Tihany – A Hendrix Project szombaton a Tűzkertben – 2019.06.06.

A trió mindhárom tagjára meghatározó hatással volt Jimi Hendrix változatos zenei világa - Fotó: Hendrix projekt

A Hendrix Project tagjai – Lamm Dávid (gitár, ének), Tomor Barnabás (basszusgitár) és Molnár Dániel (dobok) – 2013-ban kezdtek el Hendrix műsort játszani, de együttműködésük már két évvel korábban kezdődött. Mindhármuk számára meghatározó hatás Jimi Hendrix változatos zenei világa, így hát igen hamar kiderült a közös nevező.

 

Lamm Dávid zenei tanulmányait 1993-ban kezdte. Később a Kőbányai Zenei Stúdióban Babos Gyula növendékeként folytatta. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszékén 2004-ben diplomázott. Főiskolai évei alatt rendszeres szereplője volt a hazai zenei életnek. Később a következő zenekarokkal játszott: Csanyi-Lattmann Quartet, Szalóki Ági, Balázs Elemér Group, Palya Bea, Dés László Septet. Saját zenekara a Delalamm. 2012 óta a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetségközpont tanára.

Tomor Barnabás 1993-ban rövid ideig az Erkel Gyula Állami Zeneiskola jazz-basszusgitár szakára járt Glaser Péterhez. 1995-től kisebb-nagyobb szünetekkel játszik zenekarokban. 2000-től négy évig járt a Pomázi Állami Zeneiskola jazz-basszusgitár szakára Frey Györgyhöz. 2008-ban alapítja meg saját zenekarát a Bass Loco-t és azóta állandó szereplője a budapesti underground jazz életnek. Jelenlegi zenekarai: Bass Loco, Tomor Barnabás Trió, Kardos-Tomor-Molnár Trió, Hendrix Project, Harakyru Band, Fekete Jenő Trió.

Molnár Dániel 15 évesen kezdte a dobolást autodidakta módon, melyhez néhány év klasszikus és jazz-dob tanulmány után időközben visszatért. Számos neves hazai és külföldi zenésszel dolgozott már együtt. Jelenleg a Hendrix Project, a Bass Loco, a Kardos-Tomor-Molnár Trió, a Pusztaszó zenekar és a Pribojszki Mátyás Band tagja, mellyel rendszeres fellépői hazai és külföldi fesztiváloknak.

További információ róluk: www.facebook.com/hendrixprojecthun   http://www.barnabastomor.com/performer/hendrix-project/

 

Fotó: Hendrix Projekt

.

A Tűzkert étterem 17 éve működik Tihanyban az apátsághoz vezető Batthyány utca 15. szám alatt egy 1839-ban épült műemlékházban. A tulajdonos üzletvezető, Hidasi Károlyné meghatározása szerint hagyományos értelemben vett családias vendéglátást folytatnak, ami a helyre, a kiszolgálásra és az ételekre, italokra is egyaránt elmondható. A kínálatukat az idén egy grillszendvics street food ház megnyitásával bővítették.

 

A tihanyi Tűzkert étterem esti hangulatban – Fotó: Győrffy Árpád

Az ételek jelentős része a vendégek szeme láttára készül a hagyományos fafűtéses kemencében, de legalábbis valamelyik alkotóeleme kapcsolódik a kemencéhez. Egyszerre mintegy 120 vendéget tudnak leültetni. A többségüket a kerthelyiségben, de több, mint 40 fő befogadására alkalmas belső helyiségük is van.

A Tűzkert Étteremben 2013 óta rendeznek a nyári szezonban ingyenes koncerteket. A fellépők között a hazai jazz és rock zene sok ismert alakja szerepelt. Közülük sokan többször is felléptek a Tűzkertben.

A 2019-es zenei program további fellépői

Július 13. Kontor-Horváth Acoustic

Július 20. Arita-Benkő Zsolt és Máté Trió

Július 27. Pápai Zanett-Várvölgyi Szabolcs Duó

Augusztus 3. Salty Dog

Augusztus 10. Kalmár Panni-Balázs József Duó

Augusztus 17. Gébert- Ulbert Project

Augusztus 18. Grunting Pigs

Augusztus 19. Patche

Augusztus 20. Soulfool Duó

Augusztus 24. Lilienn és Kónyai Tibor

További információ a +36 30 773 97 86 telefonon, illetve a Tűzkert étterem honlapján http://www.tuzkert.hu/

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár