Zamárdi Bácskai utcai szabadstrand

A város 10 km-es partszakaszán több, ingyenesen használható, kisebb-nagyobb szabadstrand található. A leghosszabb közöttük a település központjának nyugati széle előtt húzódó Bácskai utcai szabadstrand, ami nevét is a keleti szélét jelentő utcáról kapta. Az utóbbi években Központi strand néven együtt szerepel a nálunk Kiss Ernő utcai strandként bemutatott folytatásával.

 

A strand szárazföldi részét gyakorlatilag a parti sétány és víz között húzódó, gondozott, füves,  20-30 méter széles sáv jelenti. A gyöngykavicsos parti sétány mellett öltözőkabinokat, szemeteseket helyeztek el, a parton több helyen a kövekből épített, betonozott parton több helyen lépcsők segítik a vízbe jutást. A szép környezetben szinte már hab a tortán a gyönyörű Tihanyra néző panoráma, amelyik minden zamárdi strandnak fontos része. A sétányon csak gyalogosan és kerékpárral lehet közlekedni. Mivel fürdésre kijelölt hely, kutyát vagy más állatot sem szabad arra sétáltatni. A 2011-es szezon óta a sétány víz felőli széle és a víz közötti sávon a dohányzást is teljesen megtiltották.
A strand keleti végén, a vitorláskikötő szomszédságában vízibiciklit lehet kölcsönözni, több büfé, egy nagyobb WC-blokk is működik a strand középső részén. Itt található egy kisebb játszótér is a gyerekeknek.
Június végétől augusztus végéig a strandolók biztonságát Bácskai utcai központtal ingyenes orvosi ügyelet és vízimentő-szolgálat felügyeli.

A Bácskai utca környékén a főszezonban rendszeresen játszóházat és más programokat szerveznek. A strand Kecskeméti utca és Harcsa utca közötti szakasza a helyszíne minden évben július elején a Balaton Sound fesztiválnak. A Bácskai utcai strandon rendezik augusztus első felében a Balatoni Játsszadalom programjait,  augusztus végén a Dél-balatoni amatőr kettesfogathajtó versenyt, augusztus 20-án itt tartják a tűzijátékot, júliusban és augusztusban minden kedden, pénteken és szombaton ugyanitt utcabált is rendeznek.

A strand nyitva tartása:   folyamatosan

Belépődíj: a strand ingyenesen használható

Parkolás: a part közeli utcákban díj ellenében

 

 

Képek a Bácskai utcai szabadstrandról

 

Kekzaszlo-Zamardi-Bacskai-utcai-szabadstrand-balatontipp-gyorffya

 

Pazsit-strandolok2-Zamardi-Bacskai-utcai-szabadstrand-balatontipp-gyorffya

 

Balaton-szive-ter-Zamardi-Bacskai-utcai-szabadstrand-balatontipp-gyorffya

 

 

Fotók a Bácskai utcai szabadstrandról - Zamárdi

 

Fotók a Bácskai utcai szabadstrandról - Zamárdi Balaton

 

Fotók a Bácskai utcai szabadstrandról - Zamárdi Balaton

 

Fotók a Bácskai utcai szabadstrandról - Zamárdi Balaton

 

Fotók a Bácskai utcai szabadstrandról - Zamárdi Balaton

 

Fotók a Bácskai utcai szabadstrandról - Zamárdi Balaton

 

Fotók a Bácskai utcai szabadstrandról - Zamárdi Balaton

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Légy te az első hozzászóló a(z) "Zamárdi Bácskai utcai szabadstrand" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár