Füredre, Földvárra, Aligára, Kenesére jut azokból a milliárdokból, amiket a Magyar Turisztikai Ügynökség a “Balatoni e-kikötő fejlesztés” című pályázaton kiosztott. Volt, aki néhány tízezer híján kerek egymilliárdot kapott a magyarok adóiból.
Akár ötszázmillió forint támogatásra is pályázhatnak a hazai ötcsillagos szállodák egy április 1-én este nyilvánosságra hozott pályázati kiírás szerint. A támogatás rendkívül nagylelkű, mivel akár projekt nettó költségének 70 százalékát is kiválthatja.
Április elsején elindult és október végéig üzemel a viharjelzőrendszer a Balatonon, a Velencei-, a Fertő- és a Tisza-tavon – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden az MTI-t.
A Balatontipp.hu régiókalauz legfrissebb hírei,
Sokak kényszerű távolléte alatt ezen a héten keszthelyi képekkel szeretnénk felidézni a tavaszi Balaton szépségét, hogy emlékezzünk rá a legközelebbi viszontlátásig.
Március utolsó hetére a hazai szállodák 95 százaléka átmeneti üzemszünetet rendelt el, mivel napról napra emelkedik a visszamondások és ezzel párhuzamosan csökken a foglalások száma – tájékoztatta a Magyar Turisztikai ügynökség az MTI-t.
Március 30. és április 1. között lesz az idei első biológiai légi szúnyoggyérítés közel 2200 hektárnyi területen – közölte Lombár Gábor, a balatoni szúnyogirtás koordinálásban részt vevő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke az MTI-vel csütörtökön.
Eredetileg csak azt próbáltuk kideríteni, hogy a tavaszi vírusturizmus okoz-e vízellátási gondokat a Balatonnál. Bár erre a megnyugtató nem a válasz, de annál nyugtalanítóbb eredményre jutottuk, amikor a kérdés kapcsán megnéztük a szállodai forgalom lehetséges csökkenését.
A Balatontipp.hu régiókalauz legfrissebb hírei,
Tavasszal általában teljesen kitisztul a Balaton vize, szélcsendes időben akár több méterre is lelátni. Nem így van a Tihany körüli zátonyépítéssel, ahol félmilliárdos költséggel, benne ötven százalékos uniós támogatással 10 ezer köbméter követ temetnek a Balatonba, hogy új ívóhelyeket létesítsenek egyes halfajoknak.
Más kulturális intézményekhez hasonlóan, egy héttel ezelőtt határozatlan időre bezárták a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum kiállításait is. Az intézmény dolgozói azt ígérik, hogy az érdeklődők a kényszerű zárva tartás idején sem maradnak élmény nélkül.
A balatoni települések vezetői a helyi adottságok, lehetőségek szerint sok eltérő döntést hoztak a helyzet kezelésére a vírusjárvány miatt az országosan elrendelt intézkedéseken túl.
A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület a levélben küldött tájékoztató anyagokkal, felhívásokkal és a Badacsony Régió közös oldalán indított külön fejezettel próbál segíteni tagjainak a koronavírus járvánnyal kapcsolatos gondok könnyebb elviselésében.
Február végén írtuk meg, hogy Siófok, Balatonalmádi és Balatonfűzfő kivételével az összes stranddal rendelkező Balaton-parti település kap az ötmilliárdos strandfejlesztési csomagból. Most azonban kiderült, hogy Almádi és Fűzfő sem marad ki az osztásból.
A balatoni régióban élők különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek a koronavírus járvány esetleges bedurvulása esetén, mert az egyébként is korlátozott kapacitású egészségügyi és más humán szolgáltatásokkal a valódi állandó lakosok mellett másokat is ki kell szolgálni.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!