Tiltani vagy szabályozni kell az elektromos jetskik balatoni használatát

Kiderült az is, mi indokolhatta a jármű rendkívüli hosszúságát - Fotó: https://www.facebook.com/narkeelectrojet

A balatoni vízirendőrség vezetője szerint is hangosak és veszélyt jelenthetnek a Balatonon az utóbbi időben megjelent nagytestű és gyors elektromos hajtású járművek. A jövőben ezzel a kérdéskörrel komolyan kell foglalkozni.

 

Tavaly augusztusban foglalkoztunk a gyilkos ráják balatoni megjelenésével. Azóta a Nők a Balatonért Egyesület is bejelentette, hogy tagjai tiltakoznak az elektromos jetskik balatoni használata ellen. Április 3-án a Balatoni Szövetség közgyűlésén is napirendre tűzik az ügyet. A kérdésről az egyik legilletékesebb szervezet, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője, Horváth László r. ezredes rendőrségi főtanácsos is megfogalmazta véleményét egy, a Balaton Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésére készített anyagban. Az alábbiakban ezt foglaljuk össze.

Horváth László leszögezi, hogy a Balaton idegenforgalmi vonzerejének növelése rendkívül fontos, a vendégkör számára elérhető szolgáltatások, lehetőségek, „attrakciók” bővítésére is szükség van. Ugyanakkor teljesen jogos elvárás, hogy ez lehetőleg olyan módon történjen, hogy a Balatont élvező, azt bármilyen engedélyezett módon már használó réteg és korcsoport érdekei, de különösen testi épsége, egészsége és környezete ne sérüljön – az új, innovatív megoldások pedig illeszkedjenek a Balaton hidrológiai-, környezeti- és turisztikai jellemzőihez.

Az elektromos hajtású járművek térhódítása a hazai vizeket, így a Balatont is elérte. Ezek az új fejlesztésű eszközök sokszor akár 40 km/órát meghaladó sebességgel is képesek haladni, a vezetésük speciális szakismeretet és gyakorlatot igényel, és az összes körülmény alapján a fürdőzőkre és a vízi közlekedés más résztvevőire akár veszélyt is jelenthetnek.

A konkrét eszközről többek között azt írja: A Narke GT45 elnevezésű vízijármű a bemutatók és leírások szerint nagyon magas, kb. 55 km/óra sebesség elérésére képes, emiatt a vízsugár hajtómű olyan hanghatást válthat ki, amely a vízfelszínen messzire hangzik, és hullámzó vízen a hajótest (a külső héj, mérete és kialakítása miatt) hangosan csapódik a vízfelülethez, ami szintén messzire hangzik.

Az nyilvánvaló, hogy a Balatonon kialakult általános szabadidős, fürdőzési és sportolási szokásokba nem nagyon illik bele egy 50-60 km/órás sebességgel száguldó kedvtelési vagy sport célú vízijármű – szögezi le.

Horváth László szerint a nagy teljesítményű és gyorsan haladó, gépi berendezéssel hajtott vízijárművek használatával kapcsolatban el kell dönteni, hogy szükséges-e a jelenléte és közlekedése a Balatonon. Amennyiben arra jutnak, hogy nem kívánatos, módosítani kell a szemleszabályzatot, és ki kell venni a négy méteres fogalommeghatározást a motoros vízi sporteszköz definíciójából, így minden ilyen jellegű eszköz motoros vízi sporteszköz lehetne, és azt a jelenlegi szabályozás nem engedi használni a Balatonon. Ez gyakorlatilag a teljes tiltást jelentené. (Az ezredes itt arra utal, hogy a Narke GT45 4,02 méteres testhosszát valószínűleg nem indokolta más, csak az, hogy 4 méter a motoros vízi sporteszközök méretének a felső határa. Mivel a jármű a plusz két centivel “kilógott” a kategóriából, kisgéphajóként engedélyt kaphatott a Balatonra is.)

Abban az esetben, ha az újonnan megjelenő elektromos járművek közlekedése támogatást élvez, Horváth László szerint újra kell értelmezni és fogalmazni a motoros vízi sporteszköz fogalom-meghatározását, a Balatonra vonatkozó közlekedési tilalom részletszabályait, valamint meg kell teremteni a vízben tartózkodók, és a Balatonon pihenni, szórakozni vágyók érdekeinek védelmét. Ebben az esetben az elektromos motoros vízi sporteszköz fogalma megszületne, és az használható lenne a Balatonon, kérdés hogy zárt pályán vagy anélkül kerüljön alkalmazásra.

Szakmai álláspontjuk szerint a fürdésre engedélyezett vízterület meghatározása a jogszabályokban megfelelően biztosított, az a több évtizedes gyakorlatnak megfelel, széles rétegek szórakozását hivatott szolgálni, módosítását nem javasolják.

(Csak emlékeztetőül: A szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályairól szóló rendelet szerint a viharjelzésen kívül vízi jármű kísérete nélkül a Balaton Somogy megyéhez tartozó területén a parttól 1000 méternél, Veszprém és Zala megyékhez tartozó területén a parttól 500 méternél nagyobb távolságra, I. fokú viharjelzés esetén a parttól 500 méternél nagyobb távolságra tilos fürdeni – gyá)

A gépi hajtású csónakok, a kisgéphajók (hajtómotortól függetlenül!) és a motoros vízi sporteszközök esetében célszerűen a fenti a fürdőzési területekhez igazítva megfelelő lehet bizonyos sebességkorlátozás bevezetése. De itt mindenképpen ki kell emelni, hogy ennek az ellenőrzésére és egzakt mérésére nincs sem megfelelő eszköz, sem kialakult gyakorlati tapasztalat! – írta Horváth László.

A fenti problémakör megválaszolására egyelőre egzakt ellenőrzési tapasztalata nincs a vízirendészeti szolgálatnak, hiszen nem volt sűrű a járművek használata, azonban az már elmondható hogy a terjedő elektromos járművek mentési rátája az összes mentésen belül egyre magasabb, idén (2018-ban) 24 esetben 85 fő került mentésre már elektromos járművekből, ami az összes mentési adat 20%-a.  (Itt más elektromos járművekre – például elektromos szörfeszkákra – is gondolt – gyá.)

Horváth László szerint biztosan kijelenthető hogy a jövőben ezzel a kérdéskörrel komolyan kell foglalkozni, és az elektromos kisgéphajók és motoros vízi sporteszközök vonatkozásában szabályozást kell alkotni, mert használatuk vagy nem szabályozott vagy nem életszerű.

(gyá)

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

1 Comment on "Tiltani vagy szabályozni kell az elektromos jetskik balatoni használatát"

  1. Fikatours.blogspot.hu | 2019.04.02. at 06:53 |

    “Rendkívül fontos, a vendégkör számára elérhető szolgáltatások, lehetőségek, „attrakciók” bővítése” de pont letojjuk. Inkább tiltsunk ki mindenkit, akkor nem kell annyit dolgoznunk! Szabályzás? Hülyeség. A magyar úgy is kijátssza egy-két centivel (vagy vízimentő igazolvánnyal).

    Szerintem tiltsák be a vízibiciklit is! A lapátok csattogása messze elhallatszik, nem beszélve a sikongó gyerekekről. A statisztika szerint sokkal többen haltak meg vízibicikliről való vízbeugrástól, mint elektromos szörftől.

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár