Varga Péter szerint a sikerhez figyelni és reagálni kell a borpiac minden rezdülésére

Varga Péter negyedszázad alatt az ország legnagyobb saját bort készítő cégévé fejlesztette a badacsonyörsi központú Varga Pincészetet - Fotó: Győrffy Árpád

Az idén múlt 25 éve, hogy Varga Péter privatizációval megvásárolta az egykori Badacsonyi Állami Gazdaság badacsonyörsi pincészetét. Az akkor 400 ezer palack éves kapacitású üzemet egy egri kiegészítéssel mára az ország legnagyobb saját bort feldolgozó vállalkozásává fejlesztették.

 

Az évforduló kapcsán több más mellett arról beszélgettünk, hogy milyen helyzetből, milyen körülmények között indult a Varga Pincészet. A beszélgetésben szó esik az oroszországi borexport kalandfilmekbe illő korszakáról, a 25 év alatt lezajlott fejlesztésekről, a további tervekről, a Varga Péter szerint is magas hazai borárakról, de még a hűtőszekrényének tartalmáról is.

– Honnan érkezett Badacsonyörsre?

– A privatizáció idején a ma Törley Pincészetként ismert egykori Hungarovin gazdasági igazgatója voltam. Eredetileg az Egri Borvidéken szerettem volna pincészetet venni, de a badacsonyi táj annyira megfogott, hogy inkább ebbe a privatizációba kapcsolódtam be. A borszakmában dolgozó barátaim figyelmeztettek, hogy butaságot csinálok, ha megveszem ezt a pincészetet, mert fizikailag és szakmailag is nagyon rossz állapotban van. Én azonban azt gondoltam, hogy ezeket a rossz dolgokat mind módosítani lehet, miközben óriási növekedési potenciállal rendelkezik az üzem. Közvetlenül a 71-es főút és a Balaton mellett, a világ egyik legszebb helyén, a Badacsonyi Borvidék szívében van. Különösen értékessé tette, hogy az 5,6 hektáros területét az önkormányzat nagyon hirtelen ipari területté minősítette. Attól féltek, hogy valaki szállodát fog ide építeni, vagy felparcellázza, ingatlan spekulációra használja fel, és ezért kiesik a térségből egy komoly borászat. Ezzel a korlátozással nekem óriási lehetőséget adtak, hisz borászatot akartam csinálni, amihez itt olyan szabadsággal lehetett később is építkezni, amit máshol el sem lehetne képzelni. Nagyon jó volt az is, hogy egy működő vállalkozás volt.

 

A borszakmában dolgozó barátaim figyelmeztettek, hogy butaságot csinálok – emlékezett vissza Varga Péter – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az a bizonyos csodálatos táj – padok, asztalok balatoni háttérrel a központi üzemépület előtt – napjainkban – Fotó: Győrffy Árpád

Persze a barátaim figyelmeztetése nem volt alaptalan. A hátrányok között elsőként mondanám, hogy az üzem évek óta veszteségesen működött, ráadásul a privatizáció miatt még jobban szétesett. Az átvétel után két héttel már egy korábbi vezető sem dolgozott a cégnél, mert vagy elment, vagy én küldtem el. Százhúsz embert kellett átvennem. Közülük egy sem volt, aki nyelvet beszélt volna, gépelni, vagy gyorsírni tudott volna. Még egy áfás számla kiállítása is gondot okozott, mert addig a számlázás az aligai központban zajlott.
A hátrányok közé tartozott az is, hogy nagyon rossz állapotban vettük át az épületeket, gépeket, hisz már egy évtizede nem volt pénz fejlesztésekre, felújításokra.

– Mikor került birtokba?

A pincészetet 1991 végén, vagy 92 elején hirdették meg, a pályázat 92 nyarán zárult. A versenytárgyaláson egy olasz cég és hat magyar indult. Az Állami Vagyonügynökségnek (ÁVÜ) azt kellett kiválasztani, aki a legtöbbet ígérte. Az októberben ismertté vált döntés szerint a mi 176 millió+áfás ajánlatunk lehetett a legjobb, mert mi nyertük el a pincészetet. Az átvételről kialakított szerződés aláírása után 1993. január 4-én vettük át az üzemet.

– Mai értékben mekkora lenne az akkori vételár?

– Körülbelül 20-as szorzóval kapnánk meg a mai összeget, így talán 3,5 milliárdra lehetne becsülni. Annyiból csalós a dolog, hogy én egy komplett pincészetet vettem, amiben volt 30 ezer hektoliter bor, három év felhalmozott készlete, pár százezer palack készáru, göngyöleg, összesen mintegy 7-8 ezerféle dolog.

 

65 hektós ászokhordók az őrsi pincészetben napjainkban – Fotó: Győrffy Árpád

És akkor megjelent Szeva bácsi

– Mit tudtak kezdeni a kapott borral egy olyan időszakban, amikor éppen elvesztettük az addigi legfontosabb piacokat az élen a Szovjetunióval?

– A külső piacok elvesztése mellett nehezítette a helyzetet az is, hogy az előd üzem, a Badacsonyi Állami Gazdaság vezetősége korábban alapított egy kereskedelmi vállalkozást, és azt saját maga privatizálta a 400 ezer palackos felvevő piaccal együtt. Szerencsére nem ért készületlenül a dolog, mer optimista emberként már a privatizációba való bekapcsolódás idején elkezdtem borkereskedelemmel foglalkozni. Mire itt birtokba jutottunk, már több millió palack bort adtam el belföldön és Oroszországban, és innen is már az első évben 800 ezer palackot értékesítettünk.

– Oroszországban? Hogyan?

– Nagyon sokan akkor úgy tudták, hogy az orosz piac nem működik. Van egy legenda arról, hogy Antall Józsefék megszakították a politikai kapcsolatokat a Szovjetunióval, illetve Oroszországgal, és ezért megállt az orosz export. Ez egyáltalán nem így volt. Egy orosz és egy magyar üzletembert baromira nem érdekelt, hogy éppen milyen politikai kapcsolat van. Ha van üzleti lehetőség, akkor azt megcsinálják.
A probléma inkább azt volt, hogy Oroszország szétesett kis “harámbasaságokra”. Záhonytól Moszkváig több egymással hadakozó megyei rablóvezér, maffiacsoport működött. Emiatt aztán néha úgy eltűntek az árukat szállító kamionok, hogy többé a sofőrök sem kerültek elő. De egyszer csak megjelent Szemjon Mogiljevics úr, ismert nevén Szeva papa, vagy Szeva bácsi, aki azt mondta, hogy egy szerény jövedelemért, meghatározott százalékért biztosítani tudja az utat a határtól Moszkváig. Ha valaki lefizette ezt a védelmi pénzt, akkor lehetett szállítani, és innentől fogva megindult az export.
A gyakorlatban ez úgy működött, hogy az áruból összeállítottak egy ötvagonos szerelvényt, egy pityorkát – oroszul ötöst -, ami két-két szállító vagont és köztük egy kiszolgáló vagont foglalt magába. Eredetileg a középen lévő vagonban volt például a hűtőberendezés, ha olyan élelmiszert szállítottak. Szeva papa speciális pityorkájában a középső vagonban 6-7 géppisztolyos marcona őr utazott. Záhonytól fegyvertelenül érkeztek hozzánk, de visszafelé a határon felvették a Kalasnyikovokat, és így utaztak Moszkváig. Egy ilyen pityorkával 180 ezer palack bort szállítottak el.

 

Szállításra váró palackok a készárúraktárban – napjainkban – Fotó: Győrffy Árpád

– Ön is megegyezett Szeva bácsival?

– Nem, ez nem a mi feladatunk volt, a szállítmányozási cégek intézték az ilyen ügyeket. Mi a vevőkkel voltunk kapcsolatban, akik szintén maffiózók voltak. Jött öt-hat orosz, közülük egy ötvenes, tekintélyes ember, akivel tárgyaltam végig. De amikor az árakra került a sor, egy 20-22 éves fiatal beszólt az asztal végéről: Az árakat majd velem, öreg! – Akkor jöttem rá, hogy ő a főnök. Ezek általában ilyen küzdősportokat csináló fiatalok voltak.

Az üzlet technikailag úgy működött, hogy hoztak egy koffer pénzt dollárral. Ezzel nyitottak egy devizaszámlát a bankban, amiről áttették a mi számlánkra. Amíg ez a pénz tartott, addig vihették az árút. Volt egy ilyen komoly partnerünk, aki elvit több pityorkát is. Amikor már csak egy fél pityorkára elég pénz maradt a számlánkon, azt kérte, hogy az eddigi jó kapcsolatunk alapján a félpénzért előlegezzek meg neki egy újabb pityorkát, majd hozza a hiányzó részt. Én mondta, hogy ne haragudjon, de szó sem lehet róla. Ő ezt tudomásul vette, de azóta nem jelentkezett a maradék pénz miatt. Elszámoltuk persze bevételként, így a könyvelésben rendben. Csak arra tudok gondolni, hogy megölték, mert egyébként jött volna érte.

Nagy ugrás a Varga-palack és a rozé miatt

– Hogyan változott az elmúlt 25 évben az indulásnál 400 ezer palackos üzem?

– A növekedésünk nagyon sokáig természetes módon zajlott. Az első évben volt 800 ezer palack, a következőben nőttünk 50 százalékot 1,2 millió palackra. Utána már csak 33 százalékot növekedtünk 1,6 millióra. A növekedés palackban számított nagysága nem csökkent, még esetleg nőtt is, de százalékosan egyre kisebb volt az emelkedés a palackos értékesítésben. Így elmentünk olyan 10 millió palackra 20 év alatt, és az utolsó öt évben nőttünk 10-ről 15 millióra. Ez az öt millió palack annyi, mint a mi szegmensünkben a legnagyobb konkurenseink forgalma.

– Mitől következett be ez a hirtelen növekedés?

– Az értékesítés ugrásszerű megemelkedését elsősorban a Varga-palack bevezetésével magyarázzuk. A világon egyedülálló módon saját betétdíjas palackot használunk a pincészet logójával. Ennek a betétdíja 100 forint, tehát viszonylag magas az egyen palackok 10-40 forintos árához képest. A normál palackjaink 75 százalékban, a másfél literesek padig 98 százalékban visszajönnek.

A növekedés másik oka a termék oldaláról volt, Magyarországon hihetetlen mértékben divatba jött a rozé. Mivel közben a vörösbor értékesítése sem csökkent, inkább nőtt, kétszer annyi kékszőlőre lett szükségünk, mint fehérre. Ezt már a Balatonnál nem tudtuk fedezni, a rozé készítéshez csak úgy tudtuk megfelelő mennyiségű alapanyagot biztosítani, hogy elkezdtünk kékszőlőt vásárolni az Egri Borvidéken. Talán mutatja a változást, hogy amíg 10 évvel ezelőtt a termelésünknek csak 3 százaléka volt rozé, ma már a boraink harmadát adják. Ma a teljes értékesítésünket nézve, ha nem is pontosan de azt mondhatjuk, hogy 5-5-5 millió palackkal készítünk fehér-, rozé- és vörösbort.

Ennek az átalakulásnak volt a következménye, hogy 2014 tavaszán elkezdtük építeni egy pincészetet Feldebrőn. Már azon az őszön volt is benne egy kis szüretünk 17 ezer mázsa szőlővel, amit részben vásároltunk, de van 60 hektár saját szőlőnk is.

 

Varga-palackok a töltősoron – Fotó: Győrffy Árpád

– Miért az Egri Borvidéket választották?

– Mindig is érdeklődtem Eger iránt. Az 1990-es évek elején vörösbor divat volt, ráadásul az Egri Borvidéken rendelkeztem tapasztalatokkal a Hungarovinnél végzett munkám kapcsán. Onnan voltak borász barátaim, ismerőseim, és amikor elkezdtem önállóan borkereskedéssel foglalkozni, akkor az is ehhez a vidékhez kötődött a munkám. 1992-ben már volt “saját” Egri bikavérem. Vásároltam bort, amit bérben letöltettem és a saját címkém alatt forgalmaztam Magyarországon. Ahogy korábban mondta, eredetileg azt terveztem, hogy itt veszek pincészetet, ha közben nem szerettem volna bele a badacsonyi tájba. Most így mégis visszatértem arra a vidékre.

 

Ebben a palackban is egri bor van, mutatja Varga Péter a beszélgetés közben kóstolt Sauvignon Blanc-t – Fotó: Győrffy Árpád

– Mekkora pincészetről van szó, hogyan viszonyul mindez a badacsonyörsihez?

– A mai arányokat mutatja, hogy az idei évben vásárolt 20,5 millió szőlőből 8,5 milliót az Egri Borvidéken vettünk, 12 millió kilogrammot pedig a Balatoni Borrégió területén. A fő pincészet továbbra is Badacsonyörsön lesz, itt van a palackozás, az irányítás, de ha tovább növekedünk, akkor szőlő feldolgozó-, erjesztő kapacitásban feldebrői pincészet még nagyobb is lehet, mint a badacsonyörsi. A badacsonyörsi egy kis pincészet volt, amit mindig egy kicsit tovább bővítettünk, emiatt a hely hamar elfogyott. Feldebrőn nagyon nagy szőlőbázis van, és ott már eleve nagy pincészetet kezdtünk építeni, így akár egy 20-25 millió hektoliteres pincészet is elfér, amíg az örsi csak 15 milliós. Ma a feldebrői pincészet 85 százalékban kékszőlőt dolgoz fel, a badacsonyörsi pedig 70 százalékban fehérszőlőt.

 

200 hektós acéltartályok az örsi pincében – Fotó: Győrffy Árpád

Több mint ezer gazdától vásárolnak

– Országos viszonylatban hol áll most a Varga Pincészet a nagyság szerinti sorban?

– A saját palackos borok értékesítése alapján nagyon régóta az első helyen vagyunk. Utánunk a Törley Pincészet és az Ostoros következik 4-5 millió palackos forgalommal. Van olyan alföldi pincészet, amelyik sokkal több bort ad el nálunk, de sokkal kevesebb szőlőt vesz, dolgoz fel, mint mi, mert olasz borokat töltenek kétliteres pet-be és üvegpalackba, amit én inkább csomagolásnak tartok.

– Mennyi szőlőt dolgoznak fel, és mennyi ebből a saját?

– Kétszáz hektár saját szőlőnk van, amihez mintegy további 2000 hektár területről vásárolunk a szőlőt. Ez azt jelenti, hogy évente húsz millió kilogramm szőlőt dolgozunk fel, aminek közel tíz százaléka a saját. A saját azért kevesebb 10 százaléknál, mert ezeken a területeken a terméskorlátozás, vagy a kései szüret miatt kisebb a hektáronkénti termés.

 

Dolgozik a szőlőkombájn a Köves-hegy oldalában egy Kéknyelű táblában – Óránként akár egy hektárt is leszüretel, miközben le is bogyózza a szőlőt – Fotó: Győrffy Árpád

– Honnan és mennyi termelő szőlőjéből készülnek a boraik?

– A teljes balatoni térségből, az Egri Borvidékről és Soproni Borvidékről vásárolunk. Közvetlenül mintegy ezerrel vagyunk kapcsolatban, de ennél többen vannak a termelők, mert sokan integrátorokon keresztül kapcsolódnak hozzánk.

– A Somló is a Balatoni Borrégió része, onnan nem vásárolnak?

– Volt olyan időszak, amikor a somlói Juhfark termés 90 százalékát mi vásároltuk fel, de az utóbbi időben már onnan nem veszünk szőlőt.

– Már nem megy a Juhfark?

– Nem.

Húsz éves fejlesztés és tanulás után jött a siker

– Az elmúlt huszonöt évben többször okoztak lépéseikkel megrökönyödést. Gondolok például arra, amikor elkezdtek bort készíteni a Csabagyöngye szőlőből. Mire figyeltek a termékkör kialakításánál? Mennyire a piac, mennyire a szakmai közvéleményben megfogalmazódó trendekhez alakították a termelést?

– Nagyon sajátos utat jártunk be, nagyon sok innováció kötődik a nevünkhöz. A sikereink azon alapulnak, hogy abszolút módon figyeljük a piac rezdüléseit és a bortrendek változását. Nem mondom, hogy nincsenek olyan hobbijaink, amikkel szívesen foglalkozunk. Például vannak olyan helyi fajták, amikből csinálunk néhány ezer palackot, mert szeretjük, mert úgy gondoljuk, ennyivel tartozunk a történelmi és kulturális tradícióknak. De ez a hobbink, ebből sohasem lesz igazi üzlet. Ha 15 millió palack bort elad az ember, akkor megengedheti magának, hogy hobbiként ilyent is csináljon, de 15 millió palackkal nem lehet játszani, ott a döntéshez már sokkal komolyabb alapoknak kell lenni annál, mint hogy mi mit szeretünk, vagy mihez van kedvünk.

 

A Csabagyöngye első évjárata 2001-ben a palackozósoron – Az augusztus 10-én szüretelt szőlőből szeptember 5-én 40 ezer üveg bort palackoztak le félédes és száraz változatban. Akkor sok konzervatív gondolkodású borász szentségtörésnek tartotta a csemegeszőlő feldolgozását. A fogyasztók másképp vélekedtek – Fotó: Győrffy Árpád

 

2009-es évjáratú Rózsakő borok az őrsi pince egyik trezorjában – ezek készítése is inkább a helyi tradíciók ápolásához kapcsolódik – Fotó: Győrffy Árpád

– Huszonöt éve azt mondta, hogy a minőségi borokat célozzák meg, de aztán inkább egyszerűbb borok születtek.

– Az indulásnál bele voltunk kényszerítve a viszonylag olcsó borok készítésébe, mert növekedni akartunk, és nem igazán értettünk a borászkodáshoz. De már huszonöt éve tanuljuk ezt a munkát, és az utolsó öt évben már azt gondoljuk, hogy a legjobbak között vagyunk az országban, vagy talán mi vagyunk a legjobbak. Hogy ide eljussunk, ki kellett alakítani egy nagyon komoly szakmai bázist, aminek idő kellett ahhoz, hogy felfejlődjön.

 

A múlt és a jelen – öreg prés és fém erjesztőtartályok a pincészet udvarán – Fotó: Győrffy Árpád

– Miből jutottak 20 év után arra, hogy most már a legjobbak között vannak?

– Ebben természetesen nem a mi véleményünk számít, hanem külső szakembereké. 2014-ben volt az első nagyon komoly jelzés, amikor a Vinitaly versenyen mi képviseltük legjobban az országot, és mi kaptuk meg a nemzeti díjat. A magyar pincészetek a három legjobb ország között voltak, és az 50-60 magyar pincészet közül a Varga Pincészet szerepelt a legjobban a boraival. Az is érdekes jelzés volt, hogy a három borunk közül csak az egyik volt prémium bor, egy Aranymetszés. A másik kettő, egy Irsai és egy rozé olyan normál bor volt, amit abban az időben 5-600 forintért lehetett megvásárolni a boltokban.

A legnagyobb pozitív visszajelzést tavaly kaptuk, amikor a nem hivatalos világbajnokságként számon tartott bordeaux-i nemzetközi versenyen három aranyérmet nyertünk. Ilyen magyar pincészettel nagyon régen fordult elő, és akkor is csak 20-30 éves Tokaji aszúkkal, aszúesszenciákkal. Friss borokkal soha nem nyert még magyar pincészet három aranyat.
Egy száraz Olaszrizling volt az egyik, ami itt termett az örsi dűlőben, ahol lakom. A másik egy balatoni Irsai, a harmadik egy badacsonyi kései szüretelésű édes Szürkebarát volt. Mindegyik viszonylag friss évjáratú, tehát nem muzeális bor volt.

A harmadik nagyon nagy sikerünk az idén volt, amikor a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által meghirdetett országos borversenyen a legjobb fehérbor díjat a mi Badacsonyi Olaszrizlingünk nyerte az Aranymetszés sorozatból. Különösen nagy siker, hogy Olaszrizling borral még soha nem nyertek ilyen díjat. Itt rendre a francia fajták szoktak nyerni, a magyar fajtáknak csak különdíjak szoktak jutni. A mi sikerünk bizonyítja, hogy az Olaszrizling felért a csúcsra.

 

Kilátás az erjesztőtartályok tetejéről – jobbra lent vörörsboros érlelőtartályok, középen fent az a szőlőtábla, ahol a nagydíjas Olaszrizling szőlője termett – Fotó: Győrffy Árpád

Nagyon örülünk ezeknek a nemzetközi és országos eredményeknek, de személyesen a legnagyobb sikernek azt tartom, hogy a saját térségünkben is kiemelkedően szerepelünk. Egy olyan badacsonyi borversenyen, ahol 14 nagydíjat osztottak ki, hatot mi vittünk el.

– Nem lehet ezt lezsírozni?

– Nem. Mi azokkal a fajtáinkkal nem szoktunk nyerni, amit csak mi csinálunk, s így a bírálók számára felismerhetőek lehetnek. A sikereinket olyan fajtákkal értük el, amiből sokan csinálnak bort, amit nem lehet beazonosítani a versenyen.

 

Varga Péter 2010-ben a Kéknyelű borok versenyének díjaival – Fotó: Győrffy Árpád

– Minek tulajdonítják az eredmények ilyen jelentős javulását?

– A sikerekre a már említett hosszú tanulás mellett az adott lehetőséget, hogy az utóbbi 10-15 évben divatossá vált rozékhoz és primőr borokhoz mi nagyon jó technológiai háttérrel rendelkezünk. Nagyon komoly fejlesztéseket hajtottunk végre, amikkel technológiailag és borászati tudásban nyugat-európai szinten is az élenjáró pincék közé kerültünk. Ennek köszönhető az is, hogy a mi viszonylag reduktív Olaszrizlingünkből több mint kétmillió, a rozénkból közel ötmillió palack fogy el. A bor értékesítésünkben a kifejezetten primőr bor 40 százalékkal részesedik, de ha az összes primőr jellegűt vesszük, akkor 80 százalék az arányuk. Tehát a primőr bor divat nagyon nagy lehetőséget adott nekünk, mert a szakmailag és technológiában jobban felkészült pincészeteknek kedvezett.

– Azt olvastam, hogy a jövőben erősíteni akarják a kínálatukban a minőségi borok részesedését.

– Jelenleg a 15 millió palackos termésünkből mintegy 500 ezer palack az, ami az üzletek polcain ezer forint feletti áron található. Ezek jellemzően az Aranymetszés sorozat klasszikus és primőr változatába tartozó borok, de ide tartoznak olyan egyediek is, mint a jégborunk, vagy a Töpszli néven futó boraink. A jövőben szeretnénk ezek mennyiségét 1-1,5 millió palackra növelni. Ezt főleg a saját szőlőinkre szeretnénk alapozni.

 

Egy 2010-ben készített 140 hektós ászokhordó a Varga Pincészet címerével az örsi pincében. Borral együtt közel 20 tonnát nyom, aminek negyede a hordó súlya – Fotó: Győrffy Árpád

Normál bornál a 2000-3000 forintos ár már rablás

– A boltok polcain az árcédulákat nézve nem igazán látni a sikereik áralakító hatását. A nemzetközi címeket szerző boraikat is 1500 forint körül adják, miközben másoktól ugyanott 2-3 ezer forintért is lehet normál érlelésű fehérborokat kapni. De említhetem az idei Badacsonyi Borhét rendezvényt, ahol az ország legjobb fehérbora díjat nyert Olaszrizlingjüket kimérve 300 forintért adták decinként, miközben többen 400 forintnál indították áraikat, de akár 5-600 forintot is elkértek egy-egy általuk különlegesnek mondott, normál módon készített borukért. Nem rontották el az árazó gépüket?

– Szerintünk ennyi a reális ára, nekünk ez így jövedelmező. Azt egyáltalán nem gondoljuk, hogy alacsony lenne. Sőt még azt is mondhatnám, hogy extraprofitunk van rajta, ha összehasonlítom például az ugyanennyibe kerülő kései szüretelésű Olaszrizlingünkkel. Hisz azt madárhálózni kell, ott 40-50 mázsa terem egy hektáron, amíg ennél hektáronként száz mázsás terméssel, normál időben lezajlott szürettel készítettünk el egy friss, üde bort. Ennél harmadába kerül a szőlő előállítása, mint a kései szüretelésűnél, miközben azt is megéri készíteni.

A problémák nem a mi árainkkal vannak. A magyar borok túl voltak és még ma is túl vannak árazva. Korábban nagyon komoly vitákat folytattak a magyar bormédiában arról, hogy lehet-e ezer forint alatt borokat készíteni. Ma már ezt a vitát nem lehetne lefolytatni, mert mindenki tudja, hogy lehet. Miközben a költségek emelkedtek, alig van olyan pincészet, amelyiknek ne lenne ezer forint alatt bora.

 

Varga Péter szerint mostanra mindenki tudomásul vette, hogy ezer forint alatti áron is lehet jó bort csinálni – Fotó: Győrffy Árpád

Abból indulok ki, hogy egy kiló normál szőlőt átlagosan száz forintért tudunk vásárolni. (Mi ennél olcsóbban állítjuk elő, de ez most lényegtelen, hisz a többséget vásároljuk.) Egy kiló szőlőből lesz 0,7 liter bor, majdnem annyi, amennyi egy 0,75-ös palackba fér. Tehát ami érték a szőlőből a palackban van, az száz forint. A többi a cafrang, a címke, a palack, amit olcsón is meg lehet oldani. Mi egy betétdíjas üveget négy forintért kimosunk, többször felhasználjuk, a címkét, csavarzárat olcsón vesszük nagy tételben. Én már az 1200 forintról is azt gondolom, hogy majdnem egy rablás, de a 2-3000 mindenképp az.

Voltunk tavaly egy borkiállításon, amire a világ minden részéből 3-4 ezer bort neveztek, közülük 800 kapott érmet. Mi négyen két napon át kóstoltuk az érmes borokat. Mindegyikünk másikat, de ha valaki igazán kiválót talált, azt a többiek is megkóstolták. Így találtunk egy a többi közül magasan kiemelkedő fehérbort, egy új-zélandi Sauvignon Blanc-t, amit ott mi akkor a világ legjobb fehérborának ítéltünk. Ennek a forgalmi ára 4 euró, tehát körülbelül annyi, mint a mi Olaszrizlingünknek. De egyébként is azt látjuk, hogy Nyugat-Európában, de akár az egész világot nézve a borok ár-érték arányban még mindig olcsóbbak, mint nálunk. Szerintem még ma is túl vannak árazva a magyar borok, az áraknak még mindig lejjebb kell menni. Mi arra számítunk, hogy az ezer forint feletti borárak tovább fognak csökkenni.

A kedvenc az, amit a magyarok többsége is szeret

– Végül még arról, hogy milyen borokat tart otthon a hűtőben?

– Mindig az szokott lenni, ami a legújabb.

– Mindig csak Varga? Más nincs?

– Nincs. Kóstolni persze szoktam másokét is rendezvényeken, versenyeken, de igazán nem iszok mást, csak Vargabort. Szerintem ezzel minden bortermelő így van. Mi annyira “belekóstoltuk” magunkat a saját pincénkbe, hogy nem is nagyon lenne olyan idegen bor, ami annyira jólesne, mint a sajátunk.

 

A borosgazdának igazán csak a saját bora esik jól, annyira “belekóstolta” magát – magyarázta Varga Péter. Nála ez különösen igaz lehet, hisz a palackról is ő néz vissza magára – Fotó: Győrffy Árpád

– A sajátból mit?

– Ahogy a magyar néplélekhez, úgy hozzám is az Olaszrizling áll a legközelebb. Így Olaszrizling mindig van a hűtőmben. Mivel egyaránt szeretem a klasszikust és az új stílusban készített borokat is, mindkettőből. Nem is lehetne másképp, hisz abban a szőlőtáblában lakom, amiből a legfinomabb olaszrizling borainkat készítjük. Természetesen ebből az Egri Sauvignon Blanc borból is van a hűtőmben, amit most kóstolunk, mert ez a legújabb termékünk. Korábban nem volt ilyen. Ezzel sokat foglalkoztunk, hogy kell szőlészkedni, borászkodni vele. És ha valamivel az ember sokat dolgozik, ahhoz közel kerül. Így most ez a kedvenc, mint a legkisebb gyerek.

Győrffy Árpád

Negyedszázaddal korábbi beszélgetésünket itt olvashatja

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Varga Péter szerint a sikerhez figyelni és reagálni kell a borpiac minden rezdülésére" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár