Kultkikötő – Ezen a héten is sok érdekes rakományt hoznak a hajók – 2018.07.26-31.

Az ExperiDance: Fergeteges - A királyné, a gróf és a cigánylány című produkciójában a 100 tagú Cigányzenekar szólistái is közreműködnek

Túszdráma, Experidance, Molnár Piroska, Mogács Dániel, Csányi Sándor, Kálloy-Molnár Péter önálló estje – Újabb fergeteges hétvége következik a Kultikötőben.

 

A soron következő hétvégével a 2018-as nyári évad második feléhez érkezett a Kultkikötő, a Balaton-part leghosszabb összművészeti fesztiválja. A repertoár ezúttal is nagyon színes: a kulturális programok között a beszláni túszdrámát feldolgozó kamaraelőadástól Mogács Dániel önálló estjén át az Experidance fergeteges táncelőadásáig sokféle program megtalálható. A Kultkikötő újabb fergeteges hétvégéjének programajánlója.

Mi és Ők – Orlai Produkció

DÁTUM: 2018.07.26. 20.30
HELYSZÍN: BALATONFÖLDVÁR

A Kultkikötő törzsközönsége már megszokhatta, hogy a felhőtlen szórakozást garantáló darabok mellett elgondolkodtató, komolyabb előadások is helyet kapnak a repertoárban. Ez most csütörtökön (07.26.) sem lesz másként. Ezúttal egy különösen nehéz témát, a 2004-es beszláni túszdrámát feldolgozó, kamaradarab, a Mi és Ők lesz látható a földvári helyszínen. A holland Carly Wijs által írt, világszerte számos elismeréssel jutalmazott drámát Magyarországon elsőként Fehér Balázs Benő rendezésében láthatja a közönség, a főszerepet pedig László Lili és Vilmányi Benett alakítja.

 

Egy kisfiú és egy kislány. Az iskola első napja. Harmincöt terrorista. Ezerkétszáz túsz, ebből hétszázhetvenhét tanuló. A 2004-es beszláni túszdráma. Egy kisfiú és egy kislány – olvasható a darab szinposzisában, amelyről a rendező ebben az interjúban így vélekedett:

„Ez a darab azért tetszik nekem, mert két gyerek mutat be egy konkrét eseményt. Nem szenvelegnek, nincs bennük önreflexió, nem akarnak a nézőkre hatni, csak minél pontosabban prezentálni, hogy mi történt.”

Mogács Dániel

DÁTUM: 2018.07.26. 21.00
HELYSZÍN: BALATONFENYVES

„Színésznek készült, és ennek ellenére az is lett. Gyerekként talán ő volt az egyetlen, aki szerette volna E.T.-t valóban a Földön kívül tudni. A művészet nem csak szívügye, de genetikailag kódolt öröksége is.

 

A magyar színházi kabaré újraélesztésén munkálkodó színész, humorista, rendező, mester-bábos. Brendon, a susogós mackó rendezője, mozgatója, hangja, a Kétfarkú Kutyapárt ex-polgármesterjelöltje, Dr. Mogács alteregója. A Munkaügyek Jóbejtje.” – akiről szó van, az nem más, mint Mogács Dániel, aki július 26-án a Kultkikötő balatonfenyvesi helyszínén lép fel és minden bizonnyal megdolgoztatja a közönség soraiban ülők rekeszizmait.

Csányi Sándor önálló estje – avagy miért ne próbáljuk megérteni a nőket?

DÁTUM: 2018.07.27. 20.30
HELYSZÍN: BALATONFÖLDVÁR

„Miért ne próbáljuk megérteni a nőket?” Szegezi nekünk a kérdést Csányi Sándor, aki a Kultkikötőben is látható önálló estjének ismertetőjében „hímsoviniszta férfiként” aposztrofálja magát, vagy legalábbis „beismeri, hogy ő az”.

 

A darab cselekménye szerint két héttel ezelőtt elhagyta a menyasszonya, pontosabban épp két hét gondolkodási időt adott neki, hogy megválaszolja a nagy kérdést: Mit akar a nő? A két hét leteltével, menyasszonya telefonhívására várva, a hiúságában sértett Sanyi elkeseredetten összegzi tépelődéseinek eredményét, és felidézi a nőkkel kapcsolatos emlékeit és tapasztalatait. Közben a gondolkodását formáló férfiak alteregóit is magára ölti, hat férfitípus elevenedik meg a színpadon, akik tanácsaikkal és történeteikkel inkább összezavarják Sanyit, ahelyett, hogy segítenék a nagy kérdés megválaszolásában.

Caveman – Az ősember

DÁTUM: 2018.07.27. 21.00
HELYSZÍN: BALATONBOGLÁR

A férfi-nő kapcsolat a Kultkikötő balatonboglári helyszínén is szóba kerül majd: itt Kálloy-Molnár Péter, a Caveman című előadásban mesél a jó párkapcsolat titkáról és arról, hogy mi a különbség pasik és csajok között. Hogy mennyi minden változott az őskor óta – ha változott egyáltalán.

 

Az Ősember a Broadway legtöbbet játszott egyszemélyes darabja. A Caveman főhősének sorsában sok férfi magára ismerhet, és jó eséllyel kezdhet új életet, de a nők is jobban megérthetik párjukat és saját magukat is… A Hatszín Teátrum Szántó Erika által rendezett előadását első randi előtt, után és közben is ajánlják a készítők.

ExperiDance: Fergeteges – A királyné, a gróf és a cigánylány

DÁTUM: 2018.07.28. 20.30
HELYSZÍN: BALATONFÖLDVÁR

A Sissiként ismert Erzsébet királyné, I. Ferenc József császár felesége 1854-ben, 16 éves korában vált az Osztrák Birodalom első asszonyává. A gyönyörű, érzékeny és vadóc nő egész életében a szerepével járó fullasztó kötöttségek elől menekült. A boldogságot és a szerelmet Magyarországon találta meg, ahol a nemesi udvar rajongott érte, különösen az ország legszebb férfijának tartott Gróf Andrássy Gyula. Vonzalmuk azonban soha nem teljesülhetett be…

 

A legendás szerelem ihlette az ExperiDance Production táncosainak fergeteges produkcióját. A táncdráma hősei egy lázadó királyné, egy vakmerő gróf és egy csodaszép cigánylány, akik eltáncolják a soha be nem teljesülő szenvedély hol felfokozott, hol gyötrelmes pillanatait. A szerelmes találkozások és elválások egy pompázatos bálon történnek. Az ExperiDance Production különleges előadása ezen a nyáron, július 28-án a balatonföldvári Kultkikötőben is látható lesz. A produkcióban a 100 tagú Cigányzenekar szólistái is közreműködnek.

Űrdöngölők – Rutkai Bori Banda

DÁTUM: 2018.07.28. 18.00
HELYSZÍN: BADACSONY

„Rutkai Bori ezer szállal kötődik a gyerekekhez és a Balatonhoz is, hiszen a Káli-medencében éli a mindennapjait. Sőt, az égiekkel is össze van kötve, ezt mi sem bizonyíthatja jobban, mint az, hogy egy egész koncertet szán a velük való kapcsolatának. A űrbe vezető grafikai elemeket is saját maga tervezte, és olyan könnyen talál kapcsolatot a gyerekhez, mint nagyon kevés felnőtt. Talán azért van ez így, mert ő maga is gyerek maradt. Egy felnőtt kozmikus tudásával gyereknek lenni óriási adomány.”

 

Azok, akik már voltak Rutkai Bori koncertjén, jól tudják, hogy az idézett cikk szerzője egyáltalán nem túloz. A zenekartól megszokott kaland-dalok ezúttal Badacsonyban, a FrissTeraszon csábítják űrbéli, kozmikus kirándulásra és egy igazi zenei időutazásra a kicsiket és a nagyokat.

Emberi hang – Rózsavölgyi Szalon – Molnár Piroska zenés színházi estje

DÁTUM: 2018.07.28. 21.00
HELYSZÍN: BALATONBOGLÁR

Molnár Piroska gazdag életpályája nemcsak jelentős drámai szerepeket, hanem nagy zenés szerepeket is tartalmaz, az operettől a musicalig, sőt, a klasszikus dalok megformálásáig is. A színházi este ezekből az ismert dalokból, slágerekből és a hozzá és számára írt dalokból válogat, miközben Molnár Piroska eközben megosztja gondolatait, élményeit, tapasztalatait az emberi hangról. Annak erejéről, hatásáról, különösségéről, szóval arról a munkaeszközről, amelynek gyakorlását oly magas szinten műveli, mert énekelni jó, mert énekelni mindannyiunk öröme, mert énekelni szeretünk.

 

A Rózsavölgyi Szalon népszerű előadása július 28-án a balatonboglári Kultkikötőben is látható lesz. Tangóharmonikán és további hangszereken közreműködik: Bornai Szilveszter.

Gyerekprogramok a Kultkikötőben

Badacsony
Júl. 25. (SZE) Vitéz László és az elátkozott malom (Pályi János)
Balatonföldvár
Júl. 28. (SZO) Bódog és Szomorilla (Hepp Trupp)
Júl. 29. (V) Az ördög három aranyhajszála (Pupetta Társulat)
Balatonboglár
Júl. 27. (P) Az ördög három aranyhajszála (Pupetta Társulat)
Júl. 29. (V) Bódog és Szomorilla (Hepp Trupp)
Balatonfenyves
Júl. 25. (SZE) Vitéz László (Pályi János)
Júl. 27. (P) Bódog és Szomorilla (Hepp Trupp)
Júl. 28. (SZO) Az ördög három aranyhajszála (Pupetta Társulat)
Júl. 31.(K) KippKopp a fűben (Nefelejcs Bábszínház)

 

Kertmozi a Kultkikötőben

A színházi előadások, a koncertek és a gyerekprogramok mellett a filmművészet szerelmesei is megtalálhatják számításaikat a Kultkikötőben: 2018. június 24-től augusztus 12-ig minden vasárnap 21:00 órakor könnyed, nyár-esti kultfilmekkel várjuk a közönséget Balatonbogláron. Időpontok: júl. 22., 29. és aug. 5., 12. (kezdés: 21:00 órakor). A Kultkikötő KertMoziban olyan klasszikus filmeket vetítünk, mint a Vademberek hajszája, a The Brothers Bloom, a Lopott szépség, vagy az Ave, Cézár. A belépés ingyenes.
Helyszín: Kultkikötő – Balatonboglár

A fotók forrása és további információk: Kultkikötő.hu

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár