Tihany – Fontos szabály, a bort csak főzni szabad, forralni nem

A rendkívüli szél ellenére is nagyon jó hangulatban zajlott a 8. Tihanyi forralt bor főző verseny

Nyolc csapat tizenegy itala versenyzett a nyolcadik alkalommal megrendezett tihanyi forralt bor főző versenyen szombaton a falu főterén. Az első díjat egy olyan bor nyerte el, amit csak főztek, nem forraltak.

 

A Németh László Művelődési Ház hagyományos adventi rendezvénye a hangulatos találkozási lehetőség biztosítása mellett afféle továbbképzési programként is működik. A zsűri legalábbis úgy látja, hogy évről-évre egyre kellemesebb italok készülnek a fazekakban, üstökben. A korábbi években többször is a különleges fűszerezésekkel próbáltak dicsőséget szerezni a csapatok. Az idei verseny inkább azt mutatta, hogy a többség elfogadja a hosszú idő alatt tökéletesített hagyományos receptet, és azt jól alkalmazva próbálnak finom italokat készíteni. Fontos persze a megfelelő alap, a jó tihanyi bor.

A zsűri tagja volt Tósoki Imre polgármester, Varró János alpolgármester, Pálfi Zsolt és Vámos Mária képviselő, Kiss József  borlovagrendi tag és a zsűri elnöke, Salánki Sándor, a tihanyi Vinitores Tychonienses Borrend nagymestere.
A zsűri elnöke a díjkiosztón elmondott értékelésben csak annyit mondott, hogy nagyon jók, nagyon szépek voltak a borok. Jövőre is találkozzunk ugyanitt!

 

Dolgozik a zsűri – Tósoki Imre (balról), Rózsa Éva, a rendezvény főszervezője, Pálfi Zsolt, Varró János, Kiss József,  Salánki Sándor és Vámos Mária

Az eredményt Rózsa Éva, a művelődési ház vezetője hirdette ki, a díjakat Tósoki Imre polgármester adta át. Hét italt oklevéllel ismertek el, különdíjat kapott a Gardateam csapat. Harmadik lett Sanyi és csapata, második a Tihanyi Asszonykórus, az első helyet pedig a Bermuda Négyszög csapat lett.

 

A különdíjas Gardateam képviselője, Vajda Balázs (balról) és Tósoki Imre

 

A Sanyi és csapata a harmadik díjat nyerte el

 

A második helyezett Tihanyi Asszonykórus képviselői a polgármesterrel

 

Rózsa Éva átadja a jutalmat a győztes Bermuda Négyszög csapat képviselőinek

A győztes ital titkát a főzésében aktívan résztvevő Tósoki Imre mondta el. Tizenhét liter borhoz 1,2 kilogramm cukrot és másfél liter vizet tettek. Még hideg állapotban beletették a fűszereket is, hogy jól összeérjenek. Fűszerként csak csak egy kevés szegfűszeg, egész fahéj, illetve citromhéj és narancshéj kerül az borba. Az italt legalább másfél órán át főzték, de soha sem engedték forrásig hevülni. Így az anyagok jól összeértek, de közben nem párolgott el az alkohol a magas hőfok miatt – magyarázta Tósoki Imre.

 

A Bermuda Négyszög tagjai kóstolót mernek a győztes italból

A borfőző versenyt az idén is az adventi Karácsonyváró napok rendezvénysorozat keretében szervezték meg. Az utolsó eseményre december 17., vasárnap 18 órakor kerül sor. A harmadik gyertya meggyújtásához kapcsolódva a Tihanyi Népzeneoktatás program hallgatói, tanárai és a Tihanyi Asszonykórus tagjai adnak műsort a falu központjában a Mádl Ferenc téren.

 

Teázó hölgyek szombaton a tihanyi főtéren – a jövő vasárnapi rendezvényen is forralt borral, meleg teával, mézeskaláccsal várnak mindenkit

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár