Balatonakali – Több kisebb fejlesztéssel javítottak nagyot a strand minőségén

Az idén már önkormányzati tulajdonban működik a Balaton legolcsóbb csúszdája is, aminek felpolírozták a vályúját. Egy 800 forintos karszalaggal egész nap lehet használni

Az akali önkormányzat harmincmillió forintot kapott a községi strand fejlesztésre a múltévi központi támogatásból. Lehetett volna több is, de ennek is nagyon örültek. Körülbelül kétszer annyit saját forrásból is hozzátettek, hogy minél több feladatot el tudjanak végezni.

 

Az ősszel kezdett munkákat a szezon elejére fejezték be. Bár Koncz Imre polgármester szerint tennivaló maradt a következő évre is.

Mi nem vágtunk bele valami nagy beruházásba, inkább sok kis apró, praktikus munkát végeztünk el. Az ősszel járdák, utak építésével kezdtünk. A régi, ajtó nélküli, öltözők helyet olyanokat készítettünk, amik már megfelelő lehetőséget adnak az elkülönülésre, és akár egy anyuka is befér a gyerekeivel úgy, hogy közben nem nyitja rá senki az ajtót. A három gomba alakú építmény mindegyikében három ilyen öltöző kabint és három bérelhető kabint alakítottunk ki.

 

Ilyen öltözőket építettek az idei szezonra a korábbi nem igazán praktikus öltözők helyett

 

A kiszolgálásra szolgáló utak mellett mostanra mindenhol megújultak a strand sétányai

 

A strandot hosszába átszelő árnyas sétány

Az önkormányzat üzemelteti a strand kölcsönzőjét is, amihez új eszközöket, csónakot, kajakot, kenut vettek. A kölcsönzést helyi diákok végzik, ahogy a csúszdánál is őket alkalmazzák.

A sporteszközöknél igyekszünk követni az új divatokat, így még korábban vettünk evezős deszkákat, SUP-okat, és mi telepítettünk először teqball asztalt is.

 

A hazai fejlesztésű teqball – vagy teqboard – még ma is ritka a balatoni strandokon – itt bárki használhatja

A polgármester elmondta, hogy olyan jelentős fejlesztések is zajlottak, amiket a vendégek közvetlenül nem nagyon érzékelnek, de rendkívül fontosak a strand működésénél. Így rendezték a hátsó bejárás rendszerét a strand és az üzletek kiszolgálásához. Pormentesítették az utat, beléptetőkártyával, kamerával, hangkapcsolattal automatizálták a hátsó műszaki kaput. Így biztosították a megfelelő átjárhatóságot, ugyanakkor kizárták az illetékteleneket. Itt a költségek egy részét saját forrásból finanszírozták, mert a támogatás nem volt elég hozzá.

– A tavasszal kaptunk egy kisebb támogatást a meder megtisztításához is. Ez arra volt elég, hogy egy tíz méteres sávban kiszedjük a beesett köveket. Tovább folytattuk az utak javítását is, amire még mintegy 18 millió forintot kellett költenünk.

Bővítették a virágos felületeket, a Gyümölcsözőnél is megnövelték a burkolt területet mind az üzlet, mind a gyerekjátszó előtt, hogy jobban elférjenek.

 

A Gyümölcsöző és az épület másik oldalán lévő játszóház előtt is bővítették a burkolt területet, hogy többen is elférjenek

 

A játszóházban minden nap 11-18 óráig foglalkoznak a gyerekekkel. Itt működik a könyvtár és a hírlapolvasó is

– Ahogy az elején is mondtam, mi egy nagy beruházás helyet azokat a munkákat akartuk elvégezni, amikre igazán szükség volt. Ennek köszönhetően jelentősen javult a strandunk színvonala, amire nagy szükség is van, mert a község lakói, a nyaralótulajdonosok és a hozzánk járó vendégek ezt várják tőlünk – hangsúlyozta Koncz Imre polgármester.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

További képek információk a strand oldalán

Ha tetszett, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja ismerőseinek is az írást!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár