A BFT elnöke szerint nem való hadiipar a Balaton mellé

Bóka István írásban válaszolt a fűzfői fejlesztési elképzelésekkel kapcsolatban feltett kérdéseinkre

Bóka István szerint a balatonfűzfői hadiipari projektben tervezett üzem létesítése a Balatontól 1-2 kilométerre ma már nem vállalható sem környezeti, sem élet-, illetve vagyonbiztonsági, sem pedig terrorcselekmények kockázata szempontjából. A BFT elnöke igény esetén segítséget is ajánl az ügyben.

 

Mint korábban írtuk, két héttel ezelőtt levélben megkerestük dr. Bóka Istvánt, a Balaton Fejlesztési Tanács elnökét, hogy megtudjuk, szerinte mennyire illeszkedik a BFT fejlesztési elképzeléseihez a fűzfői hadiipari projekt.
Megkérdeztük azt is, hogy a jelenlegi, terrorveszélyesként kommunikált időszakban biztonsági oldalról vállalható-e szerintük a Balatontól 1-2 kilométerre egy ilyen üzem létesítése. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy megítélésük szerint turisztikai marketing szempontból elfogadható-e egy ilyen fejlesztés a kiemelt üdülőkörzetben, és végül arra is, hogyan készülnek fel egy esetleges baleset vagy más havária helyzet, ne adj Isten, egy terrorcselekmény kommunikálására.
Bóka István részletes válaszát csütörtökön délután kaptuk meg. Mivel nem szeretnénk akaratlanul sem módosítani a tartalmán, az alábbiakban közöljük a teljes levelet.

“Bár az utoljára 2008-ban módosított Balaton törvény a BKÜ-ben Balatonfűzfőn kivételesen megengedi a vegyipari tevékenységek folytatását és fejlesztését, a 2014-2020-as fejlesztési programozási ciklusra közelmúltban készített dokumentumaink (ezeket a vvww.balatonrerion.hu oldalunkon megtalálja) célkitűzései és prioritásai nem ebbe az irányba mutatnak. Terveink között a környezetre ártalmatlan, az élet-, és vagyonbiztonságra veszélytelen, magas hozzáadott értékeket létrehozó, jó minőségű munkahelyek létrehozását eredményező projekttervek szerepelnek. Mások, különösen a magas kockázatú ipari tevékenység egyáltalán nem sorolható a BFT fejlesztési elképzelései közé.

Az elmúlt 15 évben érzékelhető változásokon ment át Balatonfüzfő városa is:
– a nehézvegyipari üzemek helyére kisvállalkozások települtek, számottevő, mintegy 16 Mrd Ft-os környezet rehabilitációs program valósult meg az ipartelepen és környékén 1998-2006 között,
– a környezetre ártalmas technológiával gyártott termékek engedélyét fokozatosan megvonták a szakhatóságok, megszűnt a település rossz hírét keltő szaghatás,
– az átalakuló ipari tevékenység mellett számos turisztikai vonzerőt növelő (pl.: hajó és csónak kikötők, kalandpark, Balatoni bob, éttermek, strandfejlesztések) és egyéb szolgáltatók jöttek létre,
– 2009-ben megalakult a Balatonfűzfő-Litéri Turisztikai Egyesület,
– a város népessége jelentős mértékben átalakult, sokan költöztek Balatonfűzfőre olyanok, akik a jó életminőség, és a tiszta környezet reményében tették ezt.

A helyi és a környékbeli lakosok döntő többsége ma már inkább a környezetre, emberéletre és közvagyonra ártalmatlan ipari tevékenységben érdekelt, és egyre inkább a turizmusban, szolgáltatások működtetésében találja meg egzisztenciájának alapjait.

Konkrét kérdéseire válaszolva azt gondolom, hogy

a MIL-EXIM Kft. “Speciális haditechnikai intermodális logisztikai és felújító központ kiépítése Balatonfűzfőn ” című projekt:
– a BFT fejlesztési elképzeléseihez nem illeszkedik,
– megítélésem szerint a Balatontól 1-2 kilométerre egy ilyen üzem létesítése ma már sem környezeti, sem élet-, illetve vagyonbiztonsági, sem pedig terrorcselekmények kockázata szempontjából nem vállalható,
– turisztikai marketing szempontból nem elfogadható egy ilyen üzem létesítése, működtetése a kiemelt üdülőkörzetben.

Egy esetleges baleset vagy más havária helyzet, terrorcselekmény megelőzésével, bekövetkezte esetén annak kommunikálásával és kárelhárítással kapcsolatos feladatai a Balaton Fejlesztési Tanácsnak nincsenek, azonban egy ilyen esetben lehetőségeink szerinti partnerei tudunk lenni a hatáskörrel rendelkező állami és önkormányzati szerveknek.
Ebből a célból a BFT az elmúlt évben válságkezelési irányelveket dolgoztatott ki, illetve válságkommunikációs kézikönyvet is létrehozott. A térség polgármestereinek bevonásával válságkommunikációs tréningsorozatra is sor került.”

A BFT elnökét egyben megkérdeztük arról pirolizises technológiával dolgozó gumifeldolgozó üzemről is, ami a Zöldhatóság által kiadott engedély szerint  évi 2500 tonna használt autógumit semmisítene meg, illetve dolgozna fel más anyagokká.

Bóka István ezekre a kérdéseinkre az alábbi válaszokat adta.

Pirolisis Project KFT balatonfűzfői telephelyére tervezett pirolízises gumifeldolgozó üzem létesítéséről:
Mivel munkahelyteremtésről van szó a Balaton környékén, ahol a lakosság java része szezonális munkákból él, mindig üdvözöljük az állandó, nem szezonális munkahelyek létrejöttét. Meg kell jegyezni azonban, hogy a pirolízises gumifeldolgozás, mint tevékenység megítélésében eltérő, azt ellenző vélemények is megfogalmazódnak, ezért nem tartom szerencsés választásnak. Végleges álláspontot a technológia tudományos eszközökkel és módszertannal történő megvizsgáltatását követően tudunk kialakítani.
Turisztikai marketing szempontból azonban – amennyiben a gyártóegység maradéktalanul megfelel a Magyarországon hatályos környezetvédelmi normáknak – nem jelent akadályt.
A zöld Balaton imázsnál hasonló a helyzet. Egy biztonságtechnikailag megfelelő engedélyekkel rendelkező, minden környezetvédelmi szabványnak megfeleltethető gyártóüzem a környezetvédelmileg kiemelt imázst nem zavarhatja meg.
Az itt felmerülő esetleges válságszituációk kommunikálására válaszunk megegyezik az előzőekben leírtakkal.

Bóka István a két ügy kapcsán még az alábbi álláspontját rögzítette

A fentieken túl hangsúlyozni kívánom, hogy egy adott település fejlesztési lehetőségeit a helyi rendezési és szabályozási keretek határozzák meg. Ennek kialakítását az ott lakók és tulajdonnal rendelkezők igényeinek figyelembevételével kell megtenni.
Támogatni tudok minden olyan kezdeményezést, ami a környezeti kockázatot jelentő termelési és logisztikai tevékenység fokozatos átalakítását, ezen ipari kapacitások egyéb, magas hozzáadott értéket létrehozó, viszont veszélytelen technológiájú tevékenységre történő áttérését segítik.
Amennyiben a település részéről igény mutatkozik rá, a fejlesztéseknek is keretet adó Balaton törvény (2000. évi CXII. Tv. A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról) ilyen értelmű módosítását javaslom a felülvizsgálat során  – válaszolta dr. Bóka István  a fűzfői fejlesztési tervekkel kapcsolatban megfogalmazott kérdéseinkre.

(Győrffy Árpád)

Korábbi írásaink a témával kapcsolatban

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár