Badacsonyi szőlős zárlat – Kötelező lesz hadba lépni az amerikai kabócákkal

Az aranyszínű sárgaság terjedésénél különösen nagy veszélyt jelentenek az elhagyott, elhanyagolt szőlők

Könnyen hazavághatja a badacsonyi, Balaton-felvidéki borászatot, ha a gazdák és más érintettek nem veszik eléggé komolyan a szőlő aranyszínű sárgaság betegségét, derült ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettesének pénteki badacsonyi tájékoztatójából.

 

A probléma lényegéről már értesülhetett mindenki a hivatal keddi közleményéből:a szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. A korábbi években is volt már itt helyi jellegű fertőzés, az idei minták alapján indokolttá vált a fertőzött terület kiterjesztése a teljes szőlőhegyre, ahol ezáltal egységesen kell alkalmazni a jogszabályban előírt védelmi intézkedéseket…” – írták.

 

Csak semmi pánik?

Mivel a téma rendkívül kényes és egyes badacsonyi borászok nagyon bizalmatlanok a sajtóval és az olvasókkal szemben is, ezért már az elején rögzítenék néhány dolgot.
A Badacsony “teljes zárlata” növényegészségügyi zárlatot jelent. Tehát

  • nem azt jelenti, hogy megszállta a katonaság, rendőrség, terrorelhárítás a hegy környékét

  • a szőlőpásztorok sem állnak sorba a római úton, hogy ólmos végű karikásostorral elzavarják borkóstolóra indulókat

  • a gazdák nem öntötték ki a borokat

  • a boroknak nincs semmi baja – ha egyébként nem volt – ugyanolyan finomak, amilyenek voltak

  • nem vágták ki a szőlőket, a jövőben is csak a fertőzés tüneteit mutató tőkéket kell kivágni.

Badacsonyi szőlők

Badacsonyi szőlők

 

Szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma

A borzalmas nevű főszereplőről annyit talán tudni kell, hogy ez egy baktérium nemzetség, ami a növényeken és a hordozó rovarokon élősködik. A növényeken vírusfertőzéshez hasonló tüneteket produkálnak. Sok haszonnövény, köztük egy idő óta a szőlő kártevője, pusztítója is.

 

Forrás: NÉBIH

Forrás: NÉBIH

Ide kattintva a kártevőről bővebb cikket olvashatnak a NÉBIH honlapján

 

Mint a pénteki tájékoztatót tartó Jordán László, a NÉBIH növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettese elmondta, a fertőzést szőlőn először 1949-ben mutatták ki Franciaországban, nálunk  három éve találkoztak vele, többek között a badacsonyi területen is. Azóta évről-évre találnak tüneteket mutató növényeket a badacsonyi térségben. Az Európai Unióban a “zárlati károsítók” listáján szerepel.

 

Aranyszínű sárgasággal fertőzött szőlő – Fotó: NÉBIH

A tüneteket mutató növényeket nem lehet megmenteni, mert a már megkapott  fertőzés ellen nincs ismert szer.  Ki kell ásni, el kell égetni, hogy ne válhassanak további fertőzés forrásává.

A védekezés egyedüli módja a lehető leghatékonyabb megelőzés, a fertőzést hordozó rovar elpusztítása.

A szőlő aranyszínű sárgaságot leggyakrabban az amerikai kabóca hordozza. Ezért a zárlattal érintett területen kötelezően rovarölős kezelést fognak elrendelni, mondta az elnökhelyettes.

 

A fertőzést hordozó amerikai kabócák észlelése 2016-ban - a sárga jelzés a kifejlett kabócák észlelését mutatja

A fertőzést hordozó amerikai kabócák észlelése 2016-ban – a sárga jelzés a kifejlett kabócák észlelését mutatja

 

Miért vonatkozik a zárlat a teljes Badacsonyra?

Az idei felmérések során a badacsonyi termőterületen 152 tünetes növényt találtak, ezek felénél, 77 esetben kimutatták a szőlő aranyszínű sárgasággal való fertőzöttséget. A fertőzött növények a Badacsony-hegy körül U-alakban helyezkedtek el, csak a közepén volt egy kis terület, ami egy kilométernél távolabb volt a legközelebbi fertőzött egyedtől. Mivel ezen a területen is lehet beteg szőlő – csak még nem bukkantak rá -, veszélyes forrás lehetne a védett területek visszafertőzésére. Ezért szakmailag indokolt az egész hegyet, mint termőhelyet egy egységként kezelni – hangsúlyozta Jordán László.
A hivatalos zárlatot a megyei kormányhivatal fogja elrendelni.

 

A kivágás

A megyei kormányhivatal intézkedik majd a tünetes növények kivágásáról is. A következő években a fertőzött növények körüli egy kilométeres körben minden tünetes növényt ki kell vágni. Tehát nem fogják vizsgálni, hogy a szőlő aranyszínű sárgaság vagy más miatt mutatja a tüneteket, ki kell vágni, ásni, el kell égetni az érintett tőkét.

 

Elhanyagolt szőlőtőke

Elhanyagolt szőlőtőke

 

Kártalanítás, támogatás

Kártalanításra jogosultak a kivágás miatt a hivatásszerűen szőlőt termelők – vállalkozók, vállalkozások, őstermelők. Nem számíthatnak kártalanításra a “hobbiszőlészek”.
Kártalanításként a kivágás, újratelepítés költségein túl az öt éven át elmaradó hasznot, illetve ezek 80 százalékát kaphatják meg az érintettek. Jordán László szerint erre várhatóan lesz pénz, mert a költségvetésben erre egy egymilliárdos keret van, amit elvileg automatikusan kipótolnak, ha fogyott belőle.
Támogatást kaphatnak az érintettek az amerikai kabóca ellen kötelezően elrendelt védekezés költségeihez is a kiadások 50 százalékáig. Erre is van egy 240 milliós elkülönített keret.

 

Badacsonyi szőlők

Badacsonyi szőlők

 

Miért a hangos sikoly?

Jordán László a közlemény kiadását azért tartotta indokoltnak, mert nagyon sok termelőt érintő kérdés miatt így tudnak mindenkihez leghamarabb eljutni a hírrel. Hisz óriási területről van szó, mert a fertőzött növényektől számított egy kilométeres körre elrendelt zárlat mellett három kilométeres körben fokozott felderítést kell végezni az érintett termelőknek. Nem utolsó sorban azért is tettek így, mert meg kell adni ennek a témának a kellő súlyát, mondta az alelnök.

 

Badacsonyi szőlők

Badacsonyi szőlők

Jordán László szerint, ha ez az ügy nem kap elég nagy hangsúlyt, akkor félő, hogy nem teremtik meg hozzá a megfelelő anyagi forrásokat, és a termelők sem úgy foglalkoznak vele, ahogy kellene.

Ha így történik, akkor a fertőzés végigmegy rajtunk, és úgy járunk, mint a szomszédos Szlovénia, ahol 2009-ben nagyon nagy károkat okozott. Most gyönyörű, lassan termőre forduló szőlőültetvényeik vannak, mert mindent újra kellett telepíteniük. Nem kellene nekünk is így járni, hisz a szőlőink nagy része jó minőségű, ezeket meg kellene óvni – mondta Jordán László.

A tájékoztatón Borbély Tamás, a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke kifogásolta, hogy csak a sajtóból értesültek az ügyről, és hogy a tényleges határozat meghozása előtt már közleményt adtak ki róla. Ráadásul a közlemény megfogalmazása és a sajtón keresztüli tálalása is inkább zavart okozott. Szakmai szervezetként elvárták volna az előzetes egyeztetést.

 

Jordán László (balról), Kulka Gábor, a Balatoni Borvidék Borbíráló Bizottság titkára - házgazdaként - és Borbély Tamás

Jordán László (balról), Kulka Gábor, a Balatoni Borvidék Borbíráló Bizottság titkára – házgazdaként – és Borbély Tamás

Jordán László kiállt a közlemény megfogalmazásai mellett. A szakmai szervezetek előzetes tájékoztatása kapcsán elmondta, hogy az eljárási szabályok szerint nekik az ügyfelekkel kell foglalkozni, azokat kell megkeresni, akiket az intézkedés közvetlenül érint. Amikor azonnali intézkedésre van szükség, különösen indokolt az ilyen gyors eljárás, mondta – ahogy arról a fent idézett tájékoztatójában bővebben is beszélt.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár