Nébih teszt – Az ár nagysága az Irsai Olivér boroknál sem megfelelő iránytű

Az utóbbi években divatos ital lett az Irsai Olivér friss, könnyű, gyümölcsös ízű, enyhén muskotályos illatú száraz változata - Fotó: Győrffy Árpád

Egy a nyáron jól használható segédanyagot, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Irsai Olivér borokat vizsgáló Szupermenta tesztjét ajánljuk a borkedvelők figyelmébe, hogy a balatoni nyaraláson biztosan ízlésüknek és nem utolsó sorban pénztárcájuknak megfelelő italt választhassanak.

 

A Nébih szakemberei huszonöt 2019-es évjáratú Irsai Olivér bort vizsgáltak meg laboratóriumban, majd laikus borkedvelőkkel kiegészülve meg is kóstolták a borokat. Az eredményt május 25-ére, a bor világnapjára időzítve adták közre.

Az Irsai Olivér szőlőfajtát Kocsics Pál szőlőnemesítőnek köszönhetjük, aki 90 éve hozta létre a Csabagyöngye és a Pozsonyi fehér fajtákból. Így, ha másképp nem is, a közös nemesítő révén rokona, a szintén Kocsis Pálnak köszönhető Kocsis Irma fajtának. Ugyanakkor a valóságban is rokona a Cserszegi Fűszeresnek, amit Bakonyi Károly az Irsai Olivér és a Tramini keresztezésével hozott létre.

 

Az Irsai Olivér csemegeszőlőként is nagyon kedvelt – Fotó: Győrffy Árpád

Volt olyan időszak, amikor egy magát komoly borásznak tartó termelő az Irsai szőlőből nem nagyon készített bort. Aztán rájöttek, hogy ennek is megvannak az értékei, s az utóbbi években divatos ital lett a friss, könnyű, gyümölcsös ízű, enyhén muskotályos illatú száraz változata. Többségében ilyenek szerepeltek a Nébih tesztjén is.

A Nébih beszámolója szerint a laboratóriumi elemzések során több mint 50 paraméter vizsgálatát végezték el. Többek között ellenőrizték a tesztelt borok alkoholtartalmát, ami 10,3 és 13,2 százalék között mozgott. Ezek megfeleltek a címkén feltüntetett értékeknek. Általánosságban elmondható, hogy a vizsgált borok beltartalmi és élelmiszerbiztonsági jellemzői megfeleltek az előírásoknak.

A kedveltségi vizsgálaton ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Vizsgálták a külső megjelenést, tisztaságot, a színt, az illatintezitást, karaktert, az íz-, zamatintenzitás és az összbenyomást.

Az ezekből kialakított összpontszám alapján a dobogó legfelső fokára a Frittmann Irsai Olivér került, második helyen a Font Irsai Olivér végzett, míg a harmadik a Dubicz Irsai Olivér lett.

 

A kedveltségi teszt eredménye alapján kialakult sorrend – Forrás: Nébih

Különösen tanulságos a lista, ha az egyes borok kedveltség alapján kapott helyezését, az érte kért árral összehasonlítjuk. A sor végén több is van olyan, amiért háromszor annyit kérnek, mint a minősége alapján az első harmadba került egyik olcsó borért.

Érdemes a táblázatot telefonra tölteni, hogy boltban, vendéglőben kéznél legyen a választásnál. Persze itt is mindig megtalálják.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár