Paloznak – Offline üzenővel is lassítanák a járvány terjedését

Átmenetileg korlátozták az offline üzenő szabad használatát, mert azon is vírussal kapcsolatos kommunikáció zajlik

A paloznaki önkormányzat a 2016 óta működő offline üzenőt is beveti a koronavírus járvánnyal kapcsolatos kommunikációban, hogy a falu állandó lakosait és az üdülőtulajdonosokat otthonmaradásra bírja.

 

Négy éve Boda Balázs festőművész javaslatára helyezték üzembe az ókori technikára épülő médiumot a Szent József-ház egyik használaton kívüli ajtónyílásában. Azóta bárki kedve szerint üzenhetett bárkinek vele a mintegy ötszáz, betűt és szóközt ábrázoló dugó újrarendezésével. Egészen eddig.
Mint Czeglédy Ákos polgármestertől megtudtuk, a veszélyhelyzetben az offline üzenőfallal is csak a legfontosabb üzeneteket – Maradj Otthon! Moss kezet! Tarts három lépés távolságot! – szeretnék eljuttatni mindenkihez. A többi betűt illetve szóközt ezért elzárták.  A polgármester ígéri, hogy a szólásszabadság ilyen korlátozása csak a veszélyhelyzet végéig marad fenn.

 

Paloznak madártávlatból – Fotó: Győrffy Árpád

Czeglédy Ákos elmondta azt is, hogy az állandó lakosok mellett sok nyaralótulajdonos is Paloznakon tölti a kijárási korlátozás időszakát. Az önkormányzat próbál nekik is segíteni, hogy minél könnyebben vészeljék át ezt a helyzetet. Mivel a hegyoldalban lévő ingatlanokat cím alapján nem mindig egyszerű megtalálni, azt javasolták nekik, hogy internetes vásárlás esetén az önkormányzati hivatalt jelöljék meg szállítási címként. Azt a futárok könnyen megtalálják, s valódi címzettek pedig ott már könnyen átvehetik a megrendelt dolgokat.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár