Balatonfűzfő – Lőporügyben nem számít az emberek véleménye

A balatonfűzfői városháza - egykor itt működött a Nitrokémia igazgatósága

Elmeszelte a Veszprémi Törvényszék azt a népszavazási kezdeményezést, amit két balatonfűzfői képviselő adott be arról, hogy létesüljön-e lőporgyár és hadianyag raktár bázis a városhoz tartozó ipari parkban, illetve legyen-e lehetőség az ott jelenleg is működő veszélyes üzemekben további kapacitást bővítő fejlesztésekre.

 

Mint korábban írtuk, Lajkó Frigyes Károly és Illés Susan települési képviselők januárban az alábbi kérdésekben kezdeményeztek népszavazást.

“1. Akarja-e Ön, hogy Balatonfűzfőn, az Ipari Parkban megvalósításra kerüljön a “Speciális haditechnikai intermodális logisztikai és felújító központ” néven ismertté vált lőporgyár és hadianyag raktár bázis?
2, Akarja-e Ön, hogy Balatonfűzfőn, az Ipari Parkban működő veszélyes üzemekben további kapacitást bővítő fejlesztéseket hajtsanak végre? “

A helyi választási bizottság (HVB) február közepén tartott ülésén a tagok úgy határoztak mindkét népszavazási kérdés ügyében, hogy megfelelnek a törvényben rögzített előfeltételeknek, ezért hitelesítették azokat.

Mint korábban megírtuk és a napokban nyilvánosságra került bírósági végzésből kiderül, a választási bizottság döntései ellen egy érintett magánszemély és az érintett vállalkozás felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az ügyben illetékes Veszprémi Törvényszékhez. (Mivel a törvényszék honlapján anonimizált változatban olvasható a végzés, így csak sejteni lehet, hogy az egyik tulajdonos, Csala József és a Rexpro, vagy a Milexim Kft. volt a felülvizsgálat kezdeményezője.)

A Veszprémi Törvényszék a felülvizsgálati kérelmek nyomán mindkét népszavazási kérdés hitelesítését elutasította.

Mint a végzésben is rögzítették, a dolguk annyi volt, hogy a jogszabályi feltételek megvalósulását vagy annak hiányát vizsgálják.

A törvényszék álláspontja szerint a népszavazásra feltenni kívánt kérdések túlmutatnak a helyi népszavazás keretein, mivel nem tartoznak a vonatkozó jogszabályokban rögzített helyi közügyek kategóriájába, emiatt nem lehet hitelesíteni azokat.

Erre egyébként a helyi jegyző, egyben a helyi választási iroda vezetője, dr. Takács László is felhívta a HVB figyelmét a döntésük előtt, de a bizottság tagjai mintha meg se hallották volna az akkor elmondottakat.

A törvényszék a veszélyes üzemek további kapacitás bővítő fejlesztésével kapcsolatos második kérdésnél érthetőségi problémát is talált. Ugyanis a kapacitás bővítő fejlesztés kifejezés alatt olyan tárgyi és személyi bővítések is értendők, amelyek a csekélytől a jelentős mértékig terjedhetnek és a kapacitás bővítő fejlesztések változatának sokaságát foglalja magában. Ezért – bár a kérdés érthető, értelmes, a magyar nyelv szabályainak megfelel, mégsem felel meg annak a feltételnek, hogy arra a választópolgár egyértelmű választ tudjon adni – fogalmazott a törvényszék.

A fentiek alapján a törvényszék kimondta,

mivel a népszavazásra szánt kérdések nem sorolhatók a helyi közügyek közé, a 2. kérdés nem felel meg az egyértelműség jogszabályai feltételeinek, a felülvizsgálattal támadott HVB határozatok jogszabálysértőnek minősülnek. A fenti indokolás alapján a törvényszék a jogszabályba ütköző határozatokat megváltoztatta és a kérdés hitelesítésére irányuló kérelmeket elutasította.

A végzés ellen fellebbezésnek helye nincs.

Megkérdeztük Marton Bélát, mit lépnek a törvényszék elutasító végzése után. A polgármester azt mondta, hogy a bírósági döntés azt erősíti meg, hogy az önkormányzatnak a népszavazás kérdésében nincs tennivalója. Arról majd később alakítják ki álláspontjukat, hogy mit kellene tenniük, illetve egyáltalán van-e lehetőségük bármire is a tervezett fejlesztésekkel kapcsolatban.


A fentiek gyakorlatilag az erősítik meg, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás szerint egy helyi közösségnek közös véleménye csak akkor lehet, ha döntési jogkörrel is rendelkezik. Ha nincs közvetlen beleszólási joga az ügyek menetébe, akkor arra sem tarthat igényt, hogy legalább figyelmeztetésként együttesen kinyilváníthassa a véleményét. Röviden: kuss!
A biciklit persze nem a bíróság, vagy a helyi önkormányzat tolta túl, hisz ők csak betartják a jogszabályokat, hanem azok a politikai vezetők és az igen-gombot nyomogató országgyűlési képviselők, akik a helyi népszavazás lehetséges körét ennyire szűkre szabták.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

Kapcsolódó írásaink

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár