Advent




Balatoni karácsonyok – A rossz idő sem ronthatta el az ünnepet

Advent utolsó hetének esős, szeles időjárása miatt többnyire zárt helyekre kényszerültek a balatoni szabadtéri karácsonyi programok, de így is kellemesen érezhették magukat a résztvevők a műsorokon és az azokat általában záró, ital és sütemény melletti beszélgetéseken. Tudósításunkban a programoknak csak néhány pillanatát idézzük fel, hisz időgép híján mindegyikből csak részleteket láthattunk.




Tihany – Száraz levendulaszár tüzén főzték a legfinomabb bort

A korábbi években megszokottnál visszafogottabb ízesítéssel készültek a forraltborok. Nem a fantázia, vagy a kreativitás hiányzott a résztvevőkből, csak komolyan vették a zsűri korábbi kilenc versenyen elmondott intelmeit. Persze így is becsúszott néhány túllevendulázott ital, hogy a bírálóknak legyen oka a morgolódásra.


Balatoni programok a 2019. december 13-január 3. közötti időszakra

A harmadik adventi hétvégén is érdekes programokkal várnak mindenkit a Balatonnál. Több más mellett Alsóörsön, Hévízen, Keszthelyen, Tihanyban koncertre illetve koncertekre, Badacsonyban holdfénytúrára, a balatonfüredi Koloska-forrásnál csillagnézésre, Gyenesdiáson adventi gesztenyesütésre és vásárra, Tihanyban forraltbor főző versenyre várják az érdeklődőket.




Keszthely – Adventtől Újévig – Programok és vásár a főtéren – 2019.12.01-2020.01.01.

Egy hónapon át karácsonyi hangulattal várják a vendégek Keszthely belvárosában. A főtéren vásár téli finomságokkal, kézművesek áruival, a hideghez igazított italokkal, fotópontokkal, a hétvégi napokon játékparkkal, koncertekkel, vasárnaponként az újabb adventi gyertyák meggyújtásával, szilveszterkor bulival és tűzijátékkal. Ki ne felejtsük, óriáskerék is van!



















Balatonudvari – Igazi ajándékműsor udvariaktól udvariaknak

Rendhagyó ajándékműsorral köszöntötték a falu lakóit, illetve egymást a balatonudvariak karácsonykor. A program része volt annak az adventi rendezvénysorozatnak, aminek része volt a pozsonyi karácsonyi vásárba szervezett kirándulás, a közös mézeskalács készítés, a vásárral egybekötött forraltbor főző verseny is.













A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár