Fejlesztés










Gyenesdiás – Szintet és színvonalat emeltek a Diási strandon

Teljesen megújult a gyenesdiási nagyobbik strand, a Diási Játékstrand keleti és középső része az idei szezonra, ami példa lehet másoknak is a magasan tartott balatoni vízszint okozta problémák kezelésére. A talajrendezésen túl több más mellett megújult a játszótér is az összesen mintegy 70 milliós fejlesztés eredményeként.








Révfülöp – Nagy álmot valósítottak meg saját erőből

Kondor Géza polgármester több évtizedes álom megvalósulásaként jellemezte a nagyközség észak-déli főútja, a Káli út melletti járda és csapadékvíz elveztő rendszer megvalósulását. Mint mondta, amennyire régóta szerette volna mindenki, annyira bele is törődtek, hogy nem lesz meg.








Balatonfűzfő – Lőporügyben nem számít az emberek véleménye

Elmeszelte a Veszprémi Törvényszék azt a népszavazási kezdeményezést, amit két balatonfűzfői képviselő adott be arról, hogy létesüljön-e lőporgyár és hadianyag raktár bázis a városhoz tartozó ipari parkban, illetve legyen-e lehetőség az ott jelenleg is működő veszélyes üzemekben további kapacitást bővítő fejlesztésekre.



Balatontourist – Nyitásra készülnek a kempingek

Lassan elkezdődik az idei turisztikai szezon a balatoni régió legnagyobb szállásadójánál, a Balatontouristnál három hét múlva nyit az első kemping Zalakaroson. Majd április közepétől május elejéig a közvetlenül a tóparton lévő kempingek is kinyitnak.
















A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár