Badacsony – A Varga Pincészet indulása – interjú Varga Péterrel – 1993

Varga Péter 2004-ben, 10 évvel a beszélgetés után (akkori képet sajnos nem találtam) - Fotó: Győrffy Árpád

Varga Péter, bár budapesti lakos, mégis megyénk egyik új nagyvállalkozójának tekinthető, ugyanis január 1-től családjával közösen birtokolja a Badacsonyi Állami Gazdaság egykori badacsonyörsi export pincészetét, új nevén a Badacsonyvin Varga Kft-t. Ráadásként még 29 ezer hektoliter bort és egy fogadót is kapott.

 

Az első telefonra vállalkozott a kért beszélgetésre, pedig nem sokkal korábban éppen rossz hírét költöttük 5 konténer veszélyes hulladék szabálytalan elhelyezése miatt. – Nagyon fájlaljuk a dolgot, de vétlenek vagyunk benne. Amikor átvettük az üzemet, nem is gondoltunk arra, hogy a telepen veszélyes hulladék található, hisz a korábbi tulajdonosnak nem lett volna joga itt hagyni, nekünk pedig nem lett volna jogunk átvenni – válaszolja, amikor felidézem a néhány héttel ezelőtti esetet.

 – Sajnos rengeteg szemét maradt ránk, mivel az elődeinknek a végén arra sem volt pénzük, hogy elszállíttassák. Annyiból hasznos volt az ügy, hogy felhívta a mi figyelmünket is a veszélyes hulladékokra, így azóta átnéztük az üzem egész területét. Mivel találtunk újabbat, felkértem az állami gazdaságot, hogy vigyék el innen. Én most már pontosan tudom, mit kell csinálni ezekkel az anyagokkal.

 A látványosra sikerült “belépő” megvitatása után a vásárlás előzményiről kezdem faggatni a pincészet kóstolótermében, amelyen még látszik, hogy az új gazda csak nemrég érkezett. Egyedül a borokkal nyert oklevelek keltik az otthonosság érzését. Valószínűleg ezek sem sokáig, ugyanis a BÁG múzeumba akarja vinni őket, pedig itt talán több hasznot hoznának a pincészetnek, no meg a hegynek is.

 Mint a beszélgetésből kiderül, a 37 éves közgazdász nem született eleve nagyvállalkozónak. Az egyetem elvégzése után dolgozott az APEH-nél, a Pénzügyminisztériumban, majd a Hungarovin gazdasági igazgatója lett. A nagy pillanat három évvel ezelőtt jött el, amikor édesanyjával – a Komplex Export-Import Vállalat munkatársával – létrehozták a Varga Expor-Import Kft-t. A családtagokon kívül mintegy 10 alkalmazottat foglalkoztató cég elsősorban ital és élelmiszer külkereskedelemmel, élelmiszeripari gépek, berendezések importjával foglalkozik.

 – Tulajdonképpen azt mondhatnám, hogy a kereskedő és a közgazdász gyümölcsöző találkozásáról van szó.

 – a Magyar Fórumban inkább úgy mondanák, hogy Önök a tipikus átmentők. Nem gondolja?

 – Mivel párttagok sohasem voltunk, legfeljebb azt mondhatnák, hogy a szakértelmünket mentettük át. Ezt vállaljuk. Különben állandó olvasója vagyok a lapnak, ha pontosabban fogalmaznának, még talán szeretném is. Engem nem nyer meg a túl sok jelző, inkább a tények híve vagyok.

 A családnak egyébként nem ez volt az egyetlen vállalkozása, foglalkoznak még lízing ügyekkel, pénzügyi tanácsadással, és most jött a borászat. A 70 ezer hektoliter tároló-kapacitással rendelkező pincészet az országos rangsorban a középkategória nagyobb üzemei közé tartozik. Korszerű gépsora 5 ezer palack megtöltésére, lezárására képes óránként, akár parafadugóval, műanyaggal vagy éppen koronazárral kívánja a megrendelő.

 Az új tulajdonosok meg akarják tartani az eddigi termék listát, de ezentúl legfontosabb területnek a badacsonyi minőségi borok érlelését, tárolását és palackozását tekintik. Ezt követi az ásványvíz palackozás, értékesítés, majd a sor végén az üdítők, valószínűleg csak az értékesítés szintjén.

 – Az igazi piaci nehézségek az olcsó kategóriájú borok eladásánál vannak, hisz ezeknél esett ki a nagy szovjet piac. A minőségi, főleg az évjáratos borokkal nincs különösebb probléma – mondja, amikor kissé merész tettnek minősítem a jelenlegi túlkínálat idején az üzem megvásárlását.

 – Mennyire lesz valóban badacsonyi bor a címke alatt?

 – Csak az lehet. Erre a bortörvény garanciát ad. Természetesen foglalkozunk tájborokkal – tehát a nem történelmi borvidéken termett borokkal is, de azokra más címke kerül. Mivel az üzemhez nem tartozik szőlő, azt tervezzük, hogy szüret idején nagy mennyiséget vásárolunk fel majd azonnali fizetéssel. Ez valószínűleg elég húzóerő lesz. Lehet, hogy évek múlva azt is elvárhatjuk, hogy a gazdák bizományban nálunk hagyják a bort, de ehhez előbb meg kell teremteni a kölcsönös bizalmat.

 Hiába faggatom, az üzem vételárát nem mondja el.

 – Üzleti titok – tér ki a válasz elől. Annyit azért elárul, hogy a veszteséges működés, illetve a jelentős eladatlan bor- és göngyölegkészlet erősen befolyásolta az árat.

 – Nekünk akkor éri meg, ha jó áron el tudjuk adni az átvett termékeket. Egyébként ugyanúgy veszteségeink lesznek mint az állami gazdaságnak voltak – avat be a vállalkozás alapkérdésébe, majd a dolgozókra terelődik a szó.

 – Itt korábban százhetvenen dolgoztak. Már az állami gazdaság is tudta, hogy sokan fölöslegesek, hisz a lecsökkent termeléshez eleve kevesebb ember kellett. Megváltunk attól a 36 embertől, aki afféle “garázskereskedelemmel” a cég palackozott italait árusította, de továbbra is szállítunk árut nekik, ha önálló vállalkozóként folytatják az üzletet. Ezt konstrukcióváltásnak tartom, hisz ők nem maradnak munka nélkül. Végül is körülbelül 35-40-en vannak olyanok, akik valóban elvesztették az állásukat, de őket sem mi bocsátottuk el, mivel az üzemet üresen vettük át.

Palackozósor 10 évvel később a badacsonyörsi üzemben – az első Csabagyöngye borokat palackozzák – Fotó: Győrffy Árpád

 – Hogyan változtak a fizetések az új tulajdonossal?

 – Egyes területeket másképp súlyozunk mint azt korábban tették, de az alapelv az volt, hogy senki se kapjon kevesebbet. A rendezés után végrehajtottunk egy átlagban több mint húsz százalékos emelést a fix fizetésért dolgozóknál. A teljesítménybéreseknél ez elmaradt, mivel bízunk abban, hogy a növekvő termelés többet eredményez majd ennél is.

 Győrffy Árpád – 1993.02.27.



Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár