Badacsony – Az idén is több pár tett szerelmes fogadalmat a Rózsakőre ülve pünkösdkor

Az ifjú párok közös képe a rendezvényen közreműködő Tördemic Néptáncegyüttessel és a balról álló vőféllyel, Szabó Csabával

Hat pár ígért hűséget egymásnak a badacsonyi Rózsakőre ülve a vasárnap tizenegyedik alkalommal megtartott pünkösdi eljegyzésen.

 

Az ígéret mellől nem véletlenül maradt el az “örök” jelző, mert volt olyan, aki csak bizonyos korlátok között határozta meg szerelmének tartósságát. Persze hiába az ilyen mesterkedés, a legenda szerint a Rózsakő varázsereje úgy is házassággal köti össze az életüket egy éven belül.

A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület hagyományos rendezvénye a Badacsonytomaj központjában álló Bazalttemplom előtt kezdődött, ahol Földi István esperes, plébános megáldotta az eljegyzést kötőknek előkészített italokat, a Borbély Családi Pincészet 2015-ös Kéknyelű borait.
A pünkösdi menet ezután több étteremben és Badacsony központjában is megállót tartott, hogy közben Szabó Csaba vőfély és a vezetésével működő Tördemic Néptáncegyüttes énekkel, tánccal, tréfás vetélkedőkkel készítse fel a jegyespárokat a házassággal járó megpróbáltatásokra. Az állomások között volt a Borbarátok Étterem, Bacchus Apartman & Borbarlang Vinotéka, Dísztér, Badacsony Móló és a Kisfaludy-ház Étterem.

A program legfontosabb része a Rózsakőnél zajlott, ahol a párok háttal a Balatonnak a kőre ülve egymásután hűséget fogadtak egymásnak. A szertartást a vőfély irányította, aki előbb szalmából font jegygyűrűket osztott ki minden érintettnek, a táncegyüttes tagjai pedig virágeső szórásával segítettek.

 

Mindenki választhatott gyűrűt magának

 

A legenda szerinti varázserő megszerzése érdekében minden pár a Balatonnak háttal ült le a Rózsakőre, így mondták el egymásnak szánt fogadalmaikat. Balról a szertartást irányító Szabó Csaba vőfély

 

A gyűrűhúzás és a csók idejére mindenkinek bőven jutott a virágesőből

 

Volt olyan pár is, amelyiknek három gyerekük is besegített a rózsaszirom szórásba

 

Az eljegyzéseket záró közös csókba a hat hagyományos pár mellé két lánypár is bekapcsolódott – a vőfély jól látható álmélkodására

Az ünnepi gyülekezet az eljegyzések után a Szegedy Róza-ház udvarára vonult, ahol a szervezők képviseletében Borbély Tamás és Békássy János koccintott a párokkal a boldog folytatásra, majd útravalót is adtak az eljegyzés italából, a templomnál már megszentelt Kéknyelű borokból.

 

A Szegedy Róza-házban Borbély Tamás (balról) és Békássy János köszöntötte a párokat

A program a Tördemic Néptáncegyüttes fergeteges műsorával, kívánságlufik felengedésével és közös tánccal zárult.

 

A Tördemic Néptáncegyüttes műsorának egyik pillanata

 

Egy hagyományosabb részlet a műsorból

 

Megszülettek a kívánságok – az ingyen sörhöz természetesen örök élet is tartozik a lufi másik oldalán – a többség megelégedett az örök szerelemmel

 

A felengedett lufik az erős szélben pillanatok alatt eltűntek a szemünk elől

 

A legszerencsésebbek az eljegyzésük mellé még egy badacsonyi hosszú hétvégés pihenést is nyertek egy papírkereső feladat eredményeként

 

A programot záró körtáncba a jegyespárok is bekapcsolódtak

 

A rendezvény gyönyörű időben zajlott. A Szegedy Róza-ház udvaráról ilyen kilátás nyílt a badacsonyi kikötőre

 

És ilyen látványt nyújtottak a badacsonyi szőlők

A szervezők jövő pünkösdre is várják az eljegyzésre készülő párokat.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

1 Comment on "Badacsony – Az idén is több pár tett szerelmes fogadalmat a Rózsakőre ülve pünkösdkor"

  1. Káloczi Kálmán | 2020.11.10. at 19:25 |

    Egy Badacsonytomaji kötődésű költő verse,

    Kiss Kálmán: Rózsakő
    Egykor e szép kerek bazaltkövön
    Kisfaludy Sándor s Szegedi Róza
    üldögélt, és úgy zengett az öröm
    szívükben, hogy ma is beszélünk róla.
    Boldog szeretők, kik épp erre jártok,
    kézen fogva üljetek le e kőre,
    háttal a tónak, s mire titkon vágytok,
    mint házasok tértek vissza jövőre.
    Kedves leány, ha kínoz a magány,
    e kőre ülj, háttal a Balatonnak,
    s jövendőbelid, ki ma még talány,
    míg mögötted a hullámok ragyognak:
    egy vitorláson elindul feléd,
    s a szél füledbe súgja a nevét.

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár