Hévíz – Már május végére 350 milliós kiesés várható, de tartják az egyensúlyt

Az ingyenesen használható nagyparkoló pontosan mutatja, mit okozott a koronavírus már eddig a gyógyturizmusból élő Hévíznek - Fotó: Győrffy Árpád

Papp Gábor, Hévíz polgármestere csütörtökön rendkívüli sajtótájékoztatón mutatta be, mit is jelent a járvány miatti vészhelyzet egy, a turizmusra építő településnek, önkormányzatnak, és hogyan próbálják a jövőre is gondolva kezelni a válságot.

 

Papp Gábor részletesen beszélt az eddigi hatásokról, azok tovagyűrűző következményeiről, a meghozott és tervezett intézkedésekről, illetve azokról a korlátokról, amik az önkormányzat döntései előtt állnak. Ha valaki nem is olvasná végig a szokatlanul hosszú beszámolót, talán talál benne olyan részeket, ami az ő helyzetében is érdekes lehet.

A mai sajtótájékoztató főcímének azt adhatnánk, hogy minden mindennel összefügg, amikor a jelenlegi helyzet arról gondolkodunk, hogyan tudjuk, illetve tudják segíteni a turizmus talpra állítását. Hiszen Hévízen elsősorban a turizmusról és az ahhoz kapcsolódó kiszolgálókról beszélünk – mondta bevezetőjében.

 

Papp Gábor a járványhoz kapcsolódó eszközök társaságában beszélt az eddig megetett lépésekről, tervekről és a cselekvést meghatározó elvekről – Fotó: Győrffy Árpád

Gyakorlatilag mindenki kapcsolódik mindenkihez, miközben mindenkinek megvan a maga fontos szerepe a turizmus működésében a szobakiadóktól a fodrászokig, az utazási irodákon át a hotelekig, a helyi önkormányzattól az állami szervekig. Egy csapatjátékként gondolunk erre az egészre, de olyan csapatjátékként, amely jelen pillanatban egy szűk pályán mozog, kényes egyensúlyi szabályok alapján zajlik. Ezeket a szabályokat nekünk kell megtalálni.
Egy ilyen veszélyhelyzetben, amit az elmúlt évtizedekben nem nagyon éltünk meg, mindenki új megoldásokon, új kitörési pontokon gondolkodik, ami természetesen felboríthatja a korábban megszokott működési formákat. Az új “játékszabályok” kialakításakor azonban nem elég, ha a résztvevők csak a saját közvetlen környezetüket vizsgálják – bármilyen részvevőről is beszélünk, akár az önkormányzatról, akár bármelyik imént felsorolt személyről vagy vállalkozásról -, az egészben kell mindenkinek gondolkodni.

 

Az újságírók megfelelő “védőtávolságra” helyezkedtek el egymástól és a polgármestertől is – Fotó: Győrffy Árpád

Mit tehet egy önkormányzat a turizmus talpra állítása érdekében? Elsődleges minden esetben a személyek védelme. Hiszen az újraindulás lehetetlen volna a munkaerőpiac megvédése nélkül. Ezt szorosan követi a turizmus infrastruktúrája és annak a további fejlesztése. Vagyis folytatnunk kell azokat a fejlesztéseket, amiket meg kezdtünk, vagy meg szeretnénk kezdeni. Azt látjuk, hogy a magyar kormány, a Magyar Turisztikai Ügynökség és minden szerv ebben együttműködik, haladékokat, halasztásokat és egyéb kedvezményeket tesz az ügyben.

A szobakiadók minőségfejlesztési pályázatát továbbra is természetesen fenntartjuk. A pályázat zajlik, ki fogjuk fizetni, szeretnénk, ha a szobakiadók ezeket a fejlesztéseket ezen időszakban, amikor ráadásul vendég sincs, meg tudják kényelmesebben csinálni.

Ezek olyan intézkedések, amelyek valamilyen szinten a kiadásokat növelik mindenki számára. Hiszen a szobakiadós pályázat, vagy amúgy az emberek védelme, mind pénzbe kerül. De azért van, hogy a veszélyhelyzet elmúlását követően összehangolt városi marketing tevékenységet tudjunk indítani a helyi szereplők piacra jutásának segítése érdekében. Amit még majd tudunk spórolni, azt ide kell koncentrálnunk. Hiszen ahogy meg hirdettük, Hévíz megvár, és azonnal kell reagálunk erre a piacra, és ezekre a lehetőségekre. Tehát előre kell gondolkodnunk.

 

Valahol a Széchenyi utcában – Most jobban jut idő a ház csinosítására, felújítására is – Fotó: Győrffy Árpád

Fontos kérdés, hogy a gazdasági szereplőket közvetlenül hogyan tudjuk segíteni az életben maradás, a munkahely megtartás és a talpra állás érdekében. Ebben nagyon fontos állami intézkedések történtek, de ezek sem tudnak teljesen átfogóan mindenkire érvényben lenni. Habár még várhatóak döntések. Ennek érdekében mi is például a szobakiadókkal kapcsolatosan egy lobbilevelet fogalmaztunk meg, hogy őket hogyan lehetne támogatni vagy elengedni vagy halasztani a különböző befizetési kötelezettségeiket. Ez a lobbilevél megszületett, és a napokban el is fogjuk küldeni Hévíz városa nevében, mint javaslatot, mint ötletet, mint tapasztalatot.

Ahhoz, hogy ilyen helyzetben a megnövekedett kiadásokat fedezni tudja az önkormányzat, minden tartalékunkat mozgósítani kell, hiszen drasztikusan visszaestek és vissza fognak esni a bevételek. A bevételek további csökkentése veszélyeztetni az emberek védelmét, és a fejlesztések megvalósítását, ami pedig ellehetetlenítené a turizmus gépezetének újbóli gyors és hatékony beindítását a vészhelyzet elvonulásával. Ennek hatásait a gazdaság szereplői a saját bőrükön éreznék meg. Azt kell látnunk, hogy egy városi arculatot kell eladnunk, és nem egy vállalkozás, hanem a város fogja megtölteni a várost és a vállalkozókat vendéggel.

Több helyen elhangzott belföldi és nemzetközi sajtóban is, hogy mennyire fegyelmezetten tartja be a város a feladatokat, és gyakorlatilag egy szellemváros váltunk. Igen, ez egy fontos intézkedés, és így zéró toleranciával fordulunk az emberek felé, mert azt gondoljuk hogy az embereknek azt is látni kell, hogy ez a város nem csak akkor tud jól működni, amikor nagyon sok vendég van és nagyon jól mennek a dolgaink, hanem akkor is jól működik, amikor baj van. Megvédjük egymást, megvédjük a vendégeinket. Ez, azt gondolom, segítheti a turizmus új és gyors beindítását, hogy egy olyan városról, olyan szolgáltatókról tudnak a városon belül beszélni, amely mindenféle helyzetben, jó helyzetben és veszélyhelyzetben is megfelelően viselkedik, cselekszik.

 

A máskor rendkívül forgalmas korzó egy teremtett lelket sem látni a tavaszi napsütésben – Fotó: Győrffy Árpád

Olyan támogatási rendszerek kidolgozásán, felállításán gondolkodunk, amelyek nem húzzák le a várost egy negatív gazdasági spirálba. Az eddig elmondottakat, ha összerakjuk, akkor minden összefügg mindennel. Ezeket figyelembe kell venni, és előre kell gondolkodni, nem szabad ad hoc jellegű intézkedéseket hozni. Jó példa ezzel kapcsolatban a piaccal kapcsolatos intézkedésünk. Akkor, amikor itt voltak a turisták, be kellett a zárnunk a piacot, mert egy gócpontot alakítottunk volna ki. Most nincsenek itt a turisták, ezért szombaton kinyitjuk a piacot, mert most már van értelme.

 

A március 17-én bezárt piacot április 4-én újra megnyitják a nagyparkoló felőli bejáraton át. Szombat és keddi napokon lesz nyitva. 10-12 óráig csak 65 éven felüliek, 12-14 óráig csak 65 év alattiak látogathatják. A kesztyű és lehetőség szerint szájmaszk elvárás a vásárlóknál is – Fotó: Győrffy Árpád

Tény az is, hogy minél tovább csökkennek a bevételek, annál kevesebb lesz a visszafordítható pénz a turizmus talpra állítása érdekében. Ugyanakkor az azonnali segítségnyújtás semmiképpen nem hanyagolható el a városban lakó és dolgozó kisvállalkozók számára. A kiadások és a bevételek közötti egyensúly megtalálása körültekintő gondolkodást, folyamatos egyeztetést és újratervezést igényel – nemcsak az önkormányzattól, hanem minden egyes vállalkozás részéről. Ezt szeretnénk megértetni, és ezt szeretnénk elmagyarázni minden érintettnek.

A segítségnyújtásnál figyelemmel kell lenni a jogszabályi lehetőségekre is. Az önkormányzat adó megállapítási joga például arra terjed ki, hogy a törvényben meghatározott mentességeket, kedvezményeket további mentességekkel, kedvezményekkel kibővítheti. A helyi iparűzési adó esetén például egy adómérték alkalmazható. Tehát például a szállodák turisztikai, kereskedelmi adó mértéke nem térhet el másokétól, mindenkinél egységesen 2%. Vagy mindenkinél csökkentésre kerül, vagy senkinél se. Ez egy lehetőség. A pénzügyi körforgás és a minden mindennel összefügg elv alapján mérlegelni kell pontosan, hogy meg tudjuk-e hozni ezt a lépést, tudunk-e adott esetben ebben kedvezményt adni. Ebben még az önkormányzat számolásokat folytat. Látnunk kell azt is, hogy az iparűzési adó befizetése nem kis mértékben csökkenni fog ezáltal. A bevétel csökkenése miatt meg kell találnunk az egyensúlyokat.
Ha a 2019-es évet veszem mintaként, az önkormányzat adószámláira 2019. december 31-éig ténylegesen 1 milliárd 417 millió 500000 Ft folyt be saját bevételeként. Ebből a működési bevételek 54%-át a közhatalmi bevételek biztosították. Ezen belül a helyi adó 98%ot, ebben építményadó, idegenforgalmi adó, iparűzési adó volt. Az átengedett központi adók 1 %-ot (gépjárműadó); bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek 0,1 %-ot tesznek ki.

 

Több kisebb-nagyobb szálláshely építés zajlik most is a városban – Fotó: Győrffy Árpád

Idegenforgalmi adóról és ennek az állami támogatásáról a jelen pillanatban gyakorlatilag nem beszélhetünk. Azt is tudni kell, hogy az állami támogatás hiánya nem most fog jelentkezni, hanem két év múlva. Hiszen ez egy visszamenőleges fizetéssel történik. Ezért itt is előre kell gondolkodnunk, hogy két év múlva az idei év támogatását fogjuk megkapni az államtól, és közelíteni fog a nullához, legalábbis százmilliós nagyságrendek esnek ki.
A gépjárműadó nem minősül helyiadónak, ezért ebben az adó fajtában helyi testület szabályozási jogkörrel nem rendelkezik.
Az önkormányzat száz százalékos adókedvezményt biztosított már eddig is azon lakás és lakáshoz tartozó, szabályszerűen használt építmények tulajdonosainak, akik Hévízen voltak bejelentkezve. Ezen nekünk változtatunk nem kell, mert eddig is így volt.

 

Hetek óta zárva a Tófürdő is – Fotó: Győrffy Árpád

Jogi személyek és egyéb szervezetek esetében a jogszabály kizárólag a szankciók, tehát bírság pótlék mérséklésére és esetleges elengedésére nyújt lehetőséget. Vagyis a helyi adókból nem tudunk kedvezményt adni a vállalkozásoknak, mert a törvény megköti a kezünket. A központi törvénykezés csak fizetési haladékot vagy részletfizetést enged. De ez is mérlegelés útján és kérelem alapján történik. A kérelmet ezzel kapcsolatosan be kell nyújtani az önkormányzathoz. Az önkormányzat azonnal a leggyorsabban intézi ezeket az ügyeket.

Mik azok a konkrét intézkedések, amiket már meg tudtunk hozni, és megtörténtek városban? A parkolást teljesen ingyenesé tettük, illetve folytattuk az ingyenességet. Az önkormányzati képviselő-testület az országban először tette teljesen ingyenessé a parkolást mindenki számára. A megváltott bérletek, vagy meg fognak hosszabbodni, vagy árukat időarányosan visszafizetjük – de nagyon kis számú bérletről van szó. Azt is tudni kell, hogy most fejlesztünk ki egy vadonatúj parkolási rendszer, amit nem állítunk le. Ennek még kedvez is ez az új helyzet, hiszen a nyár végéig fog felállni. Azt gondolom, hogy a parkolás nem fizetésének megengedése egy fontos intézkedés volt tőlünk. Ráadásul a parkoló irodában dolgozó kollégákat át is tudjuk csoportosítani adott esetben más helyekre dolgozni.
A helyi adók kapcsán nem hajtunk végre, fizetési halasztást, részletfizetést biztosítunk. A nem hajtunk végre azt jelenti, hogy nincs letiltás és nincs inkasszó se. Április elsejétől az önkormányzat nem szed be senkitől a város közterületén használati díjakat. Az érintettek megfelelő szerződések alapján használhatják a közterületet, de nem kell közterületi díjat fizetni. Ez a terveink szerint akár a veszélyhelyzet elmúlása után is lehetséges. Amikor a képviselő-testület már össze tud ülni, lehetséges, hogy erre az évre teljesen meg fogjuk hozni ezt a döntést a veszélyhelyzet elmúlása utánra is.
Reméljük minél előbb elmúlik a veszélyhelyzet és már nyáron, nyár végén, kora ősszel újból indulhatnak a rendezvényeink, indulhatnak a vendéglátóhelyek, és vélhetően akkor sem fogunk díjat szedni senkitől, de a szabályokat be kell tartani. Ez nagyságrendileg 2018 évben 20 milliós tétel volt az önkormányzatnak bevételeként, ez most ismét kiadásként jelentkezik.
Az önkormányzatnak van egy-két kisebb üzlete, illetve három-négy-öt nagyon régóta használt szolgálati lakása. Ezeknél egységesen 50%-os engedményt adunk a veszélyhelyzet ideje alatt a bérleti díjból. Amikor elmúlt a veszélyhelyzet, akkor adott esetben döntünk arról, hogy még tovább fenntartjuk-e ezt a lehetőséget is.

 

Április 1-e óta nem szednek közterület-használati díjakat. Itt most legfeljebb csak a haza bölcsétől lehetne, de a díjmentesség várhatóan az év végéig megmarad – Fotó: Győrffy Árpád

A veszélyhelyzet elmúltával megindulunk a fesztiváljainkkal, a kipakolásokkal, rendezvényekkel. Már most számoljuk, hogy a kipakolók bérleti díjánál az eddig befizetettekhez viszonyítva nagy mértékű csökkentést, akár ötven százalékot fogunk végrehajtani, hogy mérsékeljük a kiesésüket. De ezt még meg fogjuk állapítani pontosan. Hiszen ki kell számolni, mert a 2020. évi programtervben csak ebből 35 millió Ft bevétellel számoltak a művelődési intézmények. De szinte biztos, hogy kedvezményeket fogunk adni, a mértékét még el fogjuk dönteni.
Ötven százalékos kedvezmény fogunk adni a piaci árusoknak is a kitelepülési díjból, ameddig a piac nyitva lesz, és vélhetően azután is. Itt nem beszélhetünk olyan nagyon nagy összegekről.

Számos kiadást eszközölt eddig is az önkormányzat. Közel 30 millió forint értékben rendeltünk maszkokat, fertőtlenítőszereket, amit ki fogunk osztani a lakosság között. Természetesen az intézményeink jelenleg is el vannak látva mindennel, ami szükséges a veszélyhelyzetben.  Azt látom, hogy a rendeléseink a jövő héten megérkeznek. Ebben nem egyszerű orvosi szájmaszkok, hanem fertőtleníthető, többször felhasználható, az egyik legerősebb védelmet nyújtó FFP2-es szájmaszkok vannak. Több ezer darabot rendeltünk. Meg fogjuk oldani, hogy eljusson mindenkihez, illetve hogy az emberek elvihessék. Amint megérkezte, valószínűleg három pontot fogunk kijelölni nyílt területen, ahol megadott időpontokban, egy vagy két nap alatt szeretnék az egészet kiosztani. Ahogy mondtam, körülbelül 30 millió forintot költött erre az önkormányzat. Az előleget már be kellett fizetni. Mivel külföldről kell behozni, nehéz megjósolni azt, hogy mikor érkezik meg, de a visszajelzések alapján napokon belül már a kezünkben lesznek.

 

Április 2-án a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház a járványügyi kockázatok minimálisra csökkentése érdekében lezárta a dr. Schulhof Vilmos sétányt, és április 3-ától megtiltotta a gyalogosok átmenő forgalmát – Fotó: Győrffy Árpád

Természetesen az önkormányzatnál egyre fokozottabban és nagyobban történik az étkeztetés, gyermekétkeztetés, szociális étkeztetés. Az önkormányzat konyhája megfelelő védőeszközökkel van felszerelve. Folytatódik és egyre több a házhozszállítási is, és segítjük azokat az embereket, akik nem tudnak eljönni ezért az étkeztetésért. Ebben benne vannak azok is, akik önkéntes karanténba vonultak. Közülük nagyon sokan külföldön dolgoztak. Olyan helyről jöttek haza, hogy emiatt önkéntes karanténba akartak vonulni. Van akinek még lakást is biztosítottunk ehhez, mert nem volt neki megfelelő. Ezek komoly kiadások és komoly terhek. Főleg az étel kiszállításáról van szó. Jelenleg a szociális intézményünk még bírja ezt a feladatot, de fel vagyunk készülve az átcsoportosításokra is. A parkolóiroda megfelelő autókkal rendelkezik, a sportolóink is bejelentkeztek, hogy ők is részt vesznek benne, a hivatal munkatársai is gondolkoznak. Tehát amennyiben szükséges, tovább tudjuk vinni ezt a dolgot.

Egyre nőnek a segélyek. Ennek a felső határát, a jogosultságokat az önkormányzat felemelte, illetve a polgármester fel lett hatalmazva ennek a döntésnek az azonnali meghozatalára. Gyakorlatilag a benyújtott kérelmet 24 óra alatt bírálja el az önkormányzat. Azonnal felvesszük a kapcsolatot az illetővel. Azonnal bekérünk minden papírt, és gyakorlatilag a pénzügyi segítség két napon belül már ott van. Itt is nagyon körültekintően járunk el, megvizsgáljuk a családi állapotot, a körülményeket és mindenféle dolgot, de nem találtunk ebben eddig problémát.

 

Kihalt a Hévízi-tó kifolyójának környéke is – Fotó: Győrffy Árpád

A város pénzügyi kiadásokkal járó marketingjét, mind a külföldit, mind a belföldit már körülbelül egy hónappal ezelőtt leállítottuk a turisztikai Nonprofit Kft. határozatában. Ez spórolás, de természetesen ezt is majd vissza kell forgatni az újraindításnál.

Segítséget tudtunk nyújtani a keszthelyi mentőállomásnak. Egy nagy teljesítményű mosógépet illetve egy nagy teljesítményű szárítógépet vásárolt Hévíz önkormányzata nekik. Már be is van üzemelve, használják is. Gyakorlatilag a munkaruhájukat tudják kimosni vele a front első sorában lévő mentős kollégák. A kórházi dolgozóknak most rendeljük meg a támogatást. Ebben vélhetően a keszthelyi, a zalaegerszegi kórház, gyógyfürdőkórház és a keszthelyi mentőállomás érintett. Nekik gyorsan fogyasztható, tápláló ételeket illetve italokat vásárolunk kis kiszerelésben. Már az intézményvezetőkkel egyeztettünk, hogy mire van leginkább szükségük.

 

A Festetics Fürdőház előtt is készen van az új sétány, a munkások már az utolsó szakaszon dolgoznak a tó délkeleti sarkánál – Fotó: Győrffy Árpád

Közel négyszáz ember dolgozik az önkormányzat intézményeiben. Átszervezések, átcsoportosítások természetesen vannak és lesznek is. Amennyiben szükségessé válik, végig fogjuk gondolni, hogy az alapbéren kívüli másfajta juttatások időszakos leállítását, visszavonását. De ez még nem történt meg egyetlen egy dolgozónál sem, és egyetlen dolgozó sem lett elbocsátva. Még egyszer hangsúlyozom, ez is csak egy lehetőség, hiszen a lehetőséget, ahogy mondtam előre gondolkodva keresnünk kell, de vélhetően erre nem lesz szükségünk. Mindenkinek tudunk munkát adni, legfeljebb nem abban a pozícióban, ahol éppen tevékenykedik. Egy mozisnak például jelen pillanatban nem biztos, hogy a moziban van dolga, de mondjuk ételkiszállítást lehet vele végeztetni.

Külsős partnereinkkel, cégekkel, magánszemélyekkel, akikkel szerződéseink vannak projektekkel és ügyekkel kapcsolatunk korrekt. Ahol a kialakult helyzet miatt nem folyik olyan mértékű munkavégzés, mint korábban, ott már elkezdődtek az egyeztetések, hogy új szerződéseket írunk, felfüggesztjük a szerződéseket, és csökkentjük az oda járó pénzeket, vagy az eddigi szerződésben szereplő összegeket. Ebben minden partnerünk partnerként áll természetesen hozzá. Minden kis forintért azt gondolom, le kell hajolni.

A repterünknél 20 százalékos fizetéscsökkentés és cafeteria elvonás volt, egyeztetve az alkalmazottakkal. A reptér működik, áruszállításra bármikor igénybe vehető, hiszen a magyar kormány is alapvetően használhatja, ehhez készenlétben állunk. Személyszállítás ilyen módon nem történik, ezért történtek meg ezek csökkentések, de elbocsátva senki nem lett.
A norvég pilóta iskola projektje is folyamatában van. A norvég fél jelezte, hogy a szándéka továbbra is fennáll az iskola indításával kapcsolatban, legfeljebb tolódik a jelenlegi világjárvány kapcsán a történet.

 

A tündérrózsa talán az egyedüli, amire nincs hatással a járványveszély miatt kialakult helyzet – Fotó: Győrffy Árpád

Ahogy többször utaltam rá, a fentiek mind érintik az önkormányzat pénzügyi helyzetét. Hévíz város 2020 évi költségvetésről elfogadott önkormányzati rendelet szerint az önkormányzat és intézményeinek pénzügyi mérleg főösszege 6 milliárd 221 millió forint, ebből Hévíz Város Önkormányzat része 3 milliárd 233 millió forintot tesz ki. A 2020 évi várható állami támogatás 884.324.655 Ft. A 2019-es tények alapján az iparűzési adót 450 millió, az idegenforgalmi adót 600 millió forinttal terveztük.
2020 márciusáig elértük az előző évi teljesítési értékeket, azonban a vészhelyzetet követően a bevételek felülvizsgálata szükséges. Ezt folyamatosan csináljuk.
A parkolási, közterületi, idegenforgalmi adó, iparűzési adó bevételkiesés, valamint a védekezés miatti kiadásnövekedés becsült száma alapján május végéig 350 millió forint kiesés várható. Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy a kötelezettség nélküli szabad tartalék becsült összege jelen pillanatban 850 millió forint. Ezért továbbra is próbáljuk tartani azt az egyensúlyt, amiről a bevezetőben beszéltem.

Meg szeretném köszönni minden egyes kollégámnak, minden egyes hévízinek azt a fegyelmezett, pontos rendbe tartó magatartást, amivel éljük a mindennapjainkat, és kérem őket hogy ezt így folytassuk tovább. Hiszen így fogunk tudni túl lenni, így fogunk tudni nagyon gyorsan talpra állni, így tudjuk pótolni a veszteségeinket, és a jelenlegi, komfortzónán kívüli mindennapjainkat visszahozni abba helyzetbe, amiben Hévíz városa a veszélyhelyzetet megelőzően működött – hangsúlyozta Papp Gábor.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár