Badacsony – Pünkösdi eljegyzés a Rózsakőnél – 2018.05.20.

Az idén tizenegyedik alkalommal rendezik meg a szerelmesek pünkösdi ünnepét Badacsonyban. A program fő helyszíne a Badacsony-hegy oldalában lévő Rózsakő, aminek a helyi legenda szerint még Kupidó nyilánál is nagyobb a varázsereje.

 

A több évszázados történet szerint, ha egy szerelmes pár a Balatonnak háttal ráül a Rózsakőre, akkor egy éven belül összeházasodnak. Ez a legenda él tovább a pünkösdvasárnapi eljegyzésekben is.

Az eljegyzés programja

11:00 Jegyespárok ünnepélyes köszöntése a Bazalttemplomnál Badacsonytomajon.
A pünkösdi menet indulása Dottó vonattal, útközben Pünkösd köszöntése énekkel, tánccal. A kijelölt megállóknál borral, finomságokkal kínálják a párokat és vendégeiket. A rendezvény alatt lakodalmi játékokkal, hagyományokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők! A jó hangulatról, vidámságról, énekről és táncról a Badacsonytördemic Táncegyüttes gondoskodik.

Az állomások:
Borbarátok Étterem, Bacchus Apartman & Borbarlang Vinotéka, Dísztér, Badacsony Móló, Kisfaludy-ház Étterem, Rózsakő, Szegedy Róza-ház Irodalmi és Bormúzeum

13:00 Romantikus eljegyzés a szerelmesek kövénél, a Rózsakőnél, ahol a jegyespárok kapnak egy kézműves eljegyzési gyűrűt, hogy örökre emlékeztesse őket a Badacsonyban tett fogadalmukra.

14.00 Koccintás a jegyespárokkal a Szegedy Róza-háznál az eljegyzések borával, ahol a párok kívánság lufikat engednek el, majd sorsolásra kerül a badacsonyi hosszú hétvége.

14.30 Közös tánc a Tördemic Néptáncegyüttessel

Hogyan is lehet jelentkezni? Az eljegyzésen a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, ezért küldj egy rövid fényképes bemutatkozást a badacsonytomaj@tourinform.hu e-mail címre. Pár mondatban írd le a találkozásotok történetét, a hobbitokat vagy bármit, amit fontosnak tartasz elmondani magatokról. Szervező: Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület – Tourinform iroda – Tel./fax: +36-87-531-013

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár