Badacsony – Tanácsadó levéllel és célzott internetes oldalakkal a turizmusért

A honlap "koronavírusos" fejezetének nyitó oldala

A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület a levélben küldött tájékoztató anyagokkal, felhívásokkal és a Badacsony Régió közös oldalán indított külön fejezettel próbál segíteni tagjainak a koronavírus járvánnyal kapcsolatos gondok könnyebb elviselésében.

 

A levélben többek mellett olyan gazdálkodási, cégirányítási, kommunikációs javaslatokat adnak, amelyek ilyen helyzetben is segíthetnek. Tartsuk árainkat, és szolgáltatásaink színvonalát! Sőt, próbáljuk meg még jobb minőségben és nagyobb odafigyeléssel végezni munkánkat! Az árcsökkentéstől nem gyógyult meg még egyetlen egy korona vírusos beteg sem, és jelen helyzetben ez lenne a legrosszabb, amit tehetünk – írják például.

A honlap új fejezetében – menüpontjábanhasznos információkat gyűjtöttek a koronavírussal kapcsolatban. Külön oldalt készítettek azokról a borászatokról is ahonnan biztonságosan elvitelre/online bort lehet vásárolni ebben a helyzetben is. Ugyancsak összegyűjtötték azokat a vendéglátóhelyeket is ahonnan kérhető házhoz szállítás, illetve elvitelre lehet rendelni.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár